Rendeletek tára, 1869

Rendeletek - 10. A m. kir. földmivelési, ipar- és kereskedelmi ministeriumnak 1869. évi januárhó 27-én 868. sz. alatt kelt rendelete,valamennyi törvényhatósághoz az állam-mének élelmezési költségeinek igazoltatása iránt.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA 1869. I. 10. A m. kir. földmivelési, ipar- és kereskedelmi mi­nisterramnak 1869. évi januárhó 27-én 868. sz. alatt kelt rendelete, valamennyi törvényhatósághoz az állam-mé­nek élelmezési költségeinek igazoltatása iránt. Miként az eddigi tapasztalás tanúsítja, egyes fedezési állomásokon, különösen hol a kiállított állam-mének élelme­zése az illető község által vállaltatott el, az élelmezési költ­ségek megállapításához szükségelt piaczi árjegyzékek, az arra hivatott községi elöljárók által az érdekelt államkincs­tár kárára, eltérőleg a helyi viszonyoktól túlzottan állíttat­nak ki. Figyelemmel tehát azon körülményre, hogy az állam által nagy költséggel fentartott ménintézetek csak akkor felelhetnének meg rendeltetésüknek, ha azok érdeke az arra hivatott közegek részéről szintén lehetőleg támogattatik, felhivni kívántam a törvényhatóságot, miként intézkedjék, hogy a fennebbi czélból szükségelt piaczi árjegyzékek az illető községi elöljárók által pontosan és lelkiismeretesen állíttassanak ki s az abban foglalt állitások a járási szolga­bíró által saját felelőssége mellett igazoltassanak. Pesten, 1869. évi januárhó 27-én. A minister helyett : Fest Imre, államtitkár. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom