Rendeletek tára, 1868
Rendeletek - 140. 1868-ik évi XXXVIII. TÖRVÉNYCZIKK a népiskolai közoktatás tárgyában.
610 Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1868. I. fölhatalmaztatik azon hitfelekezetekre is kivetni a törvényben megállapított iskolai adót, melyek a fennebb érintett szakaszokban foglalt föltételeket, a mondott háromszori meg-» intés után sem akarják, vagy nem képesek, saját felekezeti iskoláikra nézve teljesiteni. IV. FEJEZET. A magánosok és társulatok által felállított népoktatási tanintézetek. 16. §. Magán egyének és társulatok is állithatnak fel elemi és felső népiskolákat, polgári iskolákat és tanitó képezdéket, ha a) magán egyének az általok nyitni szándékolt tanfolyamra oklevéllel képesitvék, vagy azon téren működésök folytán mind a tankerületi iskolai tanács, mind a kormány tudomása szerint közelismerést vivtakki b) a társulatok a kormánynak eleve bejelentett alapszabályaik szerint kifejezetten e czélra is alakultak. 17. §. Ezen intézetek nyilvánosak lesznek, ha az illetők a felállitandó tanintézet szerkezetében és tantervében, melyet a megnyitás előtt legalább egy hónappal a tankerületi iskolai tanács utján a kománynak bemutatni tartoznak, mindazon kellékeknek eleget tesznek, melyeket ezen törvény a megfelelő községi és állami tanintézetekre nézve megállapít. 18. §. Állithatnak azonban magán tanintézetek et is, mely esetben ezen szándékukról a kormányt, az intézet szervezetének és tantervének bemutatása mellett, a tankerületi iskolai tanács utján legalább egy hónappal előbb értesiteni tartoznak.