Rendeletek tára, 1868

Rendeletek - 140. 1868-ik évi XXXVIII. TÖRVÉNYCZIKK a népiskolai közoktatás tárgyában.

fiQß Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1863. I* sitésére komolyan figyelmeztetendő. És ha az e czélra szol­gálható erkölcsi eszközök felhasználása sikertelennek bizo­nyulna be, s a tankötelezett növendék az iskolától továbbra is visszatartatnék : a kötelességét ekként teljesiteni nem akaró szülő (gyám vagy gazda) első izben 50 krra, máso­dik izben 1 forintra, harmadik izben 2 forintra, negyedik izben 4 frtra büntetessék az iskolai pénztár javára. Sőt ha még ezen négyszeri büntetés sem térítené a szülőt (gazdát vagy gyámot) kötelességének teljesítésére : akkor az illető iskolai szék erről a felsőbb iskolai hatóságnál jelentést tesz, mely aztán az iskolától visszatartott tanköteles gyermek számára a községi hatóságnál külön gyám rendelését is szor­galmazhatja. 5.§. A mulasztást igazoló esetek a közoktatási minister ál­tal kiadandó rendeletben állapittatnak meg. 6.§. A szülőknek és gyámoknak szabadságukban áll gyer­mekeiket háznál, vagy bármely vallású magán és nyilvános intézetekben, úgyszintén más helységben levő tanintézetben neveltetni. Erről azonban a szülők vagy gyámok a helybeli isko­lai széknek bélyegmentes bizonyitványt tartoznak előmu­tatni; valamint az illető iskolai hatóságok is kötelesek ügyelni, hogy az ily gyermekek legalább is oly oktatásban részesüljenek, min Öt a törvény szerint berendezett nyilvá­nos elemi népiskolában nyerhetnének és a kötelezett évek tartamáig taníttassanak. 7-§. A háznál tanult növendékek kötelesek évenkint vizs­gát tenni le valamely megfelelő nyilvános tanintézet illető tanítói előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom