Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 172. A m. k. igazságügyministernek 1867. sept. 20-án kelt rendelete Szabolcs megye közönségéhez, a sajtóügyi vizsgáló biró megkeresésének gyors végrehajtása tárgyában.
Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1867. 503 ben f. hó 9-én 696. sz. a. hozzá intézett körrendeletem a czimzett megye közönségének kételyeit eloszlatta, s azt a bünvizsgáló biróság megkeresésének teljesítésére birandotta — válaszolni még csak a következőket tartom szükségesnek. Bár a bünvizsgáló biróság megkeresésének kifogásolt alakja a megye közönségének eljárását nem igazolhatja : még is később előfordulható esetek tekintetéből, már e hó 12-én a magyar kir. földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministeriummal érintkezésbe helyeztem magamat az iránt, hogy hivatalos távirati közlemények ezentúl hivatalos jelleggel láttassanak el, A mint tehát ez iránt az általam megkeresett ministeriumban megállapodás történik : az az országos hatóságokkal is haladéktalanul fog közöltetni. A bünvizsgáló biróság megkeresésének tartalma ellen felhozott kifogásokkal szemben kénytelen vagyok szorosan ragaszkodni a f. évi September 9-én 696 sz. a. kelt körrendeletemben kifejtett elvekhez, mert azok foganatosítása nélkül gyors és pontos vizsgálatok eszközolhetése lehetetlenné — s igy maga az esküdtszéki bíráskodás hiányossá válnék. Annál is inkább elvárom pedig a czimzett megye közönségétől most idézett rendeletem lelkiismeretes foganatosítását, mert a felelősség súlyát, melylyel a kormány az 1848. III. t. ez. értelmében az országgyűlésnek tartozik, csak is oly feltétellel viselhetem, ha rendeleteim, melyek kibocsátása körül soha sem fogok más vezérelvet követni, mint a törvényt, az egyes törvényhatóságok által minden indokolatlan halogatás nélkül végrehajtatnak Noha végre a kormány az általa eszközölt kinevezéseket a megyei hatóságokkal közölni nem köteles, a megye közönségének e tárgyra vonatkozó aggodalmát is már többször idézett September 9-ki körrendeletemben eloszlattam. Midőn tehát egy részt a bűnvizsgáló bíróságoknak meghagytam, hogy jövőre hivatalos megkereséseiket a megyék hatóságához intézzék : más részt elvárom, hogy az ily —