Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 22. A m. k. bel- és igazságügyi ministereknek 1867. márczius 17-kén kelt rendelete a sajtóviszonyok tárgyában.
44 Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1867. nézve van helye, a melyekre nézve a két alsó biróság ítéletei egymástól eltérők. g) Ezen esetben mint legfelsőbb ítélőszék a hétszemélyes tábla itél. h) A semmiségi panaszokat a hétszemélyes tábla, mint törlesztő szék, intézi el. 3. A jelenleg folyamatban lévő időszaki lapok, a menynyiben akár tisztán, akár részben politikai tárgyúak, s havonkint legalább kétszer megjelennek, az 1847/8- 18. t. cz. 30. §-ban foglalt feltételeknek az ott kikötött határidő alatt, mely a jelen rendelet megjelenésének napjától számitandó, pontosan eleget tenni tartoznak. Ezentúl keletkezendő ilynemű időszaki lapok csak e feltételek előleges teljesítése után adathatnak ki. 4. A hatóságok részéről az illető alispán, főkapitány, gróf vagy polgármester a jelen rendelet megjelenésétől számitandó 30 nap alatt a belügyministeriumhoz jelentést tartozik tenni, azon részben vagy egészben politikai tartalmú időszaki lapokról, melyek hatósága körében ez idő szerint havonkint legalább kétszer megjelennek; valamint arról is, vájjon az 1847/8- 18. t. cz. 30. §-ában meghatározott biztosíték le van-e téve, és az hol kezeltetik? Az ezentúl keletkezendő ilynemű időszaki lapokról első megjelenésüktől számitandó 15 nap alatt, hasonló jelentés teendő. 5. A nyomda- és kőnyomdatulajdonosok a jelen rendelet megjelenésétől számitandó 15 nap alatt igazolni tartoznak, hogy az 1847/8 . 18. t. cz. 37. §-ában foglalt feltételnek eleget tettek. 6. A hatóságok elnökei a hatóságuk körében jelenleg létező nyomdákat és könyomdákat 30 nap alatt kötelesek a belügyministeriumnak bejelenteni s e jelentésben azon körülményt is kitüntetni : vajjon az illető nyomdatulajdonosok a törvényszerű biztosítékot letettéke, s ez hol kezeltetik ?