Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 127. A m. kir. pénzügyministeriumnak. 1867 augustus18-án kelt rendelete, minden magyarországi és erdélyi vámhivatalhoz, az Olaszország és Austria között kötött vámszerződés tárgyában.
356 Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1867. Vámhivatali vizsgálat. 23, czikk. Az áruk vámhivatali vizsgálatát először azon állam hivatalai, melyből azok kilépnek, azután pedig azéi, melybe belépnek, végezzék; azonban az eljárás röviditése czéljából, a mennyire lehet, mindkét állam hivatalnokai egy időben intézzék el a hivatalos teendőt. Mindkét hivatal tisztviselőinek jogai és kötelezettségei a kölcsönös hivatalos cselekményekre vonatkozólag. a) A kölcsönös vámelintézésnél jelenlétei joga. 24. czikk. Az összetett hivatalok alkalmazottjainak meg van engedve, a másik állam vámelintézésénél és a tárgyaknak az indulni készülő vasúti kocsikba becsomagolásánál jelen lenni. b) Betekintés a lajstromokba. Mindkét hivatal főbb hivatalnokai jogositvák, a másik hivatal összes vámlajstromaiba beletekinteni s azokból ki-, vonatokat és másolatokat készíteni. c) Rövid uton adandó igazolványok. A ki- vagy belépési elintézésről szükséges igazolványokat a másik hivatalon át be- vagy kivitt tárgyakról a hivatalok a legrövidebb uton, a kölcsönös hivatalos irományokra följegyzés utján adják. d) Szabályellenes tények észrevételéről teendő közös értesítés, A hivatalok oly tényekről, mik a kölcsönös vámérdekeket vagy fennálló be-, ki- vagy keresztülviteli tilalmakat megsértik, vagy megsérthetnék, észrevételeiket a legrövidebb uton kölcsönösen tudatni fogják egymással.