Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 100. A m. kir. pénzügyministernek 1867. jul. 12-kén kelt rendelete, Borsodmegye közönségéhez az adó behajtása körül tett intézkedések tárgyában.
222 Magyarországi Tőrvények és Rendeletek Tára. 1857. betűszerinti értelmével is, mely a megyei tisztviselőkre a személyes felelősség terhét nem a megyei végzés vagy utasitáSj de a közjövedelmeket illető ministeri rendeletek irányában állítja különösen fel ; az első nemű felelősség a megyei végzések végrehajtása iránt ugy is önkényt s a megyei autonómia fogalmából folyván ki, a minek kimondására országos határozat nem is kellett. Azon meggyőződésben vagyok, hogy ha az országos határozat ezen felelősséget ki sem is mondotta volna> a magyar kincstár ép ugy, mint minden magános, ha valamely tisztviselő a törvényes védelem, vagy segélynyújtás szántszándékos mulasztása által kárt okozott, az ellen törvényes után orvoslást keresni egyaránt jogosítva van; ezen indokból hagytam meg 719/. P. M. sz. alatti rendeletemben minden ily egyes eset feljelentését, és korántsem, mint a megyei végzés tartalmazza, az alkotmányos szokással össze nem férő kémkedési szándékból, mert a m. kir. pénzügy minister, ki felelős a közjövedelmek pontos és rendes beszolgáltatásáért, nem is vonhatná feleletre közegeit hátramaradások és megkárosítások eseteinél, ha minden ez irányban talált akadályokról azonnal értesítést nem nyerne. Meg vagyok győződve, hogy tek. Borsodmegye bizottmánya, követve az ország többi hatóságainak példáját, a május 16-ki pénzügy ministeri rendeletnek késedelem nélkül eleget teend és megkimélendi a magyar pénzügyministeriumot csak a legnagyobb sajnálattal foganatosítandó azon kényszer-rendszabályok alkalmazásának elrendelésétől, melyek még az év kezdetén mindenütt gyakorlatban voltak ; és nem fogja az egyesekre hozni azon terheket és kellemetlenségeket, melyekkel azok foganatosítása okvetlenül jár. Midőn azon nehéz hivatást, mely a dolog természete szerint oly rendkívüli akadályokkal van összekötve, magamra vállalám, meg valék győződve, hogy a magyar alkotmányos önállás elleneit, kik azt álliták,