Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-82

6813 Az Országgyűlés 82. ülése, 1990. március 2-án, pénteken 6814 DR. HELLNER KÁROLY: Ennél rövidebb leszek. Tisztelt Országgyűlés! Indítványoztam, hogy országgyűlési határozatként fogadjuk el a jelentést. ELNÖK: Azt én tudomásul vettem. Még nem érkeztünk el oda, hogy döntsünk róla. Szirtesné dr. Tomsits Erikát illeti a szó. SZIRTESNÉ DR. TOMSITS ERIKA: Egyetlen kérdésemvan, tisztelt képviselőtársaim. A szabad demokraták képivselői sajnos nincsenek itt, ketten ültek a teremben, a Magyar Demokrata Fórum három tagja is szót kért. Az előttünk lefektetett irat 11 oldal. Szeretném kérdezni, hogy a képviselőtársakat, akik olyan biztosak voltak benne, hogy feltételnül el kellene hangoznia szó szerint, mi akadályozta meg, hogy a számukra biztosított 10 perc alatt az olyan részeket, amelyeket fontosnak tartanak, elolvassák? (Taps.) ELNÖK: Elmondják. Képviselőtársaim! Mielőtt válaszadásra megadom a szót a bizottság elnökének, kérdezem, hogy kíván-e valaki szólni. Németh Miklós miniszterelnök kért szót. Tessék. NÉMETH MIKLÓS miniszterelnök: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Köszönöm, hogy megadta a válaszadás előtt a lehetőséget, hogy néhány dolgot én is elmondjak. Már csak azért is, mert két képviselőtársam is, illetve a Demokrata Fórum két képviselője kérdést, pontosabban két darab kérdést intézett hozzám, illetve azokhoz, akik nem ülnek itt, de a melléklet — a 2. számú mellékletben — föl lettek sorolva. Nagyon sajnálom, hogy nincsenek itt. őszintén remélem, hogy valahol a folyosókon a Szabad Demokraták Szövetségének most kivonult képviselői is meghallják, vagy hallgatják azt, amit én most mondani fogok. Mindekelőtt én a Kormány nevében szeretném megköszönni a bizottságnak a munkát, ilyen rövid idő alatt hatalmas mennyiséget dolgoztak fel, hatalmas anyagot dolgoztak fel, több embert is meghallgattak, és itt szeretném megköszönni azt a lehetőséget is, hogy engem — keverednek bennem a napok, talán a tegnapi nap folyamán — a Parlament által kiküldött bizottság meghívott az ülésre és én ott kifejthettem véleményemet az üggyel, vagy a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban. E két köszönet után engedjék meg, hogy röviden, mielőtt a két konkrét kérdésre megadnám a választ, egy kicsit visszanyúljak a történelmünkbe, no nem 10—20—30 évre, csak 1989-re. Mindnyájan tudjuk, hogy az elmúlt év eseményei milyen nagy jelentőségűek voltak — itt-ott fordulónapokként is jelen lesznek, remélem — történelmünkben ahhoz, hogy 1989. október 23-án ki tudtuk kiáltani a Magyar Köztársaságot. És ahhoz, hogy ehhez a dátumhoz ez az ország és ez az Országgyűlés eljutott, nagyon sokunk, Kormány és Parlament, pártok, és hozzáteszem, a nép és a társadalom megértésére és támogatására is szükség volt. Nem volt könnyű ez az út. Mi, akik több-kevesebb sikerrel, itt-ott vitázva is ebben benne voltunk és benne vagyunk, mind a mai napig erre az egy évre azért büszkék lehetünk, az összes hibájával, téves döntéseivel együtt. Én nem szégyellem bevallani — tisztelt Országgyűlés —, noha úgymond, nem ültem távol, legalábbis a gazdaság területén — ahogy mondani szokták — a tűztől, hogy akkor, amikor Önök bizalmából engem itt miniszterelnökké megválasztottak, bizony nekem kellett három-négy hónap ahhoz, hogy teljes mélységben átvegyem, megismerjem azt a munkát, amit egy Kormánynak ahhoz, hogy egy országot vezetni lehessen, tennie kell. Eközben szervezeti, személyi kérdésekben, sokminden másban meg kellett hozni döntéseket, fel kellett tárni fehér foltokat, és valahogy el kellett indulni az örökölttől egy másfajta pályán és másfajta irányban. Majd megítéli a nap és a történelem, hogy ez mennyire sikerült nekünk. Mi nem akarjuk minősíteni saját munkánkat. De kétségtelen tény, hogy ezt a munkát nekünk úgy kellett végeznünk, úgy kellett a pártállamot lebontani, és a Kormánynak egyfajta autonómiát és önállóságot teremteni, hogy eközben a Kormány a még érvényes Alkotmánnyal szembenállt és szemben cselekedett, mert az érvényes Alkotmányban olyan tételmondatok szerepeltek, amelyeket Önök október 23-a előtt joggal és teljes támogatással elimináltak abból. Volt tehát egy pártállam, a pártállamnak volt egy döntési struktúrája és mechanizmusa. És eközben kellett ezt lépésről lépésre tágítani, lebontani és új lehetőségeket teremteni. Ülnek ebben a teremben többen, akik bizonyíthatják és tanúsíthatják, hogy valamikor az elmúlt év nyara tájékán én magam kezdeményeztem még a pártállam struktúrájában, az akkori pártvezetésben azt, hogy nem jól van ez a Belügyminisztérium így, nem jól van ez a Magyar Honvédség vagy Néphadsereg így, ahogy van, nem jól van ez a Munkásőrség úgy, ahogy van, de nem volt lehetőségem javaslataimat végigvinni. Mert nem értettek egyet azzal akkor azok, akikkel erről tárgyaltunk, hogy kiemeljük a Belügyminisztériumból az állambiztonságot, odategyük a miniszterelnök mellé, és oda tegyünk föléje egy parlamenti, vagy Minisztertanács által kinevezett bizottságot, amelyik a lehető legkorrektebben és pontosan ezt a munkát irányítja és ellenőrzi. A válasz az volt, hogy azért nem — sajnálom, hogy Grósz Károly nemül itt, mert ezt a vitát vele folytattam le elsősorban —, azért nem, mert volt egy bizonyos Konrád-ügy — erről a sajtóból tetszettek hallani és híreket olvasni —, és ha egy-két esetben ilyen Konrádügy beesik, akkor rögtön a Minisztertanács elnöke fog megbukni, vagy ilyen és ehhez hasonló ügyekhez kapcsolódóan belpolitikai vagy külpolitikai problémák özönével szembenézni. Ebben van igazság. Az akkori feltételek és az akkori felfogás szerint. De azzal, amit Önök megteremtettek legutóbbi döntésükkel, és minden bizonnyal a leendő Parlament a hosszú távú nemzetbiztonsági törvényt majd megalkotja, akkor ez már nem ügy és nem kérdés. En hiszem, hogy jól döntöttek legutóbb, és jól döntöttünk legutóbb. A rengeteg ügy és probléma mellett — amire itt utalás is történt: gazdaság, politikai átmenet, törvények — nekem szermély szerint döntenem kellett, hogy melyik területtel kezdem a munkát. Kérem szépen, én a hadsereget választottam. És bíztam abban — a belügyminiszter, az akkori belügyminiszter ígéretét is bírva —,