Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-82

6799 Az Országgyűlés 82. ülése, 1990. március 2-án, pénteken 6800 első negyedév kritikus finanszírozási időszakát képes legyen viselni. Emlékeznek talán rá — ha nem, akkor megemlítem —, hogy az első negyedévben 1,8 milliárd dollárt kell Magyarországnak visszafizetnie tartozásainak fejében, részben tőke-, részben kamatfizetési kötelezettség címén. Nem véletlen — hangsúlyoztuk —, kritikus az első negyedév; s ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni ebben az első negyedévben, arra van szükség, hogy létrejöjjön a sokat emlegetett megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal. A Nemzetközi 'Valutaalap tárgyalása március 14-én lesz. Azon a napon tárgyalja ennek az intézménynek az igazgatótanácsa a magyar Kormány szándéknyilatkozatát; ezen a napon dönt arról, hogy megköti-e a megállapodást Magyarországgal vagy pedig nem. Azon a napon, amikor a Parlament ismét összeül. Ha az elkövetkezendő napokban újabb programokat dolgozunk ki, teszünk erre kísérletet — amire egyébként nyilvánvalóan nincs reális esély, hiszen néhány nap alatt a gazdaság pozíciói nem változtathatóak meg; újabb információkkal sem fogunk rendelkezni; arról nem is beszélve, hogy újabb milliárdok sem lesznek a kezünkben, illetve a zsebünkben —, mindenesetre elbizonytalanítjuk azt a gazdasági programot és azon belül azt a költségvetést, azt az államháztartást, amelyet decemberben jóváhagyott a Parlament; nem nehéz megjósolni, hogy március 14-én a számunkra oly nagyfontosságú megállapodás létrejöttének semmilyen esélye nincs. Ami nem önmagában véve presztízskérdés; nem arról van szó, hogy a Kormány, amely vállalta a kötelezettséget a Parlament döntése alapján, hogy végrehajt egy gazdaságpolitikai programot, hogy teljesíti azokat a gazdasági követeléseket és lépéseket, amelyek az ez évi esztendő államháztartási és költségvetési programjában szerepelnek, hogy ezeket nem tudjuk teljesíteni, emiatt szószegóvé válunk, emiatt a maradék nemzetközi tekintélyünk is elvész — nem ez a tét! Ezt ez a Kormány kibírja, bár nem örül neki. Nyilván a Parlament sem szeretne szószegóvé válni. A tét ennél sokkal nagyobb! A tét az, hogy megkapjuk-e az erőforrásokat, amelyeket nemzetközi szervezetek — Európai Gazdasági Közösség, Huszonnégyek — kétoldalú megállapodások alapján, a japán, az olasz, az angol, a nyugat-német kormány kilátásba helyezett, vagy végképp elesünk ezektől! Ezeknek az erőforrásoknak a rendelkezésre bocsátása ugyanis attól függ, hogy létrejön-e végre a végleges, jóváhagyott megállapodás a "valutaalappal vagy sem. Ha mi 14-éig egy 20—30 milliárd körüli programot függőben tartunk, és világossá tesszük, hogy a 20—30 milliárd forintos program teljesítése érdekében megkíséreljük, tudjuk, hajlandóak vagyunk gyökeresen fölforgatni azt a költségvetést és azt a gazdaságpolitikai programot, amelynek alapján mindvégig folytattuk a tárgyalásokat és amit a világ elismer, abban az esetben a válasz világos. Nincs megállapodás; az ország nem jut hozzá az erőforrásokhoz; nem bírjuk ki a választások idejéig sem! Ez a tét tehát valójában! Azaz, nem egyszerűen arról van szó, hogy a Kormány érzelmi alapon támogatja-e a kétségkívül szimpatikus indítványt a nyugdíjak, a családi pótlék és más ellátási formák növelésére, hanem arról van szó: föladja-e azt a gazdaságpolitikai vonalvezetést, amelynek a betartása esetén esély van arra, hogy ez az év a magyar gazdaságban a külső finanszírozás oldaláról biztosított legyen! Ezt pedig nem veszélyeztethetjük! Ez a magyarázata annak, hogy a Kormány nem ajánlja az Országgyűlésnek, hogy ezt az ügyet függőben tartsa, hanem azt kéri, hogy döntsön most és ma! A döntésre olyan kompromisszumos alternatívát ajánl, amelynek a kidolgozásához nincs szükség újabb tárgyalásokra, hiszen úgyszólván az elmúlt időszak minden egyes kormányülésén foglalkozott a Kormány a költségvetés, az államháztartás és az ország gazdasági helyzetével, pontosan tudjuk, milyen a mozgásterünk. Arra van lehetőségünk, hogy maximális erőfeszítésekkel két-háromszáz millió forintos és nem 25—30 milliárd forintos nagyságrendű lépéseket ajánljunk. A három bizottság és a Kormány együttes javaslata önök előtt fekszik. Ennek az a lényege, hogy a létminimum alatti ellátásokat — akár nyugdíjról, akár gyermektámogatásról legyen szó — a létminimum szintjére, 4300 forintra március elsejével emeljék fel. Ez összesen körülbelül 280—300 millió forintot jelent. Ezt megtehetjük anélkül, hogy felborítanánk ezt az előzőekben jelzett, rendkívül kényes egyensúlyt. Ennek a döntésnek a birtokában a legrosszabb helyzetben lévő nyugdíjasokon és gyermeket nevelő családokon tudunk segíteni, és nem veszélyeztetjük ezt a bizonyos előbbi célt. Mindent összevetve tehát, nem presztízskérdést csinálunk az ügyből, nem akarunk menekülni a felelősség alól, nem akarunk megszabadulni a feladatoktól, a munkától, felelősséggel szeretnénk végigcsinálni a hátralévő időszakot. Kérjük, hogy ehhez a Parlament is tegye meg a szükséges lépéseket, és ezt a kompromisszumos javaslatot fogadja el. (Taps.) ELNÖK: Sztrapák Ferencnek adom meg a szót. DR. SZTRAPÁK FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Mindenképpen fontos dolog, hogy a legsúlyosabb helyzetben lévő emberek egy részén valamelyest mégis sikerül segíteni, egy képviselői indítványt követő gyors kormánydöntéssel. Méghozzá a gyógyszer-áremelések elhalasztásával, a legkisebb nyugdíjak és a gyed úgynevezett létminimum-szintre emelésével, amiről persze úgy tudom, hogy már nem 4300 forint, mint decemberben hittük, hanem jóval több. Ezek előnye — és ezt mindenféleképpen üdvözölni szeretném —, hogy március elsejétől érvényesek, és a válaszadást ennyiben elfogadom, amennyiben ez válaszadásnak is tekinthető. Talán hasonlóan fontos lehet, hogy a Parlament nyílt színen és bizottsági üléseken többször szembesült azzal a súlyos inflációs helyzettel, amelynek a szenvedői ma már nem csupán a legrászorultabbak, hanem a középrétegek is. Úgy látom, hogy a nagyobb horderejű ellentételezést már nem vállalja a jelenlegi államvezetés. A többit csak a saját képviselői és a Nyugdíjasok Hetilapjánál szerzett tapasztalataim alapján mondom.