Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-66

5483 Az Országgyűlés 66. ülése, 1989. november 22-én, szerdán 5484 A másik félelem, hogy megváltoznak a tanácsok közötti jövedelempoziciók, s a helyi tanácsok egy része jól, más része rosszul jár az új rendszerben. Kétségtelen, hogy a lakosság létszámához igazodó normatív támogatás és a személyi jövedelemadó lakóhely szerinti felhasználása változtat a jelenlegi jövedelemelosztáson. Jobban járnak az ipari és bányásztelepülések, a kistelepülések, a nagyvárosok, rosszabbul a mezővárosok, a kizárólag mezőgazdasággal foglalkozó települések és a megyei tanácsok. Ám az 1500 helyi tanács közül egy sem kerül olyan helyzetbe, hogy feladatait ne lenne képes ellátni. Ugyanez vonatkozik a megyei tanácsok feladatainak végrehajtására is. Ezt a garanciát a személyi jövedelemadó lakosonként 4 ezer forintra történő központi kiegészítése, illetve mintegy 24 milliárd forint átmeneti céltámogatás felosztása biztosítja. A Kormány mindezek alapján egyértelműen azt javasolja, hogy kezdjünk hozzá a jövő esztendőtől a tanácsi finanszírozási rendszer korszerűsítéséhez. Tisztelt Ház! Miként az előző napirend vitája is bizonyította, minden bizonnyal az egész költségvetés egyik legneuralgikusabb pontja a lakásfianaszírozás módosítása. Annyit tudunk, hogy a mai helyzet tovább már tarthatatlan, mindenki számára elfogadhatatlan. A fiatalok lakáshoz jutási esélye a jelenlegi rendszerben nem javítható, az állam képtelen tovább fiananszírozni a napjainkra összesen 91 milliárdra duzzadó állami lakáspiaci terheket. A változás elkerülhetetlen. Gyakran, a mai vitában is felmerült az a jogos igény, hogy változtatni csak egy komplex lakáspolitikai koncepció alapján lehet. Igaz. Am e lakáspolitikai koncepció kidolgozását és elfogadtatását most már évek óta lehetetlenné teszi az a patthelyzet, ami napjainkra kialakult. A költségvetés többletterheket vállalni már nem képes, sőt elkerülhetetlen itt a támogatások csökkentése, a jelenlegi mechanizmusban támogatáshoz jutó lakosság és a vállalatok pedig nagyobb terheket vállalni nem akarnak. A jövő évi költségvetés e probléma legalább részbeni megoldása nélkül, nyugodtan megjósolhatom, nem állótható össze. Két területen mindenképp változtatni kellene. Az egyik a bérlakás-fenntartás, — és nem a felújítás — állami terheinek, a másik a kedvezményes kamatozású lakáshitelek kamatkiegészítésének fokozatos csökkentése. Elkerülhetetlen az is, hogy javítsuk a lakással nem rendelkező családok, mindenekelőtt a fiatalok helyzetét. Ezért a költségvetési irányelvek több változatot tartalmaznak, összhangban az előző napirend keretében megvitatott gazdaságpolitikai programmal. A legigazságosabb és leghatásosabb a kompenzációval egybekötött fokozatos kamat-, esetleges lakbéremelés, valamint az állami bérlakások tulajdonba adásának gyorsítása, az alacsony hatékonyságú és pazarló ingatlankezelő szervezet gyors leépítése és átalakítása lehet. A többi változat ugyanolyan fájdalmas, de kevésbé hatásos és a terhek eloszlása is igazságtalanabb. Egyetértek Filló Pállal és Hellner Károllyal: nem a lakbéremelés az egyedül üdvözítő megoldás. Erre is gondoltunk, egyik változatba is szerepel. Ennek az a lényege, hogy a lakóház-fenntartás állami támogatásai csökkenjenek, lakbéremelés nélkül, és a csökkenő támogatást az ingatlankezelő szervezet leépítése finanszírozza. Ez a tanácsok számára rövid távon óriási feladatot jelent. Meggyőződésem, hogy egyébként elkerülhetetlen. Ha elszánjuk magunkat a változtatásra, akkor jövőre közel négymilliárd forinttal első lépésként javítani lehetne az első lakásra váró családok és fiatalok helyzetét. Ha nem lépünk, ez a javítás nem lehetséges, sőt a rendszer életbentartásához más területek rovására, vagy adóemeléssel legalább tízmilliárd forintot még elő kell teremtenünk. Tisztelt Ház! Ugrásszerűen növekednek a folyó költségvetés államadósággal kapcsolatos terhei is. A hetvenmilliárdos adósságszolgálat fedezi a közel ötszázmilliárdos kamatozó adósságállomány kamatait és a lejáró államadósság törlesztésének terheit. Belföldi államadósságunk növekedése szoros összhangban van az elmúlt esztendők költségvetései hiányának fedezetére felvett hitelekkel és azok kamataival, a vállalatoktól átvállalt terhek növekedésével, nemzetközi adósságaink növekedésével és a forint-leértékelés állami terheivel. Miként arról az első napirend keretében Kormányunk elnöke szólt a kamatozó államadósság ötszázmilliárdos nagyságrendjén kívül a teljes nyilvántartott államadósság ez év végén az ezeregyszáz milliárd forintot eléri. Az adósság terhei az elkövetkezendő években tovább fognak növekedni. Ma ugyanis az elmúlt évek jegybanki hitelei után a költségvetés 7 százalék kamatot térít, ez a Nemzeti Bank működéséhez még elégséges, de csak úgy, hogy a piaci kamatok és a költségvetés által térített kamat közötti különbséget a bankszféra a gazdálkodó szervezeteknek nyújtott hitelek magas kamataiban érvényesíti. Ha a valóságos piaci kamatokat térítené a költségvetés, ez a teher háromszorosát jelentené, így jövőre a költségvetés hiánya 80—90 milliárd forint körüli lehetne, 20 százalék körüli kamatokkal számolva. Miután valós adósságállományunkat bemutattuk, ezt a változatot sem lehet teljesen kizárni. Őszintén remélem, hogy jövőre még ez a teher nem fogja a költségvetést sújtani. Ezentúl növekednek a költségvetés adósságszolgálati terhei azért is, mert ettől az évtől kezdve a deficit finanszírozására már nem jegybanki hitelt, hanem a pénzpiacon elérhető, az eddiginél lényegesen magasabb kamatozású kincstárjegyek és államkötvények értékesítését vesszük igénybe. Elemi érdekünk tehát, hogy a tulajdonreform keretében az állami vagyon egy részének értékesítéséből a költségvetés is részesedjen és ez csökkentse a hatalmas méretűre duzzadt államadósságot. Ugyanígy elemi érdekünk, hogy a költségvetés hiánya fokozatosan csökkenjen, és ne növelje tovább adósságállományukat. Sokan bírálják azt a kormányzati pénzügyi magatartást, amely a költségvetés hiányának csökkentését kiemelt feladatnak tekinti. Nincs igazuk. A szándék nem egy öncélú, fiskális terror konkrét megjelenése, vagy a nemzetközi valutalap szakembereinek fixa ideája, hanem az ország, a gazdaság jól felfogott érdeke. Minden forint költségvetési hiány vagy a gazdaságból von el forrásokat és ezzel csökkenti a gazdaság pénzforrásait, vagy külföldi adósságainkat növeli, vagy ha már egyik út úgy sem járható, a fedezetlen költségvetési kiadások a bankóprés az inflációt gerjesztik. Ez a magyarázata annak, hogy a Kormány a tizenötmilliárdos deficitet túl nem léphető felső határnak tekinti.