Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-79

6601 Az Országgyűlés 79. ülése, 1990. február 27-én, kedden 6602 DR. GÁGYOR PÁL: Igen. Köszönöm szépen. Tehát azzal szeretném befejezni, hogy látnunk és tudnunk kell, hogy nem a szóvirágokkal lehet (derültség) a modern Magyarországot megteremteni, hanem az ilyen jellegű törvényekkel, amelyek a tudást, az eredményeket biztosítják Magyarországon, és amelyek belépőt jelenthetnek a sokat emlegetett Európa Házba. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szóra következik Soltészné Padár Ilona, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 8. számú választókerületben megválasztott képviselőtársunk. SOLTÉSZNÉ PADÁR ILONA: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Engem a hozzászólásra a törvénymódosítás leszűkítésének indoklása késztetett. Igaz, hogy az utóbbi másfél évben lezajló változások indokolják, hogy viszonylag nem régi törvényen módosítsunk, illetve változtassunk. így viszont túlságosan átmeneti jellegű, és nem biztos, hogy szerencsés egy módosításnál fontos kérdéseket, koncepcionális kérdéseket elodázni, ha egyszer a részletkérdésekben már látszik a többségi akarat. Jelen módosítás nem veszi figyelembe, hogy az oktatásra nemcsak a politikai intézményrendszer hat, hanem legalább ilyen súllyal máig aktuális, vagy ma még inkább igaz megállapítását idézni a kiművelt emberfőkről, hanem ezt a kiművelést lehetővé is kell tenni. Ebből a szempontból Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében riasztó adatokkal is találkozunk. Annak ellenére, hogy nem akad tudományterület, művészeti ág, ahol ne talákoznánk néhány megyebeli nagysággal. Csakhogy őket zömmel még a fényes szellők lendítették át a megye történelmi korlátain, és valljuk be, ma nem várhatunk ilyen szellőt, és a korlátok nemhogy megszűntek volna, hanem egyre magasodnak. Ezerezerkétszáz fölött van azoknak a nyolc osztályt elvégzett gyermekeknek a száma, akik nem férnek be a megye közép- és szakiskoláiba, és nincs számukra megfelelő munkahely. Nincsenek nagy reményeim, hogy ezt a helyzetet a vállalkozás oldja meg. Csakhogy ezért az állapotért legkevésbé sem az érintettek a felelősek. Ezért szeretném, ha már a jelenlegi módosítás adna néhány könynyítést a hozzánk hasonló helyzetben lévő gyermekeink számára. Egyrészt iktassa be, hogy ne csak vállalkozással és magániskolák alapításával lehetséges az oktatás struktúráját gazdagítani, hanem adjon lehetőséget arra, hogy állami kézben lévő iskolák alapítványt fogadhassanak el. így alkalom volna tehetséges gyermekeink számára — mert az utóbbi néhány évtizedben nem beszélhetünk tehetséggondozásról, tehát azoknak a tehetséges gyermekeknek számára — akiket szüleik nem tudnak taníttatni, hogy az ország különböző, nálunk nem lévő szakoktatási intézményeiben tanulhatnának. Megjegyzem, hogy az alapítványt nemcsak magánszemély, hanem jogi személy is megtehetné. így a szabolcsi, ingázásra kényszerülő gyerekeink számára talán nemcsak szülőhelyük, hanem azok a települések és vállalatok is adhatnának lehetőséget, amelyeknek megépítésében sok ezer szabolcs-szatmári részt vett, vagy ma is részt vesz. A meglévő iskolarendszer — és ez különösen vonatkozik megyénkre — túl korai pályaválasztási kényszerrel hat. Ha ugyanis csak az alsóbb szintű szakosodásra van mód, az befolyásolja a továbbtanulási esélyeket is. Éppen ezért a későbbiekben a rendkívül bonyolult szakképzés tervezőinek figyelmét érdemes felhívni arra, hogy ne feledjék, az ország különböző adottságú területekből áll, és az így kialakult helyzet — legyen az kedvező, vagy kedvezőtlen — az egész nemzet része, és az egész ország sorsára hat. Számunkra talán a legfontosabb az átképzés, a posztgraduális képzés, az iskolában tartás a munkanélküliség helyett, ami csak így válhat jó értelemben véve is befektetésnek. A törvényhez még néhány észrevételem van. Véleményem szerint tisztázni kellene az intézményi struktúra átalakításának kereteit, hiszen ez nem rövid távú feladat. Egymásra építetten kell megoldani, és nem szabad várni a spontán kezdeményezésekre, sőt a vállalkozási formák megváltó szerepére sem. Már-már körvonalazni kellene a felvételi rendszer alapkérdéseit: a felvételik szerepe, helye az oktatási folyamatban, a pályaalkalmasság fogalmának szükségessége, vagy elvetése. A javaslat nem sokat változtat az oktatás és az oktatásra fordítható pénzügyi, anyagi eszközök bizonytalan összefüggésein, pedig ez alapkérdés. A tartalmi munka finanszírozásának elveire gondolok, vagy az alapoktatásban a különböző összegekre. Tehát azt szeretném mondani, miniszter úr, hogy a bázisszemléletű tervezéssel sikerült leépíteni az oktatást, pedig ugyanarra a szolgáltatásra Penyigén, vagy Apagyon, vagy Nyírtéten ugyanannyi összeget kellene fordítani, mint Budapesten, vagy az ország más területén. Nem karakterisztikus az intézményi önkormányzatok kereteinek rajza, továbbra is illuzórikus az autonómia. Mi a helye az intézményi tanárnak, milyen az irányításbeli munkamegosztás az egyszemélyi vezetők és a tanárok között? És még sorolhatnám, de bizonyára, mint ahogy Ön ezt expozéjában mondotta, majd ezekre megnyugtatóan az új oktatási törvény ad választ. Befejezésül, összegezve: kapja meg az oktatás az őt megillető helyét és rangját. Úgy gondolom, ebben segíthet, ha megkapja a gyermek, a fiatal az őt megillető helyét és rangját a családban és a társadalomban. Úgy tűnik, mintha ezen az úton egy lépést már megtettünk volna. És minderre a koronát az tenné fel, ha sikerülne egy iskolapárti társadalmi közszellemet kialakítani és ebben tisztelt képviselőtársaim mi itt valamennyien részvényesek lehetünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: A szó dr. Földy Ferenc képviselőtársunké, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 18. választókerületéből. DR. FÖLDY FERENC: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A hazánkban végbemenő társadalmi-politikai változások megbontották az életviszonyok és a rájuk vonatkozó szabályozás összhangját. A problémák, legalábbis a felsőoktatás tekintetében jóval