Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-79
6543 Az Országgyűlés 79. ülése, 19 Alkotmánybíróságot kérte fel. Ebben a kérdésben az Alkotmánybíróság állásfoglalását a képviselőtársaim között kiosztottam. A határozat az, hogy a törvény alkotmányerejű. Úgy gondolom, hogy jelenléti ellenőrzést nem szükséges tartanunk, mivel a korábbiakban beigazolódott, hogy megfelelő létszámban vagyunk jelen alkotmányerejű törvény elfogadásához. Először a módosító indítványokról döntünk. Kérem a képviselőtársaimat, hogy először az 547. számú jelentést szíveskedjenek előkészíteni. A biztonság kedvéért ezt most is kiosztottuk a képviselőtársaim között. Az egyes módosító javaslatokat a jelentésben szereplő sorrrendben teszem fel szavazásra. Megvan? Kezdhetjük a határozathozatalt? A jelentés első pontja a bizottság módosító indítványát tartalmazza és az a törvényjavaslat 1. §-ának az (1) bekezdését érinti. Az előterjesztő miniszter a módosító indítvánnyal egyetért, kérdezem képviselőtársaimat, egyetértenek-e a módosítással? Kérem szavazzunk! (Megtörténik) (308 igen, Onem és 10 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt elfogadta. A jelentés 2. pontja tartalmazza szintén a bizottság módosító javaslatát, és az a törvényjavaslat 3. szakaszának (2) bekezdését érinti. A miniszter támogatja a módosító indítvány elfogadását. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy egyetértenek-e ezzel? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 304 igen, 7nem, 11 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt elfogadta. A jelentés 3. pontja tartalmazza Koltai Nándorné képviselőtársunk javaslatát, amely a törványjavaslat 1. §-át érinti. A módosító javaslattal a bizottság egyetért, és a miniszter is támogatja. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 316igen, 2 nem, 6tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot elfogadta. A jelentés 4. és 5. pontja dr. Horváth Jenő képviselőtársunk módosító javaslatait tartalmazza, amelyek a törvényjavaslat 1. szakaszára vonatkoznak. Ennek az a lényege, hogy a gyámhatóság helyett a bíróság nyilváníthassa örökbe adhatónak a gyermeket. A két javaslat egymással összefügg, ezért együtt kell róla szavaznunk. A módosító javaslatot sem a bizottság nem támogatja, sem a miniszter nem ért vele egyet. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 58 igen, 205 nem, 65 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés ezt a két módosító javaslatot nem fogadta el. A jelentés 6. pontja ismét a bizottság módosító indítványát tartalmazza, amely a törvény 73. szakaszának (1) bekezdésére vonatkozik. Ezt a javaslatot a bizottság a jogi bizottság kezdeményezésére nyújtotta be. A miniszter egyetért a módosító javaslattal. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy elfogadják-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. ?90. február 2 7-én, kedden 6544 (Szavazás: 239 igen, 4 nem, 13 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés ezt a módosító javaslatot elfogadta. A bizottsági jelentés 7. pontja a bizottság módosító indítványát tartalmazza, amely a törvény 75. szakaszának (1) bekezdésére vonatkozik. Kezdeményezője a jogi bizottság és Tamás Gáspár Miklós képviselőtársunk volt. A miniszter a módosító indítvány elfogadását támogatja. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy elfogadják-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 300igen, 4nem, 20 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés ezt a módosító indítványt elfogadta. A törvényjavaslat egészéről szavazzunk! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a már elfogadott módosításokkal együtt elfogadja-e a házasságról, a családról és a gyámságról szóló, többször módosított 1952. évi 4. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 312 igen, 7nem, 11 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Még mindig napirend előtt egy személyi kérdésről kell döntenünk. Dr. Balsai István, az Országos Választási Bizottság tagja lemondott ebbeli tisztségéről, mivel a Magyar Demokrata Fórum országos listáján jelöltként indul. Dr. Gál Zoltán belügyi államtitkár javaslatot tett a megüresedett helyre. Az államtitkár úr javaslatát 631. számmal kiosztottam képviselőtársaim között. A javaslatban szereplő személy dr. Németh János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának tanszékvezető egyetemi tanára a polgári eljárásjogi tanszéken. Az államtitkár úr előterjesztésével a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság előzetesen egyetértett. Azért kell most ezzel a kérdéssel kapcsolatban meghoznunk a döntésünket, hogy az ebédszünetben az országos választási bizottság tagjai le tudják tenni az esküt. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e dr. Németh Jánosnak az Országos Választási Bizottság tagjává történő megválasztásával? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 288igen, 2 nem, 33 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés dr. Németh Jánost az Országos Választási Bizottság tagjává megválasztotta. Kedves Képviselőtársaim! Javaslom, hogy a szünet előtt kezdjük meg az elfogadott tárgysorozatnak megfelelően az 1. napirendi pont tárgyalását. A Magyar Köztársaság Alkotmányának a módosításáról, valamint a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló törvényjavaslatok megtárgyalása következik. Tekintettel arra, hogy ez a két törvényjavaslat egyazon kérdés szabályozására készül, indítványozom, hogy együttes vitában tárgyaljuk meg, természetesen külön-külön kell határozatot hoznunk a két kérdésről. Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e a két törvényjavaslat együttes tárgyalásával? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 302 igen, Onem, 1 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés az együttes tárgyalással egyetért.