Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-77

6413 Az Országgyűlés 77. ülése, 1990. január 31-én, szerdán 6414 DR. MEZEY KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság ma reggel 8 órakor már ülésezett és meg­állapodott abban, hogy milyen technikai körülmények mellett fog dolgozni és ezek között szerepelt valóban az is, hogy vitás kérdésekben a bizottság szavazattal dönt, ahol az elnök csak egyenlő szavazat esetén szavaz. Ezért én is azt gondoloml, hogy a dr. Eke Károly által felvetett kérdés indokolt. ELNÖK: Képviselőtársaim! Szavazásra teszem fel a kérdést, dr. Eke Károly ja­vaslatát elfogadja-e az Országgyűlés? (Mozgás.) Töb­benkérdezik, milyen javaslatát. Most mondotta el; Vi­ola képviselőtársunkat javasolja a bizottság tagjává megválasztani, hogy az egy hiányzó hely üresen ne maradjon, mert a munka sok és ennyi bizottsági tagra szükség van. Ez a bizottság álláspontja. Kérdezem te­hát mégegyszer, hogy Viola képviselőtársunkat a bi­zottság tagjává megválasztja-e az Országgyűlés? Ké­rem, szavazzunk. (Közbeszólás: Vállalja?) Gondolom, hogy vállalja, miután Eke Károly erről is beszélt. Ké­rem, hogy erről szavazzunk. (Megtörténik.) (Igen: 170, nem: 38, tartózkodás: 30) A 71% -ot megkapta a javaslat, köszönöm szépen, te­hát a bizottság kiegészült Viola képviselőtársunkkal. Dauda Sándor is szót kért? DAUDA SÁNDOR: Igen. ELNÖK: Tessék! DAUDA SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Élve képviselői jogommal, a házszabályok 28. szakasz (2) bekezdésében foglaltak szerint önálló indítványt ter­jesztek a tisztelt Országgyűlés elé az 1989. évi XIV. törvény módosítása érdekében. Javaslom a tisztelt Or­szággyűlésnek, hogy a választójogról szóló törvény 6. szakasza végére új 5. bekezdésként az alábbi módosító szöveget azonnali hatálybalépéssel fogadja el és erről vitát nyisson: ,,Az összegyűjtött és a képviselőjelöltet támogató, választási bizottságnál leadott ajánlási szelvényeket az átvétel, megszámlálás és esetleges hitelesítési eljárás után az átadó és a választási bizottság jelenlétében meg kell semmisíteni. Az ajánlási szelvényekről a darab­nyilvántartáson kívül egyéb nyilvántartást készíteni ti­los." Kérem az indítványom sürgős tárgyalását, ennek ér­dekében a házszabályok 31. szakaszában foglaltak sze­rint 50 képviselői aláírást összegyűjtöttem és azt a Ház tisztelt elnökének átadtam. Indokolásul elmondom: a fentebb említett törvény az ajánlási szelvények sorsáról nem rendelkezik. Válasz­tópolgáraim félelme indokolt, hogy ezeket a szelvénye­ket a későbbiek során illetéktelen személyek felhasz­nálhatják. Ennek megakadályozása érdekében szüksé­ges az ajánlási szelvények sorsáról törvényben in­tézkedni. Tisztelt Képviselőtársaim! A rendkívül sürgős vitát azért kérem, mert e hiányosságra választóim most, a választási kampány során szerzett tapasztalatok alapján hívták fel a figyelmemet. Kérem indítványom sürgős tárgyalását és támogatá­sát. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Dauda Sándor kép­viselőtársunk önálló indítványt nyújtott be. Szeretném figyelmeztetni vagy emlékeztetni őt a házszabályok 31. §-ának2. bekezdésére, amely szerint 50 aláíró szüksé­geltetik ahhoz, hogy sürgős legyen a tárgyalás. Ha az 50 aláírás megvan, az Országgyűlés dönthet úgy, hogy a következő ülésszakon napirendjére felveszi. (Moz­gás.) Kérem, először is megkérdem, 50 aláíróval rendelkezik-e Dauda Sándor képviselőtársam? DAUDA SÁNDOR: Az Országgyűlés Irodájának már átadtam. ELNÖK: Az 50 aláírást? DAUDA SÁNDOR: Erről másolatom van, ezt most is át tudom Önnek adni. Tehát megtörtént. Viszont a rendkívüli ügyben kérem az Országgyűlést, hogy tűzze most napirendre ezt a kérdést, mert aktualitását veszti az Országgyűlés következő ülésszakára. ELNÖK: Nem vitatom, hogy az 50 aláírás megvan, én még nem láthattam indítványát, miután most jelen­tette azt be. Tisztelt Országgyűlés! Felteszem a kérdést: napi­rendre tűzzük-e Dauda Sándor képviselőtársunk indít­ványát. Kérem, erről szavazzunk. (Megtörténik.) (Igen: 232, nem: 8, tartózkodás: 11.) Köszönöm szépen. Az Országgyűlés úgy döntött, hogy az indítványt elfogadja napirendi pontként. Még egy képviselőtársunk, Soltészné Padár Ilona kért szót. SOLTÉSZNÉ PADÁR ILONA: Visszalépek. ELNÖK: Visszalépett. Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Remélem, még nem felejtették el a bejelentéseket, hányféle bizottság tart ülést és milyen termekben. Most ebédszünetet rendelek el és remélhe­tőleg 60, de az az érzésem, inkább 70 perc után folytat­juk munkánkat. (Szünet: 13.28—14.55 — Elnök: Jakab Róbertné) ELNÖK: Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el helyüket! Tisztelt Országgyűlés! Két bizottság ülésezik, ezért is vagyunk ilyen hiányosan jelen. Mindenképpen kötelességem bejelenteni, hogy a családjogi törvény vitáját lezártuk. Á határozathozatal­lal kapcsolatban két vélemény hangzott el. Az egyik egyéni véleményt osztja a jogi, igazgatási és igazság­ügyi bizottság is, miszerint a törvény alkotmányerejű törvény. A miniszter úr véleményét hallották. Ezek után az Elnöknek nem lehet más dolga, mint hogy az Alkotmány értelmezésére felkéri az Alkot­mánybíróságot. A határozathozatalt elnapoljuk, és a munkát folytatjuk a kiosztott napirend szerint. Elnökváltás következik. (Elnök: Horváth Lajos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom