Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-75

6201 Az Országgyűlés 75. ülése, 1990. január 25-én, csütörtökön 6202 ELNÖK: Köszönöm szépen. Koltai Imre képviselőtársunkat illeti a szó. KOLTAI IMRE: Tisztelt Képviselőtársak! A beterjesztett két törvényjavaslat alapvető célját illetően nincs vitám. Azokkal teljes mértékben egyetértek. Nem kívánok semmiféle módosító javaslatot beterjeszteni. A két törvényjavaslat néhány pontjával kapcsolatban nekem is más a véleményem. Ez egyébként mások módosító javaslataiban megjelent. Én ezt fogom támogatni. Szeretnék ugyanakkor a vita lezárása előtt még bizonyos kérdésekre röviden rátérni. Amit mondani fogok, azt minden valószínűség szerint nemcsak a napirendi vita kapcsán megjelenő dolgok motiválják. Aggodalom és szomorúság van bennem, meg kell egész őszintén mondanom. Teljesen világos, hogy mi a két törvény célja. A célokon nem is lehet vitatkozni. Másodlagos vagy elsődleges céljának tekinti-e valaki azt, hogy az államadósság vagy a költségvetési hiány ezáltal is csökkenjen? Ugyancsak nem vitatható a téma. Engem az zavar és tölt el szomorúsággal, hogy a legkevesebb szó a vállalatokról, a műszaki fejlesztésről esett. Engedjék meg, hogy itt belekeverjem a menedzserek ügyét! Valaki azt mondta, hogy a menedzserek érdeke ellen van ez a két törvényjavaslat. Állítom, hogy nincs. A menedzserek érdeke ellen akkor van, ha csak azt a két főcélt tűzi ki a törvény elé, hogy az államadósság és a költségvetési hiány csökkenjen. A menedzserek nagymértékben támogatják az egész ügyet akkor, ha arra is lehetőséget kapnak, hogy az elavult műszaki-technikai színvonalat, amely néhány helyen század eleji, tőkebevonással meg tudják változtatni, nemcsak a saját érdekükben. Ezt világosan kell látni. Akkor a menedzserek ezt támogatni fogják. Szomorú vagyok, hogy esetben nem így látják. A másik, hogy el kellene döntenünk — és legyünk következetesek — néhány dolgot. Korábban, a programok, az 1990. évi költségvetés stb. tárgyalásakor elfogadunk „nagy" dolgokat: piacgazdaság, a működő tőke bevonása meg sok ilyen dolog. Amikor konkrétan ennek a realizálására kerül sor, akkor egyre több az ellenvetés. Akkor döntsük el, hogy mit akarunk! Akkor el kell dönteni, és akkor nem kell olyan helyzetet teremteni, hogy például két évre visszamenőlegesen hozzuk hatályba a törvényt, hogy elriasszuk még azt is, aki eddig bejött. A harmadik szomorúságom pedig az, ami az előző szavazás kapcsán volt — elnézést, hogy most nem a napirendi pontról beszélek, de nem akarok még egyszer hozzászólni —, tehát adjunk egy kicsit többet saját méltóságunkra. Az a szavazás — egyébként 30 vagy 40 képviselő mind a két változatra igennel szavazott —, az az érzésem, hogy növeli azok számát, akik egyébként az általunk jogosnak vagy jogtalannak tartott parlamenti megítélésben inkább a jogos felé viszik a véleményüket. Adjunk egy kicsit többet magunkra! ELNÖK: Köszönöm szépen. Kovács Lászlóné budapesti képviselőtársunk hozzászólása következik. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ (Budapest): Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy felszólalásom elején én is — mint Zsidei Istvánné képviselőtársam — hivatkozzam az 1989. május 30-i Országgyűlésen tett felszólalásomra, illetve az arra adott miniszteri válaszra. Ezzel egyben indokolnám az Önöknek tett módosító javaslatomat. A májusi Országgyűlésen, amikor is a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról, az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény és a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatok együttes tárgyalására került sor, felszólalásomban hiányoltam a vagyonértékeléssel kapcsolatos jogi szabályozást. Akkor az előterjesztő miniszter helyett a pénzügyminiszter válasza a következő volt. A Pénzügyminisztériumban és a Kormány hivatalaiban intenzív munka folyik. A tulajdonosi reformmal együtt az őszi ülésszakon be tudjuk nyújtani. Vajon melyik őszi ülésszakról volt szó akkor? Amennyiben a ma tárgyalandó törvényjavaslatot — ígéret szerint — 1989 decemberében tárgyalta volna az Országgyűlés, valószínű, hogy más lett volna a felszólalásom, így viszont közel féléves ígéret és késés után, remélem, tehetek egy kritikai módosító javaslatot a tisztelt Háznak. A törvényjavaslat 34. §-ának (2) bekezdése szerint a vagyonpolitikai irányelveket a következő évi állami költségvetéssel egyidejűleg kell a Minisztertanács elé terjeszteni. A (3) bekezdés szerint pedig az Országgyűlés a Minisztertanács javaslatára határozatot hoz az irányelvekről. A javaslatban több helyen megfogalmazódik az irányelvek fontossága, az indoklás pedig kifejezetten ki is emeli, hogy az azokról szóló határozat a vagyonügynökség számára a működés kereteit megszabó legfontosabb okmány. Nyilvánvaló az is, hogy a vagyonügynökség felett az Országgyűlés által gyakorolt ellenőrzés egyik eszköze ez az újfajta irányítási rendszer. Több olyan intézkedése is van a javaslatnak, ahol az irányelvek léte, illetve az azonban megfogalmazott iránymutatás jelenthet biztosítékot az állami vagyon megfelelő kezelésére. Közülük kiemelném például a javaslat 26. §-ában megfogalmazott, ingyenes tulajdonba adás lehetőségét. A törvény, elfogadása esetén, képviselőtársaim, 1990. április 1-én lép hatályba. A majdani Országgyűlés valószínűsíthetően hamarosan eleget tesz a törvénnyel kapcsolatos kötelezettségének. Ehhez képest viszont a jogszabályhoz kapcsolódó leglényegesebb ellenőrzési eszközét — ha a 34. § (2) bekezdése megmarad jelenlegi formájában — kénytelen lesz a jövő évi állami költségvetéssel egyidejűleg, valamikor az év vége felé létrehozni. Ez pedig azt is jelenti, hogy a vagyonügynökség működése során az annak törvényes kereteit behatároló irányelvek által adott útmutatást nélkülözni kényszerül a következő Országgyűlés hónapokon keresztül. Éppen ezért javaslom, hogy a Minisztertanács most, a törvény hatálybalépése előtt benyújtja a vagyonkezeléssel kapcsolatos irányelveket, kivételesen a költségvetéstől függetlenül erre az évre, vagy az Országgyűlés nem fogadhatja el a javaslatot az állami vagyonvédelem érdekében. A 39. §-ban tehát kerüljön megfogalmazás-