Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-74

6183 Az Országgyűlés 74. ülése erőltetett kényszerintézkedések, ezeket felváltja a természetes fejlődés, és a hozzá alkalmazkodó szabályozás. Sajnos a mostani tervezet éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A pénzügyi vezetés ismét olyan pozíciót nyerne, ahol mint gazdasági szuperhatalom személytelen döntésével vállalatokat tehetne tönkre, mert nincs tisztázva irányítás, hatalom kérdése. A törvényjavaslat értelme az, hogy a vállalati bürokráciától, „amely nem egészen megbízható," a központi bürokrácia kezébe kívánja áttenni az állami érdekeltségek érdekeltségi jogát. Pedig a központi bürokrácia szakmailag sokkal tájékozatlanabb, mint a vállalati. Ez azonban csak feltételezés. Nincs rá bizonyíték, sem pedig az érdekhelyzetek nem olyanok, hogy erre komolyan számítani lehetne. Ezért úgy is, mint a Független Szociáldemokrata Párt által támogatott képviselő, javaslom, hogy az állami vagyon lebontása első lépésben a községekben, városokban, valamint közalapítványokra történjen meg, azzal, hogy a juttatott vagyon jövedelme az állami költségvetési támogatásokat váltsa ki. A vagyonügynökség lehetőségeit korlátozni kell, a belföldi magánszemélyeknek és külföldieknek csak akkor adhasson el, ha erre külön felhatalmazást adott az Országgyűlés. Ezt pedig nem listákkal, hanem tételes, komoly előkészítő munkával kell megoldani. Ha a jelenlegi előterjesztést fogadja el az Országgyűlés, az ország kiárusítása olyan törvényes formában zajlik le, amelyben még csak mód sincs a visszaélések felderítésére és megakadályozására. A vagyonügynökség tevékenységének eredményességéről ugyanis soha nem lehet fogalmat alkotni, mert csak a vagyon nyilvántartásba vett értékével köteles elszámolni, ennek pedig nem sok köze van a valós forgalmi értékhez, ahogyan már Juratovics Aladár képviselőtársam is utalt erre, illetve a lehetőségekhez. Ugyanolyan szervezet lesz, mint az állami vállalat, talán még felelőtlenebb, hiszen az állami vállalat igazgatójának a törvény hatálybalépésétől polgári jogi felelőssége lesz, szemben a mai hat havi fizetéssel, míg a vagyonügynökség munkatársai közhivatalnokok, a lehető legminimálisabb felelősséggel. Nem világos, hogy a vagyonpolitikai irányelvek — amelyeket először év végén hagy jóvá az új Országgyűlés — hiányában a vagyonügynökség 1990-ben hogyan fog működni. Kérem, hogy a fenti indokokat fogadják el és támogassanak abban, hogy a hamar munka ritkán jó elvével összhangban első olvasatnak vegyük e javaslatot, és később térjen vissza majd rá az Országgyűlés, mert itt az igaz a mondás, hogy a saját bőrünkről is döntünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kérem, hallgassuk meg még dr. Biacs Péter képviselőtársunk hozzászólását, ő Budapest 30. választókerületében megválasztott képviselő. BIACS PÉTER: Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság alkotmányának 10. §-a kimondja: a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon. >90. január 24-én, szerdán 6184 Az állami vagyon védelméről szóló törvény megalkotásával — a képviselőknek írt levelük szerint — a Magyar Gazdasági Kamara egyetért, bár úgy ítéli meg, hogy ezt korábban a társasági, illetve az átalakulási törvénnyel egyidőben kellett volna megtenni. Szerintük az Állami Vagyonügynökség létrehozásának alapvető célja csak a tulajdonreform megvalósításának előmozdítása, illetve a vállalatoknál működő vagyon jövedelemtermelő képességének fokozása lehet. Nem igazolható, hogy a törvénytervezetben szereplő megoldás, amelyet a gyakorlat még sehol sem minősített, e cél megvalósítására alkalmas. Ugyanis a törvényjavaslat lényegében az állami vagyon körébe tartozó tőkeelemekre vonatkozó tulajdonosi jogosítványok centralizálását jelenti, elfogadása esetén az állam közhatalmi és tulajdonosi jogosultsága szétválasztásának megvalósulása helyett óriási gazdasági potenciált képviselő központi hatalom jöhet létre, az átalakulási törvényben meghatározott kört jóval meghaladó mértékben. Ez a szervezet — és ezt dr. Tömpe István kormánybiztos itt elmondott véleményével ellentétben mondom - a külföldi tőkebefektetőkkel érdemben nem tárgyalóképes, és félő, hogy az állami bürokrácia átmentését szolgálhatja. Belső vásárlóerő hiányában pedig könnyen szélhámosok áldozatául válhat, akik egymás vállalatait vásárolják fel. Választópolgáraim az Országgyűlés előtt tartott fórumokon óvtak minket attól, nehogy a tízmilliós koldus és a félmillió szélhámos országává várjunk. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénytervezet a vagyonügynökség számára — deklarált szándékával ellentétben — számos fontos kérdésben közvetlen gazdálkodási jogosítványt ad, így méri és ellenőrzi az állami vagyon hasznosulását, gyakorolja az állami vagyonkezelő szervezetet megillető jogokat, és a Minisztertanácsnál kezdeményezheti a vállalati tanács által irányított vállalatok államigazgatási felügyeletének visszaállítását; erre példa lesz még ezen a napirenden túl, remélhetőleg még ezen a héten tárgyalandó példa, a Nagykanizsai Sörgyár ügye, annak a visszaállamosítása. De a vagyonügynökség központi fejlesztéspolitikát is meghatározhat a hozzátartozó állami vagyon hozadékának átengedésével és végül vagyonelvonást is végrehajthat. A vagyonügynökség elszámolásaiban a hasznosításból és az értékesítésből származó bevételek azonban nincsenek elkülönítve, és így felhasználásuk a vagyonpolitikai irányelvekben nem eléggé determinált. Az állami költségvetés jelenlegi helyzete mellett előre látható, hogy a bevételi tervet és a kiadások megoszlását a költségvetés bevételi igényei fogják befolyásolni. Választópolgáraim, a Gellért-hegy és Lágymányos lakói szerint ez egyrészről megengedhetetlen tőkekivonást jelent a gazdaságból, annak teljes ellehetetlenüléséhez vezet, másrészt pedig az erőltetett privatizáció a piacra kerülő állami vagyont leértékeh. Az értékesítés mértékének úgynevezett tervszerűsége nyilvánvalóan ellentmond a gazdasági racionalitásnak. Tisztelt Ház! A Magyar Gazdasági Kamara úgy látja, hogy az állami vagyon, az állami vállalatok társa-