Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-74

6175 ELNÖK: A törvényjavaslatokhoz több képviselőtársunk, valamint néhány bizottság módosító javaslatot tett. E módosító javaslatokat a terv- és költségvetési bizottság 518. számú jelentésében találják meg. A módosító javaslatokról általános és részletes vitát kell tartanunk. Az általános vitát megnyitom. Elsőként Simon Péter képviselőtársunkat illeti a szó Borsod-Abaúj-Zemplén megye 23. számú választókerületéből. SIMON PÉTER: Tisztelt Országgyűlés! Alelnök Úr! Két önálló, de egymással szorosan összefüggő, funkcióját tekintve az állami vagyon védelmét szolgáló törvényjavaslat fekszik előttünk. Mondanivalóm mindkét javaslathoz kapcsolódik. Úgy gondolom, tényként kell megállapítanunk azt, hogy többségében beigazolódtak azok az aggályok, amelyeket az átalakulási törvény múlt év májusi bizottsági vitáiban és a plenáris ülésen az ellenzők hangoztattak. Az átalakulások döntő többsége nem az átalakulási törvény szerint történt, lehetőség nyílt az állami vagyon alulértékelésére, nem érvényesült a nyilvánosság, az állami-társadalmi kontroll, és — ami a leglényegesebb — nem indult el az ország konszolidálásának egyik feltétele, a tulajdonreform. A mai tapasztalatok birtokában a törvényjavaslatokat én is megkésettnek minősítem, helyesebb lett volna ezeket az átalakulási törvénnyel együtt hatályba léptetni. Ezért egyaránt felelősnek tartom a Kormányt és a Parlamentet. Bármennyire is elkésettek, azonban égetően szükségesek, még akkor is, ha nem tökéletesek, amint azt a bizottsági ülések számos kritikája, és a módosító javaslatok sorozata is jelzi. Szükségesek, mert a megindult, úgynevezett spontán privatizációs folyamat egyik nagy veszélye, hogy a hazai működő tőke nagy része külföldi tulajdonba kerül úgy, hogy az nem csökkenti az ország adósságállományát, így annak terheit továbbra is a lakosságnak kell megfizetnie, magas adók formájában. Vannak becslések — bár nem tudom, ezek mennyire megbízhatóak —, melyek szerint az elmúlt évben több mint 50 milliárd forintnyi állami vagyon cserélt gazdát ilyen módon, tehát úgy, hogy abból semmit nem látott az állam. Ezt a kedvezőtlen tendenciát le kell állítani, és korlátozó intézkedésekkel — de az átalakulási folyamatok leállítása nélkül — meg kell őrizni a sürgető tulajdonreform esélyeit. Az előbb a törvényjavaslatok tökéletlenségéről beszéltem, mégis úgy gondolom, hogy itt inkább arról van szó, hogy ez több más fontos koncepció és jogszabály hiányával, a vállalkozások nem megfelelő ösztönzésével függ össze. A problémák közül mindössze kettőre, az esélyegyenlőségre és a valódi tulajdonosok problémakörére kívánok rámutatni. Véleményem szerint nincs esélyegyenlőség a tulajdonlásra a potenciális, a társadalom számára kívánatos tulajdonosok között. A tényleges privatizáció azt jelenti, hogy magánemberek vagy magánemberek társulásai kezébe kerül az állami vagyon egy része, és az >90. január 24-én, szerdán 6176 ellenértéket az államkincstár kapja meg. Ehhez azonban jelentős tőke, hitelforrás kell, ami a hazai magánszektorban nincs. Emiatt sokaknak egyszerűen nincs módjuk vállalkozni, nem jutnak üzleti lehetőséghez. A Kormány eddig - szándéknyilatkozatokon kívül nem adott érdemi adókedvezményeket és hiteleket a leendő új tulajdonosoknak. A vagyonügynökségekről szóló törvényjavaslat dilemmájának érzem, hogy bár lehetőséget próbál teremteni az egyéni vállalkozók számára a vagyonszerzéshez és a vagyonkezeléshez, de például a 33. §-ban megkívánt, egyébként szükséges garanciák ez ellen hatnak. Tegyük fel, hogy egy vállalkozó pályázat alapján el is nyerhetné a vagyonkezelés jogát, megfelelő anyagi biztosítékokat azonban nem tud adni. így az esélyegyenlőség a csoportos kisvállalkozások esetében talán megteremthető, mivel azonban az állami vagyon döntő része — torzult módon — nagyvállalati formában koncentrálódik, véleményem szerint túlzottan fel fog értékelődni a bankok, a pénzintézetek szerepe. A vagyonügynökség igényével kapcsolatban erős kételyek merülnek fel abban a tekintetben, hogy képes lesz-e vajon hatékonyan képviselni a társadalom tőketulajdonosi érdekeit, nem valami túlcentralizált, bürokratikus hivatalként fog-e működni. A félelem jogos, hiszen a vagyonügynökség nem természetes tulajdonos, hiányzik a tulajdonosi érdekeltsége — viszont egyelőre ennél jobb megoldást én sem látok. Az állami tulajdon legjobb hasznosítását, ezáltal védelmét, csak valóságos tulajdonosi érdekek megjelenítésével lehet biztosítani. Mielőbb szükség van ezért a dolgozói, alkalmazotti részvénytulajdonlás feltételeit meghatározó törvényre, ami lehetővé teszi azt, hogy a dolgozók is vállalatuk résztulajdonosai lehessenek, hogy elővásárlási joguk legyen a részvények felvásárlásában. Ugyanezért helyeslem a vagyonvédelmi törvényjavaslat 9. §-ának (2) bekezdését, amely egyenlő feltételek esetén elsőbbségi jogot ad a vállalat dolgozójának mint egyéni vállalkozónak a pályázatok elnyerésénél. Sürgetem továbbá az önkormányzati törvény megalkotását. Ennek rögzítenie kell a helyi — községi, városi — önkormányzatok tulajdonlási jogait, biztosítania azt, hogy tulajdoni részt szerezhessenek a területükön dolgozó vállalatok tulajdonából: Tisztelt Országgyűlés! A spontán privatizáció — éppen vadhajtásai miatt — bizonyos pejoratív jelentést szerzett magának, holott a spontaneitás azt is jelenti, hogy az átalakulásoknak a piac spontán értékítéletének kitéve kell megtörténni, és ebben az értelemben a jelző már pozitív töltésű. A spontaneitás mellett azonban feltétlenül szükségesnek tartom a tervszerűséget is. Alapvető hiányérzetem van ezért abban a tekintetben, hogy nincs hosszú távú kormányzati privatizációs koncepció, amely meghatározná a gazdaság egyes ágazataiban mind a magántulajdon, mind az állami tulajdon társadalmilag kívánatos arányát, valamint azt is, hogy milyen ágazatokban és milyen mértékben kívánatos a külföldi tőke tulajdonszerzése. Tömpe István kormánybiztos úr beAz Országgyűlés 74. ülése