Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-74

6145 Az Országgyűlés 74. ülése 1990. január 24-én, szerdán 6146 beszédéből egyetlen mondatot tudtam elfogadni. Ez az a mondat volt, amely a lemondására vonatkozott. Ezt üdvözlöm. És meg kell mondanom itt még valamit. Bennem nagy csalódást keltett a miniszterelnök úr beszéde is. A miniszterelnök úr beszédében azt mondotta, — remélem, összefoglalásom nem lesz hűtlen, — hogy Magyarországon az a fő veszély, hogy felelőtlen politikai mozgalmak, illetve a közvélemény felelőtlen részei itt anarchiába kívánják sodorni az országot, félelmet keltenek — ha jól emlékszem -, ködgéppel ködöt fújnak és mérges gázokat szivattyúznak a légtérbe; a pontos kifejezésekre nem emlékszem. Én azt hiszem, hogy ezt a helyzetképet nem lehet elfogadni, annak ellenére, hogy mint a politikában tevékenykedő ember magam is bőven találkozom elfogadhatatlan, brutális és alacsonyrendű megnyilvánulásokkal. Ezt azonban nem a véleményem szerint a demokráciára érett magyar nép hibájául kell betudni, hanem azon 40 év rossz pszichológiai következményének, amely politikai kultúránkat nem mondhatni, hogy fejlesztette. A miniszterelnök úr — sajnos — beszédében maga kelt félelmet, amikor azt mondja. . . (Zaj). Ez a véleményem. (Zaj.) Ugyanis amikor itt azt mondja, - idézem — hogy „ma Magyarországon" — a legszelídebb kijelentését idézem — „ma Magyarországon a pártok nem programjaik hirdetésével és mellette szóló érvelésekkel versenyeznek egymással, hanem a még működőképes kormányzat elleni kíméletlen támadásokkal." (Felkiáltások: így van!) Meg kell mondanom, tisztelt Ház, azt hiszem, hogy ez tévedés. Én magam jelentettem ki a Szabad Demokraták Szövetségének kongresszusán, hogy mi ennek a Kormánynak nem hogy a megdöntését, hanem a távozását sem kívánjuk. Ezt megismétlem. Feltétlenül szükségesnek tartjuk a békés átmenet érdekében, hogy ez a Kormány a helyén maradjon. A kormányválsággal nem mi fenyegetőztünk, tisztelt Ház, hanem a Magyar Szocialista Párt Elnökségének egyik tagja, aki kilátásba helyezte, hogy a Magyar Szocialista Párt kivonul a kormányból, egy hírlapi nyilatkozatában. Ezt nagyon veszélyesnek tartanok, ezt nem kívánjuk. A Szabad Demokraták Szövetsége a botrány kitörése óta arra törekedett, hogy ezt az ügyet lokalizálja. Az ügy lokalizálása azért nem sikerült a megfelelő mértékben, mert Horváth István belügyminiszter úr nem mondott le idejében. Most viszont végre lemondott, és itt az ideje annak, hogy ennek a valóban a politikai egyensúlyt és a békés átmenetet veszélyeztető helyzetnek vége szakadjon, és én remélem, hogy a mai nappal vége is szakad, és azt mondom, hogy természetesen ha az ellenzéki pártok számára nincs parancsoló ok arra, hogy politikailag támadják a kormányzatot, akkor nem is fogják! Én azt hiszem, hogy lehetséges a mai napon a Parlamentnek és majd a kormánynak ezt az ügyet valóban lokalizálnia és ezáltal lezárnia, és meg kell, hogy mondjam, hogy a botrány kitöréséért a felelősséget azokra a felelősségteljes állampolgárokra, akik egy törvénysértést, alkotmánysértést tártak fel, nem lehet áthárítani. (Taps.) A miniszterelnök úr beszédében utalt azoknak az embereknek a megérthetőnek ítélt indulataira, akiket magukat is zaklattak. Mivel magam is az érintettek közé tartozom, hadd mondjak erről valamit. Ilyen indulatok - azt hiszem, nincsenek, legalábbis bennem nincsenek. Én egyáltalán nem szeretem az árnyalatok nélküli megítélését a politikának, és tudom, ha én nem Magyarországon éltem volna az elmúlt tíz évben, hanem Csehszlovákiában, Bulgáriában, vagy Romániában, akkor talán még ma sem lennék szabadlábon. Én egyáltalán nem óhajtom azt mondani, amit a miniszterelnök úr negatíve suggalt, és a volt belügyminiszter úr is a beszédében, hogy mi egyáltalán nem ismerjük el a kommunista, vagy ma már szocialistának nevezett reformpolitikusok érdemeit. Ez nem így van, tisztelt Országgyűlés annak ellenére, hogy itt politikai ellenfelek vagyunk, — természetesen a kommunista párton belüli reformerőknek komoly szerepe volt abban, hogy lesz Magyarországon demokrácia. Ezt mi nem óhajtjuk tagadni - szeretnénk, ha [a megítélés] igazságosabb és méltányosabb lenne. Éppen ezért fájlalom, hogy csalódást kellett nyilvánítani a miniszterelnök úr beszédével szemben, akit magam is reformpolitikusnak tekintek, és akit mindenképpen szeretnék megkérni arra, hogy a szabad választásokig maradjon hivatalában. (Zaj.) Rátérve ... (Taps.) ... csak néhány szó még. Én előterjesztettem két módosítási indítványt a nemzetbiztonsági törvényhez. Ezt röviden azért szeretném megemlíteni, mert itt fontos dolgokról van szó. Azt hiszem, ennek az átmeneti törvénynek az a feladata, hogy végre lezárja ezt az áldatlan helyzetet, és többé magánbeszélgetéseket ne lehessen lehallgatni indoklás és komoly ok nélkül, hogy valóban megnyugtassa a közvéleményt. Nem pusztán jogi kodifikációs kérdés ez, tisztelt Ház, hanem politikai kérdés: ennek a törvénynek valóban megnyugtatónak kellene lennie. Tehát az első módosításom, amely az új törvényjavaslat 2. szakaszára vonatkozik: ott egy taxatív felsorolás van, amit én egy egyszerűbb, rövidebb szöveggel helyettesítenék. Egyrészt túl részletező, másrészt nem elég rugalmas! Itt azt mondanám, hogy „a különleges eszközöket csak a Magyar Köztársaság szuverenitásának és nemzetbiztonságának súlyos veszélyeztetése esetén lehet alkalmazni. Megbízunk vagy az ügyészben, vagy az országgyűlési biztosban, hogy ezt kellőképpen tudja interpretálni, és a nemzetbiztonsági törvény majd feltehetően úgy is az Alkotmánybíróság alkotmányjogi védelme alá helyezi a nemzetbiztonságot; addig ez kielégítő. A 6. törvényszakaszt pedig szeretném, ha eltörölnénk. Ugyanis a Büntetőeljárás módosítása során a rendőrségnek nem tették lehetővé azt, hogy ilyen különleges eszközt, lehallgatást, stb., levelek felbontását alkalmazza. Ebből az alkalomból, amelyből ezt a kérdést megvitatjuk, kiszélesíteni a lehallgatások és a levélfelbontások alkalmazkodásának körét, szerintem súlyos politikai hiba volna! Azt képzelem, hogy a rendőrségről szóló törvény vitatása idején ezeket a kérdéseket majd tisztázni