Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6067 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6068 lasztott képviselőihez, hanem közvetlenül az ország népéhez is kívánok szólni. Nemcsak az utóbbi időszak eseményei, hanem még inkább az előttünk álló hetek megjövendölhető fejleményei indítanak arra, hogy ezt tegyem. Azért, hogy felszólítsam önöket és e Házon kívül működő erőket, de legfőképpen az ország lakosságát, hogy közös cselekvéssel kerüljük el azt, ami a legközelebbi múltunk alapján keserűen megjövendölhető. Napra pontosan három hónapja, hogy Parlamentünk törvényalkotása alapján e Ház erkélyéről kikiálttatott a Magyar Köztársaság. Ezt a téren és szerte az országban feltehetően örömmel ünnepelte a nép. örömmel és jogos büszkeséggel, akkor joggal remélve, hogy gondos törvényelőkészítő munkával, okos pártközi megállapodásokkal békésen és demokratikus úton sikerül megvalósítani egy bravúros történelmi vállalkozást. Közelinek és könnyen elérhetőnek látszottak a szabad választások, több volt a bizakodás és kevesebb a kétely. Láttuk a célt és járhatónak láttuk az utat. Nem simának, de járhatónak! Aztán került rá néhány váratlan göröngy, és támadt rajta néhány alattomos kátyú. És nemcsak úgy magától.. . Az energiából tehát, amit a haladásra kellett volna fordítanunk, sokat felemésztett az út egyengetése. Mégis, változatlanul hittem abban, hogy mindenki hiszi: csak együtt és együttes erővel haladhatunk. A Kormány talán mindenkinél jobban látta, milyen nehéz úton járunk és milyen súlyos terheket kell cipelnünk. És azt akartuk, hogy ezt mindenki lássa. Kíméletlen őszinteséggel megmutattuk tehát mindenkinek. Sőt, azt mondtuk, a Kormány a nemzet kormányának tekinti magát, és tevékenységével nem egy vagy néhány párt érdekét, hanem a nemzet érdekét kívánja szolgálni. Nem szolgál és nem követ pártérdeket, de felhívott minden pártot az eszmecserére és az együttműködésre. Vállalta, hogy a szabad választásokig úgy kormányozza az országot, hogy a rendkívül súlyos helyzet ellenére a gazdaság működőképes maradjon, a plurális demokrácia pedig békés úton, jogi garanciákkal védve létrejöhessen. A gazdaság helyzete kemény, súlyos terheket jelentő, népszerűtlen, de halaszthatatlan lépéseket követelt. A Kormány kész volt ezeket megtenni, és elszántságát csak növelte, hogy a pártok többsége kifejezetten szorgalmazta is: a Kormány ne hagyja a kellemetlen operációkat utódjára, vállalja el azokat; cserébe a pártok nem használják fel pártpolitikai célokra a gazdasági-szociális feszültségeket. A Kormány nem ezért, de ennek a háttérnek a tudatában is vállalta az előbb vagy utóbb óhatatlanul megteendő fájdalmas operációt. Egyidejűleg óriási erőfeszítéseket tett a diplomáciai kapcsolatokban, hogy megfelelő támogatást szerezzen. Nem magának, hanem az ország gazdaságának és leendő kormányának. S ezt a támogatást a lehető legnagyobb mértékben megszerezte, nem kis mértékben éppen azzal, hogy bizonyította: nem saját népszerűségére, túlélésére játszik, hanem az ország gazdaságának rendbetétele érdekében vállal szinte politikai öngyilkossággal felérő döntéseket. S a nemzetközi bizalmat az is táplálta, hogy a Kormány ehhez a tevékenységhez partnerre talált az önérdekein ugyancsak messze felülemelkedő Parlamentben. Ez a Parlament ugyanis nem állt meg csodálni saját történelmi jelentőségű törvényeit, hanem a magaslatokról kész volt lebukni a mélybe, hogy az örvényből segítsen felszínre hozni a süllyedő gazdaságot. Bátor tett volt, és szép példája annak, hogy e Parlament és kormánya érti egymást, bízik egymásban, és nemcsak szárnyalni tud együtt, hanem követ törni is, ami kell az útépítéshez. Ahhoz az útépítéshez, amit a választásokig az ország érdekében közösen vállaltunk. Tisztelt Ház! A három hónap előtti ünnep felhőtlenségéből mára nem sok maradt. Manapság ködös napokra ébredünk, és a légkör erősen szennyezett. Kapkodva szedjük a levegőt és riadtan nézegetünk körbe: ki működteti a ködgépet és ki fújja ránk a mérges gázokat? És vajon miért? Csak nem azért, hogy elgyengülve ne jussunk el a tiszta képet mutató és teremtő szabad választásokig? Csak nem azért, hogy elhitessék: a demokrácia anarchia és rendetlenség, és aki rendet akar, válasszon más utat? Vajon miért akarják az emberekbe szuggerálni, hogy a rendszerváltás általunk választott békés, konszenzusokra épülő, jogi garanciákkal alátámasztott módszere miatt a reformok élvonalából a hátsó sorokba kerültünk? Mit jelent ma élen haladni? Százezres utcai tüntetéseket, összecsapásokat? Intézmények megtámadását és véres leszámolásokat? Ebben kellene talán élen haladni? Minek tekintik ezt? Versenyfutásnak? Csak nem abban a reményben, hogy a valamilyen szempontból élenjárókat nagyobb jutalom várja a célban?! Nem az-e a legnagyobb jutalma a népnek, a szabad akaratából, véráldozat és vérbosszú nélkül, vetélkedve, de nem viszálykodva eljuthat egy civilizált társadalmi rendbe, ami működőképes és őriz értékeket a múltjából is? A lemaradásunkat panaszolok ne feledjék: mi jártunk elöl az aknamezőn, életösztön diktálta óvatossággal derítve fel és hatástalanítva az aknákat, és a többiek aztán átrohantak a megtisztított folyosón. Mi úgy látjuk, hogy rohanás közben nehéz építeni, és félő, hogy ezért időnként vissza is kell fordulni, bepótolni az elmulasztottakat. Én tehát úgy vélem, igaztalan és kishitűséget tükröző az a szemrehányás, hogy Magyarországon megtorpant az átmenet folyamata, és felelőtlen az a törekvés, mely a tömegek indulatának felszításával akarja rohanóvá tenni az eseményeket, szétverni múltat és jelent, gyalázva boldog-boldogtalant. Ezt tenni persze könnyű, mert ok vagy ürügy van rengeteg. Ki tagadná, hogy az emberek élete nehéz és egy darabig még nehéz is lesz? Ki tagadná, hogy a pártállam építményét ledöntöttük ugyan, de sajnos, romjai alatt maradványai még tovább élnek.