Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6049 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6050 Szeretném a tisztelt képviselőket néhány tényről röviden tájékoztatni. Az államigazgatási munkának a rendszerváltás követelményeihez való hozzáigazítását 1989. elején elkezdtük. Elkezdtük akkor, amikor még az egész politikai rendszer kiforratlan volt, s amikor robbanások veszélyével járó tömegdemonstrációk szerveződtek. E munkánk nyomán vált lehetségessé, hogy 1989. július 3-án a Minisztertanács kabinetje — előterjesztésemre — jóváhagyta az állambiztonsági munkára vonatkozó új koncepciót. Ebben már megfogalmazódott a törvényesség új politikai irányultsága és az a követelmény, hogy az alkalmazható módszereket, eszközöket nyilvánosan törvény szabályozza, ellenőrzésük pedig kerüljön a Parlament hatáskörébe. Ily módon a politikai egyeztető tárgyalásokon már számot adhattunk az állambiztonsági munka új koncepciójáról és a törvény előkészítésének megindulásáról. A minisztérium bátran szorgalmazhatta, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon az állambiztonságról szóló törvény kerüljön be a sarkalatos törvények közé. Az alkotmánymódosítás is az új felfogásra épült, előrevetítve a rendőrség és az állambiztonság szervezeti szétválasztását. Az Alkormány módosításakor a Parlament a szükségessé váló új jogszabályok megalkotásának határidejét pedig 1990. április 30-ában határozta meg. A mi törvényelőkészítő munkánk is a Kormány jóváhagyásával ehhez igazodott. A Belügyminisztérium a rendszerváltás jogi intézményesítésében más területeken is jelentős munkát végzett. A rendőrség hatalmi szerepének átalakításával egyidejűleg megindult a közigazgatás korszerűsítése, előrehaladt az önkormányzati törvény előkészítése, folytatódott a határőrség egész rendszerének a megváltoztatása. Megbirkóztunk a menekültüggyel, új törvényt dolgoztunk ki az útlevelekről, a ki- és bevándorlásról. Rajtam kívülálló politikai okok miatt, valamint a szervezet tehetetlenségének természetéből adódóan a biztonsági terület átalakítása maradt utoljára. Most utólag sajnálattal állapítom meg, elfogadtam azt a helyzetet, hogy a nemzetbiztonságról szóló törvényt majd csak a választások után kell az Országgyűlés elé terjeszteni. Ha volt mulasztásom, akkor az az, hogy nem követeltem erőteljesebben a törvény mielőbbi megalkotását, és bár beindítottam, de nem ellenőriztem kellőképpen a pártállam idejéből eredő szabályok hatályon kívül helyezését. De engedjék meg, hogy feltegyem a kérdést: vajon az ellenzék ma oly hangos szervezeteinek miért állt érdekében a téma tárgyalásának elhalasztása, amit ma rajtam számonkérnek? Hölgyeim és Uraim! Valószínűleg világossá vált az elmúlt napokban, hogy ez az egész ügy valójában nem jogi, hanem elsősorban politikai kérdés. A gondosan megkomponált támadások arra irányulnak, hogy egyes politikai erők még a választások előtt döntésre vigyék a hatalom kérdését. A FIDESZ ezt a szándékát ma már nem is rejti véka alá. A Kormány egyes tagjainak lejáratása és lehetetlen helyzetbe hozása az egész kormányzati és államigazgatási tevékenység megbénítását célozza. A Belügyminisztérium, különösen állambiztonsági tevékenysége a múltból hozott öröksége miatt is rendkívül alkalmas arra, hogy a politikai támadások közvetlen céltáblája legyen. Elgondolkodtató, hogy a választások eredményes megszervezése és lebonyolítása előtt vajon kinek fontos és kinek használ a belügyi államigazgatási ág teljes elbizonytalanítása és szétzilálása. Lehet, hogy mégsem gondolja mindenki komolyan azt, hogy az ország politikai jövőjéről a nép döntsön? Engedjék meg, hogy kimondjam: itt igazából nem az állambiztonságról, nem a Belügyminisztériumról, nem Horváth Istvánról van szó. Tisztelt Országgyűlés! Most végre itt van, itt lenne a lehetőségünk, hogy a megkezdett átalakulás békés keretek között, az európai normák szerint, toleranciával, bosszúállás és leszámolás nélkül folytatódjék. Ehelyett az általános anarchia veszedelmes jeleit láthatjuk, amikor a nemzet újabb balsorsa fenyeget és választási programmá válik milliók boszorkányüldözése. És lassan itt állunk egy olyan áttekinthetetlen helyzetben, amiben már nem pillanatnyi dráma, hanem egy nagy történelmi veszedelem fenyeget: a nemzet mint oldott kéve szétesik. Ezért itt és most és az igazi kérdés nem egy testület sommás megítélése, hanem az, hogy értelmetlen pártharcok áldozata lesz-e Magyarország, vagy azok, akik csakugyan békésen akarják az átmenetet, képesek-e ezt megvalósítani? Szándékaim szerint nem kívánom elvtelenül védeni a mundér becsületét. Politikai nézeteimet, munkámat ismerik. Nem vagyok hivatva arra, hogy a magam tevékenységéről ítéletet mondjak. Ezt majd elvégzi az idő, nem pedig az aktuálpolitikai csatározások által felkorbácsolt szűkre szabott pártérdekek. Méltatlan volna, és nem az alkalomhoz illő, ha sorra venném azokat a gyalázkodó vádakat, amelyeket kérlelhetetlen politikai ellenfeleim az utóbbi időben ellenem szegeztek. A Belügyminisztériumot a nemzet érdekeit érvényesítve, a reformtörekvések szellemében igyekeztem vezetni. Egyre bővülő feladatának megvalósítása során munkatársaimmal együtt teljes erőmmel azon fáradoztam, hogy alkalmassá tegyem egy civilizált, európai jogállam jogi politikai követelményeinek való megfelelésre. Ha e terem falain túl azokra az országokra tekintenek, ahol a nemzeti közakarat súlyos konfliktuso-