Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-72

5995 Az Országgyűlés 72. ülése 1989. december 21-én, csütörtökön 5996 ELNÖK: Következik dr. Balogh Gábor, Baranya megye 9. választókerületében megválasztott képvise­lőtársunk felszólalása. DR. BALOGH GÁBOR: Tisztelt Elnök Úr! Tisz­telt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, hogy mondandóm inkább a részletes vitára vonatkozik. Kérdezem, hogy elmondjam-e most? ELNÖK: A részletes vitát mindenképpen meg kell előbb szavaztatnunk. Tehát csak azt tudom mondani, hogy vagy kivárja képviselőtársunk, hogy megszavazza az Országgyűlés a részletes vitát, vagy pedig most mondja el. DR. BALOGH GÁBOR: Elmondom. (Derültség.) A szóbanforgó törvényjavaslat melléklete tartal­mazza azon termékeket és szolgáltatásoknak a körét, amelyeket fogyasztási adó terhel, illetve fogyasztói árkiegészítés vehető igénybe. Javasoltam a tisztelt Parlamentnek, illetve a költségvetési bizottságnak, hogy az árkiegészítést tartalmazó termékek, szolgálta­tások körét bővítsük ki a révátkeléssel, és részesítsük a lakossági szolgáltatásra vonatkozó fogyasztói árkie­gészítésben. A fogyasztói árkiegészítések a szolgáltatások kö­rében benne szerepel a vasúti személyszállítás, a tá­volsági, a helyi autóbuszközlekedés, valamint a kö­töttpályás személyszállítás, illetve a személyhajózás is. Csupán a révátkelés hiányzik ebből a sorból. A némely településen üzemelő révátkelés gyakor­latilag hídpótló szerepet tölt be, összeköti a folyó két partján levő települést, és adott esetekben a kompjárat biztosítja az adott településeknek az élet­feltételeit. Ezen települések lakói természetszerűen hátrányban vannak azon településekkel, amelyeket híd köt össze, de az ebből eredő anyagi terhek is már túlhaladták a lakosság tűrőképességét. Ezért javasol­tam azt, hogy vegyük be a fogyasztói árkiegészítést élvező szolgáltatások körébe a hídpótló szerepet be­töltő révátkelő személyközlekedést, illetve a sze­mélygépkocsik szállítását. A terv- és költségvetési bizottság ezen javaslatom­mal nem ért egyet. Én a bizottság által felsorolt el­lenvéleményeket elfogadni nem tudom. Nem tudom többek között azért sem, mert az igen tisztelt bizott­ság hivatkozik arra, hogy ezek az árkiegészítések az 1990-es évtől már nem érvényesek, és ugyanitt a mó­dosító 468-as számú javaslatban általában, a 10 és 14-es sorszám alatt kerültek ezek felsorolásra. Nem értek egyet a bizottságnak azon véleményével sem, hogy a helyi tanácsok terheit növeljük ezekkel a to­vábbi költségtámogatásokkal akkor, amikor a jelen­legi tanácsi költségvetések is olyan szűkösek, hogy a korábbi számításaimmal egyezően a jelenlegi megle­vő intézmények működésére sem lesz elegendő a költ­ségvetés — elnézést, a most közölt összegekkel bővü­lő tanácsi költségvetésekre ezeket a számításokat még nem végeztem el. Kérem az igen Tisztelt Parlamentet, hogy ezen ja­vaslatomat elfogadni a bizottsági vélemény ellenére szíveskedjék és a hídpótló szerepet betöltő révátke­lést, kompközlekedést fogyasztói árkiegészítő támo­gatásban részesítsük. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Szót adok Kopp Lászlóné Borsod-Aba­új-Zemplén megye 21. választókerületében megválasz­tott képviselőtársunknak. KOPP LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Ur! Néhány észrevételem, illetve kérdésem lenne a pénzügyminiszter úrhoz a terv- és költségvetési bizottság által készített - amelynek megalkotásában valószínűleg a Pénzügyminisztérium is közreműködött — 468-as számú jelentéssel, illetve annak mellékleteivel kapcsolatban. Nem egyértelmű többek között a mellékelt fo­gyasztási adó tekintetében a gáz- és tüzelőolajat ille­tően. A nullától 46 százalékos adókulcs a háztartási tüzelőolajat is érinti? Illetve még a 4300 Ft/tonnán­kénti plusz összeg. Ez nem derül ki a mellékletből. Ha matematikailag értelmezzük a táblázatot - már­pedig én sajnos nem tudom másként értelmezni -, akkor előfordulhat, hogy a tüzelőolaj ára 17.73 Ft is lehet Üterenként. És mi történik ha a forgalomba ho­zó vállalat még árat is emel? Ez megtörtént a közel­múltban is, hogy minden bejelentés nélkül 8 forintról 9.20 Ft lett a tüzelőolaj. Ugy vélem, ha a háztartási tüzelőolaj esetében irreális áremelésre került sor, ez a tüzelőolaj-használat visszaszorulásához vezet. Helyte­len lépés lenne, ha csökkentenénk az energiahordozók körét, hiszen ilyen energiahordozókban szegény or­szágban eleengedhetetlen a több lábon való állás. Második észrevételem: hasonlóan nehezen értel­mezhető a fogyasztói árkiegészítés is, ahol szintén tól-ig százalékok vannak megadva — bár Hellner kép­viselőtársam kifejtette ezzel kapcsolatos véleményét. És ugyanez van az alapvető tüzelőanyagoknál is a táblázatban és egyéb helyeken is. Véleményem szerint konkretizálva, konkrét felso­rolásban tartanám ezt célszerűnek mellékelni a tör­vényhez. Annál is indokoltabbnak tartom ezt, mert a 468-as számú jelentés 6. számú pontja meglehetősen szabad kezet enged e téren a kormánynak, amikor azt mondja: a fogyasztási adó mértéke, kulcsai, tételei te­kintetében törvény attól eltérően rendelkezhet. Én úgy érzem, ha a fogyasztási adóról külön tör­vényt alkotunk, akkor annak a melléklete sem élhet külön életet. Azt mindig a törvényhez kapcsolódóan kell, tehát csak törvénnyel lehessen változtatni, csak a parlament változtathatja meg. Miért mondom ezt? És itt nem értek egyet a mi­niszter úrral. Itt tulajdonképpen nem lép elő ezzel a Parlament árhivatallá, hiszen adómértékről van szó, nem árat fog megállapítani a parlament, hanem adó­mértéket. Az más, hogy az közvetve árat fog jelen­teni. Köszönöm szépen, nagyon kérem képviselőtársai­mat, vizsgálják meg és ilyen szempontból nézzék át ezt az egész mellékletet, mert igen komoly veszély és igen komoly felelősség van mögötte. Én így nem tu­dom ezt a törvényt elfogadni. Köszönöm a figyelmü­ket. (Taps.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom