Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-68

5675 Az Országgyűlés 68 ülése, 1989. november 24-én, pénteken 5676 szintű adó érvényesül: a szövetségi mellett tartományi és helyi adók. Ha azt összeadják, akkor derül ki, hogy vajon a mi személyi jövedelemadó progressziónk és a példaként idézett országok összes adóterhelése hogyan viszonyul egymáshoz. És ezt tegyék meg az Egyesült Államokkal, az NSZKval, Svédországgal, vagy Fran­ciaországgal. Akkor lesz összevethető ez az ügy. És ta­lán néhány év múlva, ha eljutunk a helyi adóztatásig és a személyi jövedelemadót meg tudjuk osztani a köz­ponti állam és az önkormányzatok adói között, akkor majd a központi adóterhek összehasonlíthatók lesznek ezen országok adóterhelésével. Sokan emlegették a láthatatlan jövedelmek ügyét. Egyetértek vele. Kétségtelen, egyik neuralgikus pont­ja, hézagos területe a mai magyar adórendszerünknek. De nemcsak annak. Kérem, ne feledjék el, a láthatat­lan jövedelmek gyökerei, amíg monopóliumok vannak ebben az országban, amíg hiány van a piacon és amíg torz bérarányok uralkodnak, addig kikerülhetetlenek; feltárásukra törekszünk. Ez a célunk, ezért próbálunk hozzá feltételeket teremteni, és nem a felelősség alól akarunk kibújni. Szeretnénk őket megragadni, de illú­ziói senkinek ne legyenek. Nincs a világnak az az adórendszere, az a nyilvántar­tási rendszere, amely a magyar gazdaság realitásai kö­zepette képes lenne megismerni és megadóztatni eze­ket a láthatatlan jövedelmeket. Tollár József képviselő úrral vitatkozom: messze nem kapott ez a Kormány és ez a Pénzügyminisztérium szabad kezet — ahogy ő mondta — a láthatatlan jöve­delmek felderítésében. Emlékeztetni szeretném önöket: minden adatszol­gáltatásra vonatkozó szándékunkat mereven visszauta­sította mindenki, érdekképviseletek, parlamenti bi­zottságok egyaránt. Most van az első eset, amikor az általános nyugtaadási kötelezettséget a Parlament szak­bizottsága javasolja az Országgyűlésnek. Ezzel szem­ben is jó néhány kétely hangzott el. De a nagy fogyasz­tással szemben, amelyet a világon mindenütt általános adatszolgáltatási kötelezettség terhel, a mezőgazdasági kistermelésig, a felvásárlásig, nra nincs semmilyen adatszolgáltatás Magyarországon. És nem a Kormány vagy a Pénzügyminisztérium szándékain, hanem a tel­jes elutasításon múlik. Higgyék el tisztelt képviselők, Janus arcú ebben az ügyben a társadalom: követeli, hogy fogjuk meg a láthatatlan jövedelmeket, de mélyen ellenáll minden olyan eszköznek, amely segítséget nyújtana ehhez. (Taps.) Legyenek partnerek abban, hogy ezt megteremthessük. Többen beszéltek kiadáscsökkentésről. Teremtsük meg ezzel a nagyobb adómérséklés feltételeit. Igazuk van, a Kormánynak meghirdetett programja és szándé­ka, és önök fogják tapasztalni, hogy óriási erőfeszíté­seket tesz az 1990-es költségvetés keretében, a decem­beri ülésszakon. De miután konkrét javaslatok hangzottak el, enged­jék meg, hogy ezekre visszatérjek. Tollár József képvi­selő úr azt ajánlja a Kormánynak: 60 százalékkal csök­kentse az igazgatási apparátust. Tegyük fel, hogy megteszi. 7100 embert elküld a központi és tanácsi igazgatásból. 1,2 milliárd forintot tud vele megtakarí­tani — és működésképtelenné tette, szétverte a magyar igazgatást. Ez lenne az az óriási megtakarítás, amiből hatalmas adócsökkentést lehetne fedezni? Többen említették a védelmi kiadásokat, azokat a védelmi kiadásokat, ahol minimum 20 százalékos reálérték-csökkenéssel kell jövőre a hadseregnek szembe néznie. De ha végrehajtja a béremelését a saját erőforrásaiból, akkor a csökkenés ennél nagyobb mér­tékű lesz. Vajon egyetlen év alatt, — miután ebben az esztendőben közel 30 százalékkal csökkentek a magyar hadseregnek a költségvetésből finanszírozott kiadásai —, tényleg lehet-e tovább folytatni ezt a fajta mér­séklést? A vállalati támogatások csökkentése. Igen, mérsé­keljük. De tessék nekem megmondani, újabb tízmilli­árdok esetében további 3—4 százalékkal nőjön a fo­gyasztói árszínvonal, újabb ötvenezer ember maradjon munka nélkül, vagy esetleg újabb százmillió dolláros exportoktól essünk el? Ezt kell a Kormánynak mérleg­re tenni, amikor mértékekről dönt. Itt sem a szándék­ról és az irányról van szó, nem ezt vitatjuk. A mérté­kekről és az ütemezésről van szó. A társadalmi szervezetek vagyonát értékesítsük — hangzott el többek részéről. Igen, amit nem lehet in­gyenesen odaadni egészségügyi, oktatási, önkormány­zati célokra, azt ez a Kormány értékesíteni szándéko­zik. Emlékeztetném önöket: 13 milliárd forintos privatizációs bevételt tervezünk a jövő évi költségvetés­ben. Nemcsak ezt kell értékesíteni, hanem — a privati­zációs törvény jóváhagyása után — más vagyoneleme­ket is ahhoz, hogy realizálható legyen ez a bevétel. Nem idegen tehát ez a gondolat tőlünk. Többen — Varga Miklós, Csongrádi Csaba képvise­lő urak — ismételten, szóban is felvetették: szakítsunk a progresszív adóztatással, térjünk át a lineáris adóz­tatásra. Tisztelt Ház! Nemrég járt itt Felipe Gonzalez spa­nyol miniszterelnök, aki többek között arról beszélt, hogy a spanyol demokrácia megvalósításának egyik óriási vívmánya volt, hogy az addigi, gazdagoknak kedvezményező lineáris adót progresszív személyi jö­vedelemadó váltotta fel, és a társadalom ezt szociális vívmányként élte meg! Mi egy piacgazdaság felé me­gyünk, ahol a jövedelmek differenciálódása elkerülhe­tetlen, törvényszerű. Azt mondjuk, hogy a szegénység ellen kell küzdeni és nem a gazdagodás ellen. Akkor higgyék el: nincs létjogosultsága egy ilyen típusú láz­álomnak, mint amilyen a lineáris adóztatás. Elvi gazdaságpolitikai, adófilozófiái kérdésekre hadd ne térjek ki, hiszen ezekről a bevezetőben részle­tesen szóltam. Azt kell önöknek mondanom, hogy újat az összefoglalóban sem tudnék erről mondani. A konkrét módosítási javaslatokról a közeljövőben perceken belül kiosztásra kerülő tételes írásos anyag tájékoztatni fogja Önöket, ezért engedjék meg, hogy ezeknek a részleteire ne térjek ki. Beszélni szeretnék a nyereségcentralizációról. Tisztelt Ház! Ha Önök a Kormány kompromisszu­mos javaslatát elfogadják, ebben az esetben a magyar vállalkozási szférában a nyereségcentralizáció mértéke három esztendő alatt, 1988 és 1990 között 30 százalék­kal, 76 százalékról 46 százalékra fog csökkenni a ré­szesedéssel, az állami tulajdon utáni részesedéssel

Next

/
Oldalképek
Tartalom