Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-64

5346 Az Országgyűlés 64. ülése, 1989. október 31-én, kedden 5347 Parlament nagy része is. Itt tanultuk meg, ez alatt az idő alatt, bár az iskokában kellett volna megtanulnunk, azt hiszem. Ezért felhívnám a művelődési tárca figyel­mét, hogy a későbbiekben ilyen problémák elkerülésé­re, megelőzésére az oktatási programban szerepeltesse az ökológiai szemléleteknek a fejlesztését és a prog­ramját. A másik, hogy későbbi hasonló helyzetek elkerülhe­tők legyenek, javasolnám a Kormánynak: hasonló nagy állami beruházások esetén abban a pillanatban ellenszakértőket bízzon meg, amikor a megbízást ki­adja. Ugyanis nem várható el attól a szervtől, akit meg­bíznak az az alapállás, hogy ő maga bizonyítsa be a megbízásról annak feleslegességét, hiszen ezzel saját feleslegességét is kellene bizonyítania. Ezért az egy­idejű ellenszakértő szerepeltetését általánossá kellene tenni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Felszólal dr. Nemes Tamás, Komárom 6. választókerületéből. DR. NEMES TAMÁS: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem készültem felszólalásra, annál is inkább, mert tavaly túlságosan hosszú ideig vettem igénybe türelmüket. Nagyon rövid leszek. Az egyik, amit mondani szeretnék, az, hogy két előttem beterjesztett képviselői indítvánnyal nem tudok egyetérteni. Az egyik az, amelyik azt mondja: az Or­szággyűlés teljesen vonja ki magát a döntés felelőssége alól. Igenis, állást kell foglalnunk, és ezzel az állásfog­lalásunkkal a Kormányt támogatni kell. A másik, amivel nem tudok egyetérteni, az a nagy­marosi gát, vagy vízlépcső ellenző képviselők csoport­jának előterjesztése. Talán engem nem lehet vádolni azzal, hogy nagy híve volnék a nagymarosi vízlépcső megépítésének, hiszen egyike voltam azoknak, akik kezdeményezték ez év tavaszán felfüggesztését ennek a beruházásnak. Mégis, miért nem tudok azonosulni az általuk beterjesztett határozati javaslattal? Messzeme­nően egyetértve azzal, hogy a továbbiakban az ökoló­giai szemlélet elsődlegessége hassa át a Kormány mun­káját. Azonban nem lehet azt mondani a Kormánynak, ezen belül azt is megszabja az Országgyűlés, hogy ez az ökológiai szemlélet és az ökológiai hátrányok kikü­szöbölése milyen konkrét lépésekkel valósuljon meg. Véleményem szerint, hogyha ilyen határozatot foga­dunk el, akkor az ellentétben áll a most elfogadott Al­kotmányunk 70/G § (2) bekezdésével, amely azt mond­ja ki — éppen Szabó Kálmán javaslatára került be az Alkotmányba —, hogy tudományos igazságok kérdésé­ben dönteni, kutatások tudományos értékét megállapí­tani kizárólag a tudomány művelői jogosultak. Ebben a kérdésben, ha mi konkrétumokat szabunk meg: ho­gyan kell az ökológiai hátrányokat kiküszöbölni, akkor ebben a kérdésben mi döntünk — a tudomány művelői helyett. Éppen ezért én elégségesnek látom azt, ami a Kormány előterjesztésében, a határozati javaslatban szerepel, hogy a Kormány csak kezdeményezze azokat a lépéseket, amelyekre kéri az Országgyűlés felhatal­mazását. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Szót kért még Kulcsár Sándor Komárom 1. számú választókerületéből. KULCSÁR SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Ked­ves Képviselőtársaim! A Parlament szakszervezeti cso­portja az elmúlt ülésszakon kezdeményezést indított el a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos parlamenti állásfoglalásról. Ennek alapján javaslatot dolgoztunk ki. Hetvenöt képviselőtársunk aláírásával megerősítve eljuttattuk azt az Országgyűlés elnökének és tisztelt képviselőtársainknak. Én abban a szerencsés és szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy nem magya­rázom és nem is ismertetem ezt a javaslatot, és nem hi­vatkozom az időtényezőre se. Ezt tehetem azért, mert a miniszterelnök úr tömör és nagyon határozott hangvé­telű expozéja és az ehhez kapcsolódó államtitkári be­számoló meggyőzött engem és biztos vagyok abban, hogy képviselőtársaimat — mármint frakcióbéli képvi­selőtársaimat is — a javaslatban felvetett problémákra a válaszadásban. Nagyon röviden arra utalok csupán, hogy mi javasla­tunkban arra tettünk inspirációt, tehát azt szorgalmaz­tuk, hogy ne fogadjuk el az első határozati javaslatot. A Parlament ne bonyolódjék szakmai, kimondottan szak­mai és tudományos vitákba. Ehelyett fogadjuk el a Kormány beszámolóját. Adjunk felhatalmazást arra, hogy kezdeményezzen tárgyalást a csehszlovák féllel az 1977-es szerződés módosításáról. Ez részemről nem improvizáció, a kiosztott javaslat írásban önöknél van, elő lehet keresni. Tehát én úgy gondolom, hogy az itt elhangzottak és a menet közben jelentősen változott határozati javaslat alapján felelősséggel kijelenthetem, hogy a szakszer­vezeti frakció tagjai nem határolódnak el a Kormány programjától és a 3 pontban rögzített nagyon nehéz fel­adatokat is tartalmazó programtól, hanem készek és képesek vagyunk ennek támogatására. És záró gondo­latként megköszönöm a 75 képviselőtárs aláírással tá­mogatott javaslatát. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Több felszólaló nincs, ezért a vitát lezárom. Mivel újabb döntési és szövegezési módosító javaslatokat nyújtottak be, ezért a javaslatokat véleményezésre és összehangolásra ki­adom az érdekelt bizottságoknak, vagyis a település- és környezetvédelmi, valamint az ad hoc bizottságnak. A bizottságok tartsanak ülést a főemelet 37—38. számú teremben. Ezen vegyenek részt a javaslatot tevők, és őket arra kérem, hogy kíséreljék meg azt, hogy a há­rom beterjesztett, immáron most már négy beterjesz­tett határozati javaslat egy összehangolt határozati ja­vaslatként kerüljön a plénum elé. Ugyanis ilyen sok határozati javaslat esetén nehéz lesz a plenáris ülésnek majd dönteni. Államtitkár úr, Önnek mindenféleképpen szót adok, vagy szót ad az ülést levezető elnök akkor, amikor a bi­zottság ülését megtartotta. Ezelőtt kér szót? DR. UDVARI LÁSZLÓ kormánybiztos: Nem. Azt akartam kérni, hogy az ad hoc bizottságba delegált jogi, igazgatási bizottsági tagok mindenképpen vegye­nek részt, mert ez a határozati javaslat a nemzetközi

Next

/
Oldalképek
Tartalom