Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-64

5294 Az Országgyűlés 64. ülése, 1989. október 31-én, kedden 5295 tatást, a termelés fejlesztését és természetesen ugyanilyen fontos, hogy 1992-re jelentős mennyiségben legyen ólommentes benzin, illetve csökkenteni tudjuk a benzin ólomtartalmát. Ilyen körülmények között az OKGT-nek még belső jövedelemátcsoportosítás mellett sincs arra lehetősége, hogy a meglévő gázátadó állomásokat saját erejéből bővítse, illetve újakat építsen. Ezt csak a lakosság, az adott területen lévő felhasználók, tanácsok, vállalatok bevonásával tudja megvalósítani. Ma az a helyzet, hogy szinte teljes egészében az utóbbiak pénzéből. Országos jelenség tehát és a képviselő úr által pontosan említett számok esetében valóban rövid időn belül mintegy 15—16, pár évet előretekintve 30, és 5—6 évet előretekintve pedig 50 település kerül ilyen helyzetbe. Azzal kell számolnunk, azzal lehet reálisan számolnunk, hogy továbbra is igénybevéve a lakosság és a felhasználók pénzeit, ha 1990-ben nem is, de az ezt követő időszakban úgy fog alakulni az OKGT jövedelmi helyzete, hogy olyan pályázati rendszert lehet működtetni, amelyben a legnagyobb helyi áldozatot vállaló település, önkormányzat ott lévő vállalatok együttese pályázhat eséllyel a leggyorsabban gázátadó állomás építésére, illetve bővítésére. Reméljük, hogy az OKGT az eszközeiből valamelyest nagyobb mértékben tud vállalkozni az együttes megvalósításra. Most azonban mégegyszer hangsúlyozom: az elosztó vállalatok jövedelmezősége mintegy 3—4 százalék között van. Ez éppen annyi, amennyi elegendő a jelenlegi folyamatos működés biztosításához. Fejlesztést nem tesz lehetővé. A nagyvállalaton, trösztön belüli jövedelem átcsoportosításnak pedig rendkívül súlyos, a jövőben gázellátásunkat elemi módon érintő helye van, a befektetés nem halasztható. Tehát a dolog lényege az, hogy olyan mértékben lehet előrejutni a gázátadó állomások és a hálózatbővítés megvalósításában, amilyen mértékben egyfelől az önkormányzatok, a lakosság, települések vállalatai áldozatot tudnak vállalni ebben, másfelől pedig az OKGT erre felhasználható forrásai növekednek. Tehát azt mondhatom, hogy lassan, 1990-re pedig a jelenlegi helyzeten lényeges nem változna. Nem hiszem, hogy a költségvetés vitája ebben gyökeres változást hozhat. Engedjék meg, hogy röviden egy olyan felfogás módját ismertessem ebből a helyzetből való kilépésnek, ami megoldást ad arra is, amit képviselő úr joggal vetett fel, hogy a korábbi tanácsi, lakossági hozzájárulások gyakorlatilag átkerültek a szakmai vállalatok tulajdonába. Ennek egy nagyon józan megoldása látszik a nem túl távoli jövőben. Az a szándék, hogy a gázszolgáltató vállalatokat gazdasági társasággá alakítsuk át, és ennek során, a vagyonfelmérés során azokat a korábban átvett eszközöket, amelyeket az önkormányzatok, a lakosság, a vállalatok adtak, tőkerészesedéssé alakítsuk át a szolgáltató vállalatokban. így tehát olyan korrekt vagyoni struktúrájú társaság alakul ki, amelyik érdekelt abban, hogy folyamatosan biztosítsa a gázszolgáltatást, természetesen jövedelmező gázáron. Úgy véljük, hogy ez a megoldás megszüntetheti azt az ellentmondást, hogy a ma és korábban átvett pénzek gyakorlatilag ezeknek a vállalatoknak a tulajdonát képezik, egyszerű szolgáltatási kötelezettség mellett. Kérem a képviselő urat, és az Országgyűlést, hogy szíveskedjenek elfogadni az adott helyzethez igazodó válaszomat. Köszönöm szépen. ELNÖK: Megkérdezem Molnár Ferenc képviselőtársamat elfogadja-e a miniszteri választ? MOLNÁR FERENC: Mindenekelőtt tisztelettel megköszönöm a miniszter úr válaszát. Viszont az adott választ nem tudom elfogadni. Megmondom őszintén azért, mert valahogy úgy érzem, hogy abba a helyzetbe vagyunk, miután a lakosság önerejéből a gázvezetéket kiépíti már önmagának, hogy nem csak a staniclit kell megvenni a boltban, hanem lassan meg kell vennünk a boltot is magát, hogy kiszolgáljanak bennünket. Köszönöm szépen. ELNÖK: Kérdezem az Országgyűlést, hogy a miniszteri válasszal egyetért-e? Kérem szavazzunk. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: a miniszteri válasszal sem az interpelláló, sem az Országgyűlés nem ért egyet, amennyiben a tartózkodó és a nem szavazatokat összeadjuk. Az interpellációt kiadom az ipari bizottságnak, amely a terv- és költségvetési bizottság által delegált képviselők bevonásával vizsgálja meg a kérdést. Kérem képviselőtársaim! Igen nehéz a határozat kimondása, ugyanis ülésezik két bizottság, és amint látják a jelenlevők létszáma csupán annyi, amit a jelzőtábla mutat. Képviselőtársaim megkérdezem, hogy Török Sándor és dr. Debreczeni József képviselőtársaink itt vannak-e? Még mindig dolgoznak. Négy interpelláció így későbbre marad. Áttérünk a kérdésekre. Bánffy György képviselőtársunk kérdést tett fel az igazságügyminiszterhez a vásárolható részvények 10 ezer forintos értékhatárainak felülvizsgálata tárgyában. Bánffy György képviselőtársamat illeti a szó. BÁNFFY GYÖRGY: Igen Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Feltehető, hogy nagy tőkeáramlás lehetőségét zárja ki ez a bizonyos 10 ezer forintos értékhatárról szóló rendelkezés. Ez az értékhatár ugyanis a kispénzű tömegek befektetési lehetőségeit csökkenti. Vannak szakértők, akik szerint az értékhatár leszállításával nagyobb jelentőségű pénzmozgásra lehetne számítani. Tisztelettel kérdezem a miniszter urat, hogy milyen lehetőség nyílik ennek a szemléletnek a megvalósítására? Érdeklődéssel várom válaszát. ELNÖK: A kérdésre dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter válaszol. DR. KULCSÁR KÁLMÁN igazságügy miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Az értékpapír alsó határának megállapítására tavaly októberben, a társasági törvény elfogadása kapcsán került sor, éspedig azért, mert nem lévén törvény sem értékpapír kibocsátására, sem a tőzsdére, éppen a kis részvényesek nagy tömege esetében fordulhatott volna elő a visszaélések sorozata. Ezt a kérdést kizárólag egy