Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-63

5207 Az Országgyűlés 63. ülése, 1989. október 30-án, hétfőn 5208 szék által tudja a Parlament megvalósítani költségvetési és zárszámadási jogát. Mit jelent a Parlamentnek ez a rendelkezési hatalma? A költségvetési és a zárszámadási jog azt a választáson alapuló alkotmányos felhatalmazást jelenti, hogy az Országgyűlés állapítja meg számszerűen az állami bevételeket és kiadásokat, jogosítja fel a Kormányt bevételek szerzésére, valamint kiadások folyósítására. Eszerint a Parlament minden irányban megszabja a Kormány kezét. Ám azzal, hogy előre részletesen meghatározza azokat a kiadásokat, amelyeket a kormányzat megtehet, voltaképp az állam feladatait szabja meg, és a Kormány éves feladatainak a realizálhatóságát vizsgálja felül. Mivel a pénzügyi felhatalmazás jogával élve az Országgyűlés megadhatja vagy megtagadhatja a kormányzat pénzügyi eszközeit, lényegében kinyilvánítja a Kormány iránti bizalmát, illetve bizalmatlanságát, s így végső soron megbuktathatja azt. íme! Ebből derül ki, hogy a költségvetés és a zárszámadási jog nem egyszerűen az állam háztartását irányító hatalmat jelenti, hanem sarkalatos alkotmányos garanciát is. Tudniillik arra, hogy a végrehajtó hatalom parlamentárisán kormányozzon. Emiatt tartozik bele szervesen az előterjesztett törvényjavaslat az alkotmányozás rendjébe. Rátérek a második kérdésre: miért nem gyakorolhatja maga az Országgyűlés az államháztartás felett a rendelkezési hatalmát? Miért van szüksége minden demokratikus államban külön ellenőrző szervezetre? Azt, hogy nálunk is legyen Állami Számvevőszék, az államháztartás feletti rendelkezési hatalom kivételes fontossága, és gyakorlásának a mai viszonyok közötti bonyolultsága teszi indokolttá. Ugyanis valamely alkotmányos Parlament tagjainak se a képzettségi összetétele, se a képviselők személyének választása és kiesések miatti változása nem engedi meg a kiadások és bevételek alakulásának, továbbá a vagyonváltozásoknak, külföldi és belföldi tartozások és követelések állományának folyamatos, célszerű ellenőrzését. Ehhez magasfokú speciális kvalifikáltságra, komoly gyakorlati szakismeretre, valamint hivatásszerű lekötöttségre van szükség. No és természetesen megvesztegethetetlen jellemességre, mint ahogyan eddig arra mindenki rámutatott. Az Állami Számvevőszék vezetőinek a számvevőknek erkölcsi okból és részrehajlásmentesen kikezdhetetlennek kell lenniük. Minthogy az Országgyűlés, ha alkotmányos jogállamnak intézménye, több párt és mozgalom választott képviselőiből tevődik össze, természetes a számvevőszéki alkalmazottak és vezetők összeférhetetlensége is mind a képviselőséggel, mind pedig valamely párt iránti befolyásoltsággal. Szembe kell néznünk — most már a harmadik kérdésre térek rá — a következő kérdéssel. Feltevői, mert kritikusok bőven akadtak és akadnak, általában egyetértenek az Állami Számvevőszék szükségességével, de itt és most — mint Puskás Sándor előadásából is hallottuk — vitatják annak időszerűségét, úgymond a sürgősségét. Hadd mondjam meg, inkább elkésett szerintem, mint elsietett a jelen időpont. Közvetlenül azért is, mert a nyárról, majd a szeptember első feléről mostanra halasztott napirendre tűzés lényegében két-két és fél hónapra zsugorította az Állami Számvevőszék január 1-jére tervezett felállításának időpontját. Miközben a Kormány — helyesen — elrendelte a KNEB megszüntetését s megindult a csendes elvándorlás, bizonytalanná vált a folyamatos munka a KNEB-nél. Azonban több évre visszamenőleg is érvényes az elkésettség. Ha nem nyúlunk vissza a ciklus elejére, nyúljunk vissza 87—88-hoz, vagyis amióta lassan, majd gyorsabban megindult az állampárt, s ezzel a kormányzat, az állami apparátus és pártellenőrzésének a gyengülése. Most pedig ilyen már nem is létezik. Tudnunk kell, hogy évtizedeken át a Kormány tagjai, és általában a nómenklatúra belső köréhez tartozó állami tisztségviselők általános és ezen belül gazdasági jellegű kontrollja nyíltan az egypártcsúcs és apparátusai kezében volt. A KNEB legföljebb a miniszterek előszobájába tehette be a lábát. És nem kell itt feltétlenül a szokásos értelemben vett rendszeres revízióra gondolni. Talán ennél is fontosabb volt az a fajta rejtett, de annál lényegesebb ellenőrzés, amely alatt minden főtisztviselő állott, tudniillik, hogy bármikor fegyelmi alá vonhatják, mert a szabálydzsungelben aligha volt tevékeny ember, aki szabálysértéseket ne követett volna el, a fejük felett éppen úgy ott lebegett a felelősségre vonás Demoklész kardja, ahogyan azoké felett is, akik valóban visszaéltek beosztásukkal, de köztudott ügyeik felett sok okból szemet hunytak. Ha groteszk formában is, de létezett ez a kontroll. Mostanra viszont teljesen szétzilálódott. A volt egypártról a többpárt természetesen nem vehette át ezt a funkciót se a régi, se a megjavított formájában. A nyilvánosság pedig nem érte még el a szükséges mértéket. A Kormány gazdasági munkája felett elvileg, és majdnemhogy teljes mértékben az Országgyűlés gyakorolhat ellenőrzést. Ez azonban egy, a végéhez közeledő ciklus képviseleti szervétől még akkor sem lenne teljesíthető, hogyha a képviselők függetlenítettek lennének, ha rendelkezésükre állanának bővében tanácsadók, mint ahogy a Minisztertanácsnak bőviben állnak. így tehát a hatalomgyakorlás e nélkülözhetetlen láncszemében előbb fokozatosan, az MSZMP megrendülésével pedig hirtelenjében tátongó szakadék keletkezett. Mindez történt olyan pillanatban, amikor megindult az állami vagyon dezetatizálása, s az apparátusok munkatársainak, menedzsereinek politikai orientációváltása, amikor kibírhatatlanná válik a költségvetés és a nemzetközi fizetési mérleg deficitessége. Ténylegesen az a veszedelem fenyeget — s ez nem falrafestett ördög, hanem a közvélemény által is jól érzékelt valóság —, hogy devizaszűkében levő, megszorult káderek, pénzéhes, hatalomsóvár emberek és csoportok elkezdenek és elkezdtek behatolni ebbe a tágranyílt vákuumba, tehát ahonnét a korábbi ilyen-olyan kontroll eltűnt. Bízom benne, hogy az Országgyűlés a történelmi pillanatot felismeri, miszerint az Állami Számvevőszék működőképes felállására a legsürgősebben szükség van és — megvitatva, korrigálva, ahol kell — az előttünk fekvő törvényjavaslatot törvényerőre emeli. Teszi ezt annak tudatában, hogy az új szervezetnek az új körülmények között tetemes nehézségekkel kell majd akkor is szembenéznie, hogyha a felállás és a munka a jövő év kezdetétől teljes erővel megkezdődhet.