Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5165 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5166 né, hogy ünneppé nyilvánítja, amit a nép úgyis ünnepelni fog, de nemcsak ma, hanem míg él a nemzet. őszintén tisztelem azoknak az állásfoglalását, akik erről másképp vélekednek, azt a napot másképpen vagy egyáltalán nem akarják ünnepelni. Ám az ellen tiltakozom, hogy napoknak, s különösen október 23-ának nevet adjunk. Van fegyveres erők napja, nők napja, madarak és lak napja, takarékosság napja. Június 16-át már kikiáltottuk a megbékélés napjának, ám a forradalom első napját megbékélés napjának kikiáltani nem szabad, sőt véleményem szerint ehhez jogunk sincs. Milliók ünneplik idén is október 23-át. Szerte az országban, mint nemzeti ünnepre készülnek. Ezrek jönnek Magyarországra azok közül, akiknek a forradalom leverése miatt kellett hazájukból elmenekülni. Tudom, nem mindenki fogja ünnepelni ezt a napot. Ám én azt gondolom, hogy miattuk nem mondhatunk le arról, hogy nemzeti ünnepként tekintsünk október 23-ára. Megjegyzem, november 7-ére évtizedeken keresztül milliók miképpen gondoltak, mégis még az idei naptárakban is piros betűs ünnep. Azt sem tudom elfogadni végezetül, hogy döntsön a nép népszavazással: március 15., augusztus 20., avagy október 23-a legyen a nemzeti ünnep? A népet nem állíthatjuk ilyen döntés elé. Nem lehet alárendelni az egyik ünnepet a másik ünnep alá. Minden ünnepnek megvan a maga igazi jelentősége. Lehet, hogy más népeknek, más nemzeteknek egy nemzeti ünnepük van, attól még lehet nekünk kettő vagy akár három is. Megszenvedett a nép érte. Egyetértek mindazáltal a legmesszebbmenőkig azzal, hogy az Országgyűlés a mai napon megemlékezzék október 23-áról és felhívjon minden magyar állampolgárt, hogy 1956. október 23-a az emlékezés napja ne az országot megosztó, hanem a nemzeti megbékélést előmozdító nap legyen. Én hozzáteszem, nemzeti ünnepként. Ezzel az indítványommal kapcsolatban nagyon sok levelet kaptam az elmúlt hetekben. Két levélből engedtessék meg, egészen röviden hadd idézzek. Az elsőt a Magyar Demokrata Fórum elnökségétől kaptam. ,,A Magyar Demokrata Fórum" országos elnöksége egyetért önnek azzal az Országgyűlésen benyújtott javaslatával, miszerint október 23-át a magyar törvényhozás nyilvánítsa nemzeti ünneppé. Általunk is remélt elfogadása esetén a sztálinista diktatúrát elsőként megdöntő és azóta világszerte ünnepelt magyar foradalomnak a magyar nép szívében kitéphetetlenül élő emlékét örökíti meg ezzel törvényben is a magyar országgyűlés." Egy másik levélből néhány mondat: „Véleményem szerint a XX. század magyar történelmének legtisztább és legjogosabb forradalma kezdődött ezen a napon. Ehhez nem kell semmilyen jelző. Megbékélés, közmegegyezés, emléknap stb., ezek a jelzők csak ezt a nyilvánvaló tényt akarják elfedni. A fogalmakkal egyébként egyetértek, de nem ezzel az évfordulóval kapcsolatban. Ha ezt hallom, arra kell gondolnom, hogy milyen nevetséges lenne, ha március 15-én a Habsburgokkal való megbékélés óhaját ünnepelnénk. Mi ünnepeljük ezen a napon a forradalmi ifjúság, a munkásság tiszta szándékát, s bátorságát, mellyel ezen a csodálatos napon kinyilvánította, hogy elege van a számára idegen, sztálinista rendszerből, a szovjet megszállásból és az ÁVH kegyetlenségeiből. Tehát legyen ez a nap piros betűs nemzeti ünnep, munkaszüneti nap. — Gyenes Judit, Maiéter Pál özvegye." Ehhez egy mondatot fűznék hozzá, s mindahhoz, amit elmondtam; az előbb mondta képviselő kollégám, talán lesz, aki áldást mond, a jó Isten áldja meg ezt a népet és hazát! Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Dr. Vona Ferenc képviselőtársunk kér szót. DR. VONA FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Sokat töprengtem én is azon, mit jelent nekünk, mai és holnapi magyaroknak, 1956. október 23. Miképpen fog elhelyezkedni a nemzeti ünnepekkel is ébren tartott emlékezetében? Bénított, hogy úgy éreztem, nagyon súlyos döntés előtt állunk. De aztán megnyugtatott az a tudat, hogy a nép úgy se fogadott be sose kinevezett ünnepeket. Kivonult az utcára, vitte a transzparenseket, tapsolt is, ha kellett, de belül mindig csak a saját ünnepeit élte át. A karácsony mindig karácsony volt neki. Es 1848 akkor is nemzeti ünnepe volt, amikor hivatalosan nem számított annak. Dönthetünk mi itt akárhogy. Az emberek belső ünnepét, az 56-hoz való viszonyát saját maguk fogják eldönteni és meghatározni. Akiknek a fiai odavesztek, azok elsősorban úgyis gyászolni fognak. Akik pedig az öntudatra ébredés, a szabadság élményét őrzik benne, azok örök ünnepen idézik majd a fölemelő napokat. Nem akarom megkerülni a problémát. Ezzel együtt is fontosnak tartom, hogy dönt az Országgyűlés végre a nép nevében. Milyen lehetőséget ad a közös ünneplésre, munkaszüneti nap lesz-e október 23-a, vagy marad helyette a német megszállást napra követő szovjet megszállás napja? Egyébként április 4-e nem rossz ünnep. Az általa szimbolizált három esemény közül kettő egyenesen örömteli. Megszabadultunk a német fasizmustól és végetért számunkra a háború. És az is kétségtelen, hogy ezen a napon új világ kezdődött ebben az országban. Bár akkor még nem lehetett tudni azt, hogy hová vezet. Ennek a 40 évi gyürkőzés- és szenvedéstörténetnek kétségkívül 56 a legszebb és legmagyarabb eseménye. Betelt a pohár. És a tömegek egy merész huszárvágással megpróbáltak az irracionalitás világából utat törni a ráció oly régóta nélkülözött világába. Ez minden józanul gondolkodó ember fejében maga volt akkor a képtelenség. Még akkor is, ha 30-áig minden kormányzati lépés szovjet jóváhagyással — mondhatni birodalmilag is szabályosan — történt. Lehet, hogy ez egyszerű taktikázás volt részükről, de az is lehet, hogy odáig ők sem tudták, hogy ezt a magyar kísérletet nem engedhetik meg maguknak. Amíg egy rendszer él, törvényszerűségeinek végülis diadalmaskodniuk kell. Ez a tizenegy néhány nap nem rengette meg a világot. De öntudatot és büszkeséget öntött a népbe, amely még 30 évig hallgatott, és belül gyászolt, belül ünnepelt. Nem is annyira a harcokban elesett fiúkat siratta, a hősi halottak gyászolása más, hanem az utána értelmetlenül elhurcolt és kivégzett százakat.