Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-59
4899 Az Orszaggyűlés 59. ülése, 1989. október 17-én, kedden 4900 Kérem a miniszter urat, tartsa meg expozéját. DR. KULCSÁR KÁLMÁN igazságügyi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy bevezetőül felolvassak egy részletet a Magyar Országgyűlés Képviselőházának 1866. december 11-én megtárgyalt, egyébként Deák Ferenc által megfogalmazott és Ferenc Józsefhez intézett feliratából. Ez a felirat azt kérte, hogy az uralkodó ne tegye, idézem: „Alkotmányunk és jogfolytonosság életbeléptetésének halasztásával lehetetlenné a megnyugtató kiegyenlítés nagy művét." És így folytatódik: „Vannakhelyzetek az állam életében, amelyeket hosszasan fenntartani lehetetlen anélkül, hogy veszélythozók ne legyenek. Vannakhelyzetek, amelyek újabb bonyodalmak nélkül is megmérgezik, felemésztik az állam erejét, s képtelenné teszik azt, hogy erősebb rázkódtatásokután magát sokáig fönntarthassa. Ilyen állapot az, ha valamely államnak belviszonyai sok ideig ziláltak, rendezetlenek, ha az egésznek, mint az egyeseknek anyagi ereje ki van merítve, hite és bizalma meg van ingatva. Minden időben veszélyes ily állapot, de veszélyes az kivált korunkban, midőn elintézetlen nagy kérdések, fölizgatott érdekekés kedélyek minden oldalról végtelen bonyodalmakkal fenyegetik Európa népeit. Belviszályaink, sőt Fölséged egészbirodalmánakviszonyai nincsenek oly szilárd és rendezett állapotban, hogy teljes biztosság érzetével nyugodtan nézhessünk azon eshetőségek elé, amelyeket a külbonyodalmak és a ki nem számítható véletlen hozhatnak reánk. Sok, igen sok, ami múlhatatlanul és gyorsan teendő, és aminek elhalasztására talán már nincs idő. Ne engedje Fölséged, hogy a bekövetkezhető események ily állapotban találjanakbennünket. Nyújtson módot és alkalmat a megnyugtató kiegyenlítés eszközlésére, saját belviszonyainknak oly rendezésére, amely az egésznek úgy, mint az egyeseknekkimerült anyagi erejét és jólétét a vég süllyedésétől megmentse, sőt a lehetőségig emelje és kifejtse. S hazánk minden nemzetiségű és vallási polgárainak igazságos, méltányos, megnyugtató kielégítése által az országot ismét erőssé tegye." Eddig az idézet a feliratból. A Kormány most önökhöz fordul, az Országgyűléshez, a szuverenitás hordozójához. És ha egy-két a korhoz és az államformához tapadó kifejezést kicserélünk, ugyanezekkel a szavakkal szólhatunk. Most önökön múlik a nemzeti megegyezésen alapuló békés átmenet, s ez bölcsességet kíván és ritka történelmi felelősséget ró önökre. A szituáció, amelyben most a Parlament és a kormány együtt van, történelmi jelentőségű. A Kormány által most benyújtott törvényjavaslatok a régmúlt és az eljövendő idők politikai koalíciós vitáinak parlamenti légkörét idézik vissza, illetőleg támasztják fel. Nyilvánvaló, hogy a jövőben az alkotmányos, többpártrendszerre épülő parlamentarizmus modelljében, amelyet a tisztelt Ház elé terjesztett törvényjavaslatok hivatottak garantálni, a törvények kapcsán lezajlott politikai egyeztetés a Parlamentben jelenlevő pártok között zajlik majd. A törvényjavaslatok sajátos politikai, kormányzati előkészítését most azonban apolitikai realitás és a speciális politikai szükséghelyzet eredményezte. Az egypárt rendszerre épülő kormányzás a jövő politikai pártjaival, mint a jelenleg parlamenti mandátumokkal nem, vagy alig rendelkező pártokkal a politikai rendszer alakulásához szükséges konszenzust csak így tudja megteremteni. Az új Parlament megválasztásáig pedig ezen törvényjavaslatok és remélhetően törvények majd biztosítják a közjogi döntési centrum, a köztársasági elnök, a Kormány és a Parlament elsődlegességét az állam kormányzásában. A hazai politikai folyamatokat, politikai változásokat elemezve egyértelmű, hogy a közjog, az alkotmányos intézmények kezelése a helyére kerül. A politikai figyelemértékénekés fontosságánakmegfelelően fordul feléje. Nyilvánvalóvá vált, hogy a plurális jellegű politikai rendszerben az eredményes politikai tevékenység, a hatalom demokratikus gyakorlása nem nélkülözheti a valóságosan működő jogintézményeket, a demokratikusan választott, ténylegesen szuverén Parlamentet, a Parlamentnek felelős Kormányt, a hiteles jogvédelmi eszközökkel biztosított emberi és állampolgári jogokat. Ám az is kétségtelen, hogy ezeket a jogintézményeket, a politikai tevékenység játékszabályait és hatékony működésüket csakis széles körű politikai konszenzus bitzosíthatja. A közjog és a politika ilyen kapcsolata, egymásra hatása ma már a politikai rendszer radikális átépítésének vezérlő elve. Á kormányzat ennek szellemében a politikai rendszer minőségi átalakítása érdekében kezdett hozzá 1987-ben egy azóta is tudatosan egymásra épülő jogi reformprogram végrehajtásához, amely nek végső célja a demokratikus szerkezetű, alkotmányos jogállam. E törvények egy részét az Országgyűlés már elfogadta. Most azonban döntő lépéshez érkeztünk. Az Alkotmány módosításáról szóló és most a tisztelt Ház elé terjesztett törvényjavaslat elfogadása esetén az ugyancsak most beterjesztendő sarkalatos törvényekkel együtt lényegében létrehozta az alkotmányos jogállam legfontosabb intézményeit és elemeit. Hangsúlyozom: átgondolt, mitöbb: tudományosan megalapozott reformfolyamatról van szó és nem politikai ötletgyártásról! 1987-ben a jogalkotásról szóló törvény a kormányzati rendszer működésben hozott jelentős változást azáltal, hogy a Parlamentet a kizárólagos törvényhozási tárgyak bevezetésével alkotmányjogi értelemben a tényleges törvényhozói hatalom helyzetébe hozta. Ezután az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletalkotási gyakorlattal már nem vehette át a Parlament szerepét. Az államszervezet reformjához tartozó törvények — az 1989. évi alkotmánymódosítások, amelyek egyrészt az Alkotmánybíróságot — mint intézményt — építették be az államszervezetbe, ezáltal alkotmányos elvvé is téve az alkotmányosság védelmét, mint önálló állami feladatot, másrészt a bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás klasszikus intézményének bevezetésével erősítette meg a Parlament Kormány feletti ellenőrzését, s egyben a kormány felelős önállóságát, ennek az útnak ugyancsak fontos állomásait. Mindezek — ha figyelembe vesszük a korábbi évtizedek közjogi, államszervezeti mechanizmusának formális, központi pártpolitikai döntésekuralta működését, és ha hangsúlyozom: valóban tárgyszerű folyamatelemzés vezérli értékelő szándékukat, bármilyen politikai alapállásról is tesszük ezt, akkor e törvények reformértéke