Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-56

4643 Az Országgyűlés 56. ülése, 1989. szeptember 26-án, kedden 4644 tot, tanulságot ad. Ezek közül én most azt emelem ki, hogy ismernünk kell történelmünket, értékeinket, mert enélkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket, nemzeti tudatunkat, amely elengedhetetlen a nagyobb, egyre bonyolultabb feladatok megoldásához. Kádár Jánosban a haza és a nemzetközi közvéle­mény azt a politikust tisztelte, aki elévülhetetlen ér­demeket szerzett a kelet-nyugati párbeszédben. Ma­gyarország számára gyümölcsöző kapcsolatok építésén fáradozott. Olyan kül- és belpolitikát igye­kezett megvalósítani, amelynek célja nem az embe­rek elválasztása, hanem összefiízése. A közmege­gyezést kereste a haza és a nemzet javára, amely egyaránt szolgálni volt hivatott a munkást, a parasz­tot, az értelmiségit és a politikust, a társadalom minden rétegét. Ennek érdekében mindenkor kész volt a megegyzésre, a kompromisszumra és ez olyan tulajdonság, amelyre a párbeszédben álló orszá­gunknak most is nagy szüksége van. Kérem, felál­lással adózzunk Kádár János emlékének. (Az Or­szággyűlésen megjelentek néma felállással adóznak Kádár János emlékének.) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Néhány nappal ülésszakunk előtt hunyt el Raffai Sarolta, József Attila díjas író, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyugalmazott főigazgatója. 1971-től 1985-ig Kalocsa és környéke választópolgárait képviselte az Országgyűlésben és egy cikluson keresz­tül az Országgyűlés alelnökeként vállalt elismert közé­leti szerepet. Kérem képviselőtársaimat, felállással adózzunk Raffai Sarolta emlékének. (Az Országgyűlé­sen megjelentek néma felállással adóznak Bajfai Sarol­ta emlékének.) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Ma reggel kaptuk a megdöb­bentőhírt, hogy dr. Gajdócsi István országgyűlési kép­viselő, az Elnöki Tanács tagja, a Bács-Kiskun megyei Tanács nyugalmazott elnöke életének 65. évében várat­lanul elhunyt. A Jogi, Igazgatási és Igazságügyi Bizott­ság volt elnöke 1971 óta képviselte szülőföldjét, Baját és környékét, annak választópolgárait az Országgyű­lésben. Kérem képviselőtársaimat, felállással adóz­zunk dr. Gajdócsi István, az elismert közéleti szemé­lyiség emlékének. (Az Országgyűlésen megjelentek néma felállással adóznak dr. Gajdócsi István emléké­nek.) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy dr. Hamvas Katalin, Hajdú-Bihar megye 16. sz. vk. —, dr. Mondok Pál, Pest megye 26. sz. vk. — és dr. Várkonyi Péter, Budapest 14. számú választókerületének képviselője benyújtotta lemondását képviselői mandátumáról. Kérdem az Országgyűlést, hogy dr. Hamvas Katalin, dr. Mondok Pál és dr. Várkonyi Péter képviselői man­dátumáról való lemondását tudomásul veszi-e? Aki igen, kérem, szavazzon. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a képviselői mandátumokról való lemondást 327 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal, 4 tartózkodással tudomásul vette. Bo­csánat, közben a tartózkodók száma megváltozott. Te­hát 329 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal és 5 tartóz­kodással tudomásul vette. ELNÖK: Bejelentem, hogy az Országos Választási Elnökség javaslatokat nyújtott be megüresedett képvi­selői helyek betöltésére. Kérem jegyző képviselőtársa­mat, szíveskedjék felolvasni a javaslatokat. Dr. PESTA LÁSZLÓ jegyző olvassa: „Tisztelt El­nök Úr! 1989. július 22-én időközi választás volt a Pest megyei 1. számú választókerületben, Gödöllőn, ahol törvényesen országgyűlési képviselőnek választották Roszik Gábort. Augusztus 5-én időközi választás volt a Bács-Kiskun megyei 3. számú választókerületben, Kecskeméten, ahol törvényesen országgyűlési képviselőnek válasz­tották dr. Debreczeni Józsefet, továbbá a Csongrád megyei 1. számú választókerületben, Szegeden, ahol törvényesen országgyűlési képviselőnek választották dr. Raffay Ernőt. Szeptember 16-án időközi választás volt a Zala me­gyei 2. számú választókerületben, Zalaegerszegen, ahol törvényesen országgyűlési képviselőnek válasz­tották dr. Marx Gyulát. A megválasztott országgyűlési képviselők számára az illetékes választási elnökségek a megbízóleveleket átadták. A Bács-Kiskun megyei 8. számú választókerületben, Kiskunfélegyházán megtartott időközi és pótválasztás nem vezetett eredményre. Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását. Papp Lajos" Tisztelettel megkérdezem, hogy a következő levelet is olvassam-e? (Igen.) ,,Tisztelt Elnök Úr! A Hajdú-Bihar megyei 16. szá­mú választókerület a képviselő lemondása miatt megü­resedett. A választási törvény értelmében a megürese­dett képviselői helyre a pótképviselő lép. 1985. június 8-án törvényes pótképviselőnek választották dr. Fodor Erzsébetet. Az új képviselő számára az illetékes vá­lasztási elnökség a megbízólevelet átadta. Végül a Pest megyei 26. számú választókerület a képviselő lemondása miatt megüresedett. A választási törvény értelmében a megüresedett képviselői helyre a pótképviselő lép. 1985. június 8-án választókerületben törvényes pótképviselőnek választották Varga Lajost. Az új képviselő számára az illetékes választási elnök­ség a megbízólevelet átadta. Papp Lajos" ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Házsza­bály 5. §-ának (4) bekezdése alapján a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság a Választási Elnökség jelenté­sét tudomásul vette és a választási irányelvek alapján megvizsgálta dr. Debreczeni József (Bács-Kiskun me­gye, 3. sz. vk.), dr. Fodor Erzsébet (Hajdú-Bihar me­gye, 16. sz. vk.), dr. Marx Gyula (Zala megye, 2. sz. vk.), dr. Raffay Ernő (Csongrád megye, 1. sz. vk.), Roszik Gábor (Pest megye, 4. sz. vk.) és Varga Lajos (Pest megye, 26. sz. vk.) országgyűlési képviselők megbízólevelét. A bizottság megállapította, hogy a megízólevelek a törvényben előírt feltételeknek mindenben megfelel­nek, ezért javasolja a képviselők igazolását. Sorra vesszük: Kérdem az Országgyűlés, hogy a jelentést tudomá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom