Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-53
4441 Az Országgyűlés 53. ülése, 1989. június 28-án, szerdán 4442 tam annak bevezetését, így jogosnak tartom, hogy pár mondatban kifejezzem aggályaimat és néhány kérdésben javaslattal is éljek e koncepció tárgyalása során. Több kérdés fogalmazódott meg bennem. Az első, miért is szavaztuk meg annak idején az áfát és a személyi jövedelemadót? Érveink a következők voltak: mert nemzetmentésről van szó, mert a Nyugathoz való kötődésünk egyik jele lesz a személyi jövedelemadó, aztán — mint később kiderült — elvárásból is. Azt mondtuk, hogy az adórendszer bevezetése nem a stabilizációnak, tehát nem a jelennek, hanem majd a kibontakozásnak, vagyis ajövőnknekaz alapja lesz. Jóllehet, a kibontakozás kezdetéig időnk még bőséges, lehetőségeink azonban szűkösek, így mindenképpen szükségét látom e témával való foglalkozásnak. Szükségét látom annak ellenére is, hogy—mint azt a miniszteri expozé is tartalmazta—az adórendszer működik. A működése azonban maga a csoda, illetve mivel csodák nincsenek, annál több is. Több, mert működésének feltételei csak részben vannak meg, pedig a törvény elfogadásakor ígért és kért feltételek enyhén szólva némi késéssel követik a személyi jövedelemadót, az SZJA-t, az ÁFA-t és a VÁNYA-t. Miről van szó? Röviden arról, hogy az 1987. évi őszi ülésszakon arra kaptunk ígéretet, hogy az adót rövid időn belül követni fogja az ár-, a bér- és a szociálpolitikai reform. Igényeltük ezt, mert szükségét láttuk a működéshez, ígértékezeket, mert szükségét látták az elfogadáshoz . Aztán minden maradt az igény és az ígéret szintjén. Pedig szükségességét mindenki belátja, mert a vakis látja, hogy aháromtartópillér nélkül egymaga a levegőben lógó adórendszer, és így állandóan mintegy inga, hol itt, hol ott ütődik akadályba, ezáltal formálódik; meg kell mondani nem mindig szándékaink szerint. Sürgős lépésekre van szükség szerintem, hogy szilárd alapja, lengésállóbb pillérei legyenek az adórendszernek, mert a rossz döntés, méginkább a nem döntés mindig sok fáradságba, és még több pénzbe kerül. A félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni. Jól tudom, hogy az árreformot nem könnyű meglépni, de azt is tudom, hogy mégis meg kell ezt tenni. Tisztázni kell a baljós közgazdasági helyzetet, ezáltal kialakítani a helyes gazdasági értékrendünket. Tisztázni azt, hogy a bérreform alatt nem egyértelműen béremelést értek. De azt igen, hogy a társadalom igenis térítse meg a munkaerő újratermelésének valós költségét, hogy igazi értékét fizessék meg a meglévő, és a leendő munkaerőnek. Tisztán látni, hogy én a szociálpolitika reformja alatt valóban reformot értek. Azt, hogy elsősorban a rászorulók, az önhibájuktól mentesen megszorultak és rászorultak, a gyermekek, a családok, az öregek kerüljenek középpontba. Hogy az alanyi jogon kívül a reálérték-nominálérték megőrzésének furfangos meséjén kívül a rászorultság, a szegénység legyen a mértékadó. Mert ha tudomásul vesszük, ha nem vesszük tudomásul, akkor is nő a rászorultak, a szegényeknek a száma. Ez pedig indokolttá teszi, szükségszerint kikényszeríti az átcsoportosítás megvalósítását. Mert higgyük el, kevesebb a 4000 forint 10 százaléka, mint a 15 000 forint 5 százaléka. Tisztelt Országgyűlés! Sokat hallunk az adórendszer hibáiról. Azt azonban szeretném határozottan leszögezni, hogy az adónak és az ország jelenlegi helyzetének nincs köze egymáshoz. Az adórendszer, elsősorban a személyi jövedelemadó működésének hibájaként emlegetjük a teljesítmény^isszatartó hatását. Van benne valami, így igaz. Azt azonban vallom, hogy ott, ahol ebből eredően nagy gondok jelentkeztek, ott a bruttósítással is lehetett valami bibi. A változtatást azonban támogatom. Egyetértek és javaslom a sávok csökkentését, azoknak széthúzását, ezáltal kiszámíthatóbbá válik az adó változásának a mértéke is. Szó volt itt a vitában a pótlékokról, a főmunkaidőn túü mentesítéséről a kedvezményessé tételéről. Kérdésem az, miért akarjuk az egész országot négyórás munkaerővé kényszeríteni, hiszen amennyiben a nyolc óra utáni munkát kedvezményezzük, akkor mindenki négy órában fogja végezni a fömunkaidejét, azt követően pedig kedvezményezetten fog adózni a munkavégzésért. Azt mondtam az elején, kész csoda, hogy a rendszer működik, már minthogy az adórendszer. Ez így igaz. Az állampolgári fegyelemnek, a vállalatok, a gazdálkodók tehervállalásának köszönhetően. Meggyőződésem, hogy amit adófronton vállaltak — vállaltak? —, rájuk raktak, az több, mint amit a józan ész elvárhat. Ez már kemény szolgáltatás. Ezért javaslom, hogy a kormány vegye fontolóra és dolgozza ki a plusz feladatok megtérítésének módozatait. Tisztelt Képviselőtársaim! A Pénzügyminisztérium által megküldött táblázatok, számhalmazok arról győztek meg, hogy az adófizetők jelentősebb hányada alacsony jövedelmű, ebből adódóan relatíve alacsonyabb adósávban adózik. Ebből eredően az esetleges kedvezményeket is ebből az alacsonyabb adósávból tudja igénybe venni. Érzésem szerint nincs ez így jól. Az ő munkájukat nélkülözni nem tudjuk, ezért gondjaik szóvátétele, azok megoldásának elősegítése minden jószándékú társunk kötelessége. Teszem ezt most én is az adórendszer korszerűsítésének vitájában. Dúl a vita országszerte, hogy személyi jövedelemadó legyen vagy családi jövedelemadó. Mindkettő mellett sok érv szól, mintahogy ellenük is. Az én véleményem a következő: az adót és a szociálpolitikát összetéveszteni vétek. Azokat összekeverni, mindebből koktélt készíteni bűn. Tudniillik az adó egyértelműen elvonást jelent. A szociálpolitika pedig egyértelműen juttatást jelent. A kettő pedig némileg különböznek egymástól. Megítélésem szerint a családi jövedelemadó bevezetése azt szolgálná, mármint a jövedelmek elosztását, minél alacsonyabb adósávba való sorolását. A magasabb jövedelműeknek ez mindenképpen előnyt jelentene. Az alacsony fizetésből élő többgyermekes családok, akik eddig nem, vagy alig fizettek adót, mert hogy keveset kereshettek, azoknakteljesen mindegy, hogy azt a keveset hányféle osztják. Az esetleges fiktív eltartottak ugrásszerű növekedéséről most nem kívánok beszélni. Természetesen tévedés volna azt állítani, hogy a személyi jövedelemadó jelenlegi, szociálpolitikával kevert állapotában, a kevés jövedelmű többgyermekes családoknak kedvez. Ez egyáltalán nincs így. Bizonyítékul álljon itt a gyermekek után járó adókedvezmény, mármint a három és több gyermek után járó adóalap elengedése. Magam is háromgyermek apja vagyok, ebből adó-