Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-53

7959. június 28-án, szerdán 4424 4423 Az Országgyűlés 53. ülése, KOVÁCS LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy Nagy Sándor képviselőtársunk felszólalásában említett problémákat, kritikákat jónéhány képviselő sokkal előbb jelezte itt a Parlamentben, mint a szakszervezet, de ha ez vigasz a szakszervezetnek, azt se vette figyelembe a kormány. És most a hozzászólásomat mondom. Tisztelt Országgyűlés! Adózási rendszerünk immár második éve működik sajátos gondjaival és előnyeivel. A negatív közhangulat ellenére tudomásul kell venni, hogy társadalmi fejlődésünk folyamatába szorosan be kell illeszkednie, összhangba kell lennie, szorosan kell illeszkednie a szűkebb geopolitikai és világgazdasági környezethez. Azonban ez az összhang felborulhat ha nem vagyunktekintettel a magyar gazdasági és társadalmi viszonyokra. Nem mindegy az, hogy a fejlett adórendszereket milyen jövedelemviszonyok mellett alkalmazzuk. A magyar jövedelemviszonyokra jellemző képet mutatnak az itt beterjesztett anyagok is, hiszen kitűnik belőlük adórendszerünk igazságtalansága, amelyek nem preferálják, nem nyújtanak biztosítékot a nyugodt életkörülményekhez, a megélhetéshez. Az adóreform koncepciójának arra kell törekednie, hogy a lakosság világosan lássa: a jövedelemelvonások mellett megélhetése biztosított. A biztosítékokat csak rugalmas, társadalmi viszonyokhoz alkalmazkodó adórendszerek biztosítják. Mit jelent ez? Ez jelentheti azt például, hogy el kell szakadni a fiskális pénzügyi politikától, a bevételcentrikusságtól, egyazon körű pénzeszközök újrafelosztásától. Előtérbe kell helyezni —, mint ahogy az előzőekben említettem — a létbiztonságot. Az itt bemutatott adókoncepciók közül azonban egyik sem nyújt biztos támpontot ahhoz, hogy megnyugtató alapot adjon a reális értékítélethez. Igaz ugyan, hogy az előttünklévő anyag ismertet adókulcsokat és gyermekszámtól függő variációkat, de mindegyikből azt érzem, hogy elfogadható megoldást nem ad. Számomra az alternatívában szimpatikus az a vonás, hogy végre figyelembe veszi a saját háztartásban lévő gyermekeket, és tervezi a negatív adóztatás bevezetését. Mennyire megnyugtatóbb lett volna a közhangulatra, ha az adózási rendszerünk kezdetétől fogva —, mint ahogy azt 1987 óta a Parlament különböző fórumain hangoztatom, választóim igényét közvetítve —, preferálta volna a közös háztartásban élők megélhetési költségeit. Mint ismeretes, a lakosságtól származó adóbevételek jelentősen meghaladták a tervezettet, mint ahogy a társadalombiztosításibevételek is. Ezekből vajon mi áramlott vissza a családokhoz? Egy átlagosan kismértékű inflációs adókulcs-változás, amely a felső jövedelmi sávokban nagymértékű jövedelemforrást biztosított, hiszen a felbruttósított bérek adókulcsváltozása nem egyformán hatott a lakossági nettó jövedelmekre. Tisztelt Országgyűlés! Sokan mondják azt, hogy az adórendszernek nem kell a szociálpolitikai kérdéseket felvállalnia. Ebben lehet részigazság, de a mai gazdaságiviszonyok között fontos feladata van ez irányban, mivel a lakosság átlagjövedelme alig haladja meg az adómentesjövedelem szintjét. Másrészről atöbblet társadalombiztosítási bevételek nem megfelelő mértékben áramolnak visszabefizetőkhöz. A többletbevételeket oda kell visszaáramoltatni, ahol keletkeztek, tehát nem különbözőpénzügyi mahinációkra kell fordítani. Nem hiszem, hogy a bankoktámogatására van szükség. Fel kell hagyni a bázisszemlélettel, mert bizonyossá vált, hogy gátja a fejlődésnek. Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy változtatni kell elosztáspolitikai rendszerünkön. Tisztelt Országgyűlés ! Tisztázni kell a jövedelemadózás szempontjából, hogy mit jelent az eltartott fogalom. Mert a családi közösségben, akit keresőnek, adózó állampolgárnaktekintünk, az egyúttal eltartó, de eltartott is. Hiszen meg kell termelnie a saját létfenntartásához, munkaképességéhez szükséges javakat is. Tehát jövedelemadó-rendszerünknek — legyen az személyi vagy családi jövedelemadó — figyelemmel kell lennie a család létszámára, közgazdasági értelemben a fogyasztási egységekre. Nem szabadna adóznia azoknak a jövedelmeknek, amelyek a család létfenntartásához szükségesek. Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalom és jómagam is megbecsüléssel övezem azokat a szülőket, akik állami gondozottakat is nevelnek. A költségvetés és az állami szociálpolitikai intézkedéseink anyagilag elismerik a családi életközösségbe befogadott gyermekek nevelését, így hát ez a tény is indokolttá teszi, hogy adórendszerünkhonorálja a család ez irányú kiadását. Azonban nem az adócsökkentés felé való orientálást tartom helyesnek. Érdekes volt hallani a miniszter expozéjában az adóalap-csökkentéshez kapcsolódó 40 milliárd forintot, mivel 1988 decemberében, amikor ez a probléma felvetődött a Parlamentben, akkor a kétgyerekeseknél 10—12 milliárdról beszéltünk. Tehát a 40 milliárd most nem reális, mert eddig a három- és többgyermekesek adóalapcsökkentése már megvolt. Én szeretném hallani az egy- és a kétgyerekeseket is; — ha ez 40 milliárd —, vagy ennyi kell az egygyerekeseknek, tehát a 10 és a 40 milliárd közötti összeg, vagypedig ennyit romlott a helyzetünk. Az adócsökkentés felé való orientációt azért sem tudom elfogadni, mert az anyagban is szerepel az évi 4000 forintos adócsökkentés. Mit jelent ez? Kiszámoltam. Havi 330 forintot! Eltartottanként. Amelyről nem lehet tudni, hogy havonta, vagy a következő évben, az elszámoláskor kapja meg a család, amikor ugyanis veszíthet az értékéből akár 30—40 százalékot is, mint a legkisebb fogyasztási végső egység. Már csak azért sem tudok egyetérteni a konkrét összeg meghatározásával, mivel nem ismeretesek a reáljövedelmiviszonyok. A mai állapot, az 1989-es év is alátámasztja ezt, hiszen a megélhetés költségei már eddig minimum 800 forinttal többe kerülnek, mint az elmúlt év folyamán. Hogy mit jelent ez a 330 forint, hadd mondjak Önöknek egy hétköznapi példát. Napi negyed kiló kenyér és egy liter tej többe kerül mint ez az összeg. A kormány szerint ez már fedezi a létminimumot, illetve elég hozzájárulás a gyerek neveléséhez, taníttatásához. Csak ha ez így van, akkor nincs joga felnőtt korban követelni, csak annyit, amennyivel hozzájárult a gyerekneveléshez. És hogy mi lesz a hátralévő félévben illetve a kilencvenes években, azt még nem láthatjuk.