Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-52

4317 Az Országgyűlés 52. ülése, 1989. június 27-én, kedden 4318 szinten teljesültek. El kell ismernünk, hogy a kiadási többletben szerepet játszottak megalapozatlan lépé­sek is. így például év közben kénytelenek voltunk korrigálni azt a szabályt, amely szerint a táppénz alap­jába már az első táppénzes naptól kezdve beszámítha­tók a különböző jutalmak is. Jogos felháborodást keltett, hogy betegállományban táppénzből nagyobb jövedelemre lehetett szert termi, mint folyamatosan végzett munkából. A társadalombiztosítás kiadásainak növekedése né­hány területen lehetővé tette a juttatások reálértéké­nek megőrzését. Ezt a célt szolgálták az évközi nyug­díj- és családi pótlék emelések, amelyek követték az árak tervezettnél magasabb emelkedését. így lehetett elérni, hogy a családi pótlék a gyermeknevelés költ­ségeiből a korábbinál valamivel nagyobb hányadot fe­dezzen, bár jól tudjuk, hogy a terhek nagyrésze válto­zatlanul a családokra hárul. Az egy főre jutó havi 1280 forintos, átlagos családi pótlék a gyermekneve­lés költségeinek körülbelül egyharmadát fedezte a ta­valyi esztendőben. Az egy főre jutó átlagos nyugdíj tavaly 4500 forint volt, az átlagnál nagyobb nyugdí­jak reálértéke csökkent, az alacsony nyugdíjak reál­értéke valamelyest emelkedett. A tavalyi esztendő is bebizonyította, hogy a társadalombiztosítás mai rend­szere reménytelen versenyfutás a bevételek és a kiadá­sok között, amelyet a kiadások rohamos növekedése ellenére az ellátottak általános elégedetlensége kísér. Ez a zárszámadás is megerősít abban a meggyőződé­sünkben, hogy a társadalombiztosítás reformja elke­rülhetetlen, amelynek első és csupán kezdeti, de fel­tétlenül szükséges lépése volt a társadalombiztosítás ez évi önállósítása. A bizottsági viták során elhang­zott az a jogtalan kritika a kormánnyal szemben, hogy az elmúlt esztendőben rövid távú költségvetési érdekeinek oltárán feláldozta a szociálpolitikát. A té­nyek épp az ellenkezőjét bizonyítják. A költségvetés hiányának növekedése árán is emel­te a kormány a társadalombiztosítás állami támoga­tását, hiszen annak bevételei nem fedezték a gyorsan növekvő kiadásokat. Azt természetesen a kormány sem vitatja, hogy mindez nem elég a szociális problé­mák megoldásához. Tisztelt Országgyűlés! A természetbeni juttatások hordozói az úgynevezett költségvetési intézmények. E szervezetek működése meghatározó szerepet játszik a lakosság életkörülményeinek alakításában és jövőnk megalapozásában. A kiadások ezen a területen 3.4 százalékkal növekedtek, ám a mennyiségi fejlesztések, az új feladatok finanszírozása mellett jónéhány terü­leten nem jutott elég pénz a növekvő árak teljes kom­penzálására, a reálérték megőrzésére. összességében 2 százalék körüli mértékben csök­kent a költségvetési szervek által nyújtott szolgáltatá­sok mértéke. Ez a csökkenés kisebb mértékű volt az egészségügyi ellátás területén, nagyobb a kommunális és jelentős az igazgatási feladatok terén. Bár a közvé­leményben ellentétes vélemény uralkodik, a tényszá­mok azt mutatják, hogy az oktatás területén szerény mértékben emelkedett a reálérték az elmúlt eszten­dőben. Az elmúlt évben tovább egyszerűsödtek a költség­vetési szervek gazdálkodási szabályai, csökkentek a kötöttségek, nőtt az intézmények és a tanácsok ön­állósága. Tudjuk, hogy ezek az intézkedések nagyobb sikert váltanának ki, ha több forrás állna e feladatok rendelkezésére. Nem vitatom, hogy az egészségügy, a szociálpolitika, az oktatás és a kultúra intézményei ma sokhelyütt alapvető anyagi gondokkal küzdenek. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy ez a kényszerű gazdasági helyzet még mindig nem volt elég ahhoz, hogy a nélkülözhető, illetve felesleges és pár­huzamos intézmények, szervezetek leépüljenek, meg­szüntetésükre sor kerüljön. És itt nem csupán az úgy­nevezett háttérintézményekről van szó, amelyek egy részét az irányító minisztériumok és a tanácsok már felszámolták, illetve önfinanszírozó vállalattá átszer­vezték. A gazdasági kényszer ellenére sincs előrehaladás. Az egymással párhuzamosan működő és gyakorta ala­csony hatásfokú járóbeteg-ellátás racionalizálása terén, a szélsőségesen decentralizált felsőoktatású in­tézményhálózat, a vele gyakran párhuzamosan műkö­dő kutatóintézeti hálózat, vagy a gazdasági szolgáltatá­sokat nyújtó, ám költségvetésből támogatott intézmé­nyek körében. De nem lehet szó nélkül hagyni néhány egyedi példát sem. Miközben egyfelől a felső­oktatási dolgozók alacsony bérszínvonala keserves realitás, napirenden vannak a bérkövetelések, aköz­ben ma Magyarországon egy oktatóra alig négy hallga­tó jut, és a heti kötelező óraszám kevesebb mint nyolc óra. Arról is őszintén kell szólnunk, hogy az elavult műszaki technikával, anyagi gondokkal küzdő és tá­mogatásnövelést követelő televízió belső gazdálko­dásában — és persze más költségvetési szervek gazdál­kodásában is — ellenőrzéseink elképesztő pazarlást, irracionális költekezést tapasztalnak évről évre. Tudjuk és valljuk, hogy elkerülhetetlen az állam­háztartás és ezen belül a költségvetés reformja, a költ­ségvetési szervek gazdálkodási finanszírozási rendsze­rének korszerűsítése. Eltökélten dolgozunk ennek elő­készítésén. E program koncepcióját önök elé tártuk. De nem lehet kizárólag reformokra várni akkor, ami­kor a napi gazdálkodásban, az ésszerű munkaszerve­zésben és irányításban a józan takarékosságban kiak­názatlan tartalékok rejlenek. Ezek felszabadításához, a pazarlás megszüntetéséhez nem kell központi kor­mányzati intézkedésekre és reformokra várni. Tisztelt Országgyűlés! Külön is szeretnék említést tenni a tanácsok elmúlt évi gazdálkodásáról. Csökke­nő állami támogatás, növekvő saját bevételek finanszí­rozták tavaly a tanácsok által ellátott feladatokat. Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni ta­nácsaink erőfeszítéseiről és azokról a vállalatokról, szövetkezetekről, a lakosság hozzájárulásáról és társa­dalmi összefogásáról, amelyek eredményeként közös­ségi célok megvalósítására a tanácsok több pénzt for­díthattak az eredetihez tervezettnél. Ez jelzi a helyi összefogás erejét, az önkormányzati vonások erősödé­sét, valamint a vállalatok, szövetkezetek és a lakosság áldozatkészségét, ha jó, közös célok megvalósításáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom