Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-51

4263 Az Országgyűlés 51. ülése, 1989. június 2-án, pénteken 4264 szék sorompóba állni. (Taps.) A harc ma még ingoványos terepen és gyakran tisztázatlan eszközökkel folyik, s a legnagyobb baj, hogy azok, akiknek össze kellene fogniuk, nem a gigászt, hanem egymást akarják legyőzni. Az Országgyűlés több mint 10 évvel a szerződés megkötése után foglalkozott először ezzel a problémával, s akkor is csak azért avatták be, hogy tájékoztatást kapjon a munkákról. A Parlament az utóbbi években azonban már nem érte be azzal, hogy formális szavazógép szerepére korlátozzák. Felelősen kívánt ezzel az üggyel is foglalkozni, és ezt meg is tette. Az elérhetővé tett információk alapján, az akkori ismeretek és információk szerint, a demokrácia tanulási folyamatának néhány buktatóján átbotladozva, szigorú követelményeket fogalmazott meg a kormánynak a folytatás feltételeként. Talán nem kell bizonygatnom, hogy a kormány vezetőjeként eltökélt szándékom az emberi környezet, a természet védelmének határozott előresorolása a döntési szempontok között. Az emberiség múltja hosszú, s ezt a múltat a föld különbözőtérségeiben élő népek viszonylag elkülönülten élték meg. A jövő azonban már közös, s hogy az milyen lesz, csak tőlünk, az embertől függ, attól az embertől, aki öntudatra ébredése óta az élővilág legtökéletesebb lényének tartja magát, aki büszke öntudattal hirdeti, hogy képes uralma alá hajtani a természetet, és hatalmában áll azt megváltoztatni. S aki ezt — sajnos önmérséklet nélkül meg is tette, nem véve észre, hogy fölényes gőgje, saját alkotásainak igézete, rövidlátó önzése öngyilkos útra is sodorhatja. Meg kell találnunk a visszafordulás lehetőségét erről az útról. Az ember szeret szabadon dönteni, de ha életben akar maradni, a természeti környezettel való kapcsolatában többé már nem dönthet szabadon. Kényszerhelyzetben van, s ezt a kényszert sietve vállalnia kell. Nincs vesztegetni való időnk. Hogy jövőnk jó irányba forduljon, alapvetően meg kell változtatnunk gondolkodásunkat, politikánkat és gyakorlati cselekvésünket. A rövid távú nemzeti gazdasági érdekek oltárán nem áldozhatjuk fel közös jövőnket. A kormány ezért a parlement által megszabott feltételeket nem tehernek, hanem hasznos segítségnek tekintette, és elemi kötelességének tartotta, hogy a mű építése során azoknak érvényt szerezzen. Azt tapasztalom, hogy ez nem megy könnyen. Az Önök múlt év októberi határozatának pontosan azok a követelményei kerültek veszélybe, amelyeknek a kormány is a legnagyobb jelentőséget tulajdonítja. A kulcsmondatot idézem: ,,Az ökológiai kockázatokat a minimumra kell mérsékelni, ezért mind a beruházás, mind az üzemvitel során az ökológiai érdekek meg kell előzzék az ökonómiai érdeket." A határozat előírja továbbá: az üzemeltetés alapelve, hogy a Duna vizének minősége nem romolhat, hogy a csúcsrajáratásos üzem mindkét oldalon a szükséges szennyvíztisztító művek létesítése után kezdődjön el, s hogy a környezeti hatásokatjelző monitoring rendszert úgy kell kialakítani és működtetni, hogy a környezet valamennyi lényeges elemének változásáról rendszeres információk álljanak rendelkezésre. A jelenlegi stádiumban az ökológiai vészhelyzet nem zárható ki. Ezért ismételten át akarjuk tekintetni egyrészt a monitoringrendszer kiépítésének határidejét, az egész rendszer üzembe állításának kérdéseit; másrészt a szennyvíztisztító program megvalósítását, a program tartalma szükségességének bővítését. S végül, tisztábban akarunk látni a csúcsrajáratás ökológiai következményeinek modellezését illetően is. A parlament múlt év őszi határozata óta a kormány több alkalommal foglalkozott a vízlépcső ügyével. Megvitatta a különböző kormányszervek által összeállított előterjesztéseket, a tudományos akadémia ad hoc bizottságának, a Minisztertanács tanácsadó testületének, a munkálatok ellenőrzésére a kormány által felkért társadalmi bizottságnak, valamint más társadalmi szerveknek a javaslatait. Ezen túl a kormány figyelmét a magyar és a nemzetközi tudományos élet számos nagytekintélyű egyénisége és intézménye hívta fel arra, hogy a beruházás megvalósításának és az erőmű komplexum üzemeltetésének környezetkárosító kockázatai a korábban feltárt mértéket jelentősen meghaladhatják, illetve ezek elhárítását is vizsgálni kell. Komoly szaktekintélyek figyelmeztettek arra is, hogy Nagymarosnál a földrengés kockázatait a zavart agyagos beépülésekre is figyelemmel, az eddig elvégzett vizsgálatok alapján nem lehet biztonsággal meghatározni. Az elmúlt hónapokban a beruházás gazdasági, pénzügyi kérdéseit is újból megvizsgáltuk. Megállapítottuk: a számok igen nagy bizonytalanságokat tükröznek, korábban szilárdnak hitt kalkulációk alól kicsúszott a talaj. Kormányzati szervektől is kaptunk olyan számításokat, mely szerint a beruházás valódi költsége, s nemcsak az infláció miatt, jóval nagyobb lehet annál, mint amiről eredetileg szó volt. S ebben még nincsenek benne azok a pótlólagos ráfordítások, melyeket az Országgyűlés által is előírt, mellőzhetetlen környezetvédelmi célú beruházásokhoz kellenek. És még egy szempont a sok közül: legalább két évtizede minden programban, határozatban, tervben benne volt és van, hogy csökkenteni kell a gazdaság működőképességének energiaigényességét; növelni a feldolgozóipar és csökkenteni az alapanyag- és energiaszektor beruházásainak részarányát. És ugyanennyi ideje, hogy pont az ellenkezője történik. Ki kell végre törni ebből a bűvös körből, hogy azért nem jut forrás az energiatakarékos technológiák fejlesztésére, mert elmegy a pénz az energia- és alapanyagtermelő beruházásokra. Folyik az energiapolitikai koncepció újragondolása. Az már ma is egyértelmű, hogy a gazdaság távlati energiaigénye lényegesen alacsonyabbra prognosztizálható, mint azt jó egy évtizede, vagy akár az elmúlt év októberében előre becsülték. Gondolom, ezek alapján megértik, a kormány nem tehetett mást, mint felfüggesztette a nagymarosi munkálatokat. Ha nem teszi, hallgatólagos jóváhagyásával veszik semmibe a parlament által megfogalmazott követelményeket, átlépik a visszafordíthatatlanság határát és kényszerhelyzetbe hoznak elvileg független döntéshozókat, az országgyűlést, a kormányt és egy kételyektől gyötört népet. Hallottam szóvá tették, hogy a kormány május 13-i döntése előtti napokban ülésezett a parlament, s a kormány várható döntéséről vagy szándékáról egy szóval