Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-51
4259 Az Országgyűlés 51. ülése, 1989. június 2-án, pénteken 4260 telesen válaszolt. Szeretném mégis összefoglalóan elmondani, hogy a terv- és költségvetési bizottság a képviselőkjavaslatait mérlegelve olyan határozatot hozott, hogy a csomagterv egységének megőrzését fontosnak tartja két ok miatt. Részben azért, mert a kormányzat felelőssége így követhető, másrészt gazdaságunk pénzügyi helyzete nem tesz lehetővé lényeges módosítást. A miniszter elvtárs részletes válaszában két kérdést, két javaslattal kapcsolatos választ szeretnék egészen pontossá tenni. A terv- és költségvetési bizottság egyetért azzal, hogy a tanácsi támogatások közül a 13. §.ban jelenlévő 800 millió forint csökkentésre ne kerüljön és a 19. § (2) bekezdésében az ott szereplő 99 százalékig kiegészíti, illetve 101 százalékon túl elvonja helyett a 100 százalékos garanciát szerepelteti. Filló Pál javaslatával kapcsolatban a terv- és költségvetési bizottság egyetért a kormánynak azzal a javaslatával, vállalásával, hogy az év végéig áttekinti a költségvetés és a társadalombiztosítás helyzetét és mérlegelni fogja a gyermekes családok egyszeri, egyösszegű támogatásának lehetőségeit. A képviselőtársak több olyan javaslatot tettek, ahol szükségét látja a bizottság annak, hogy a kormány további vizsgálatokat végezzen — példaként említenék néhányat — a társadalmi intézmények épületeinek hasznosításával kapcsolatban, a vállalatok hitelezésével, ezen belül külön a világbanki hitelezés ügyében és a nagyberuházások csökkentésével kapcsolatos igény is további áttekintést, felülvizsgálatot indokol. A költségvetési bizottság ilyen észrevételekkel ért egyet a csomagtervvel. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm dr. Puskás Sándor tájékoztatóját. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat módosítása feletti vitát lezárom, most a szavazás következik. Először a módosító javaslatokról kell döntenünk. A tervés költségvetési bizottság, mint ahogy ezt dr. Puskás Sándor tájékoztatójában elmondta, a szünetben megtartott ülésén a képviselők javaslatai alapján a költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslathoz módosító indítványokat fogalmazott meg. Javasolja a törvényjavaslat 13. §-ában a tanácsoknak nyújtott állami támogatás összegét 122 milliárd 200 millió forintról 123 milliárd forintra felemelni. A miniszter a javaslattal egyetért. Aki a javaslattal egyetért, kérem kézfelemeléssel szavazzon. Ez látható többség. Köszönöm szépen. Ki van ellene? Köszönöm. Ki tartózkodott a szavazástól? Kimondom a határozatot: Az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 ellenszavazattal, 10 tartózkodással elfogadta. A bizottság javasolja, hogy a 21. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosuljon. Idézem: A fővárosi és a megyei tanácsok részére megállapított állami támogatás összegét, ha magánszemélyek jövedelemadójából származó bevétel az éves előirányzat összegét nem éri el, az állami költségvetés e mértékét kiegészíti. Ha viszont e bevétel meghaladja az éves előirányzatot, az állami költségvetés az ezen felüli összeget elvonja, amint erről a pénzügyminiszter tájékoztatást adott. A miniszter tehát ezzel a javaslattal egyetért. A módosító javaslat lényege, hogy elfogadásával a tanácsok garanciát kapnak arra, hogy a tervezett összegüket, azaz 100 százalékot mindenképpen megkapják. Aki a javaslattal egyetért, kérem kézfelemeléssel szavazzon. Többség. Ki van ellene? Ki tartózkodott a szavazástól? (Hozzászólásra jelentkezik dr. Puskás Sándor) ELNÖK: Dr. Puskás Sándor kér szót. DR. PUSKÁS SÁNDOR: Szíves elnézésüket kérem, helyesbíteném kell. Az elnök úr a 21. §-t említette, 19. § (2) bekezdés. ELNÖK: Elnézést, igaza van. Igen. Igaza van. Köszönöm szépen. Tehát akkor a szavazás lényege ugyanaz, csak a paragrafus száma változik. Kérem szépen, kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 ellenszavazattal, 22 tartózkodással elfogadta. A bizottság javasolja, hogy a már korábban elfogadott javaslatoknak megfelelően a törvényjavaslatot 1. §-ában a fő-összegek 518 milliárd 759 millió forint bevételre, 539 milliárd 855 millió forint kiadásra és 21 milliárd 96 millió forint hiányra módosuljanak. Kérem, hogy az illetékesek figyeljenek, hogy helyesen mondom e. A 4. §-ban a lakossági adó- és illeték befizetések összege 34 milliárd 635 millió forintra, ezen belül a személyi jövedelemadóbefizetés 15 milliárd 665 millió forintra módosuljon. Természetszerűleg az elfogadott módosításokkal összhangban a törvényjavaslatban szereplő százalékok és a törvényjavaslat melléklete is értelemszerűen módosulna. A miniszter a javaslattal egyetért. Kérem képviselőtársaimat, aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Ez is látható többség. Kérem, ki van ellene? Ki tartózkodott a szavazástól? Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 ellenszavazattal, 33 tartózkodással elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Aki az 1989. évi költségvetési törvény módosításáról benyújtott törvényjavaslattal a már kiadott módosításokkal együtt egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. Többség. Kivan ellene? Ki tartózkodott a szavazástól? Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az 1989. évi költségvetési törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot a már elfogadott módosításokkal együtt 8 ellenszavazattal, 38 tartózkodással elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési törvény módosításához kapcsolódva az előterjesztés bemutatta azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a költségvetési előirányzatok teljesítését hivatottak biztosítani. A terv- és költségvetési bizottság írásban kiosztott, valamint a szünetben tartott bizottsági ülés döntése alapján szóban ismertetett állásfoglalásának megfelelően a miniszteri válaszban vállalt kötelezettségeket figyelembe véve, az Országgyűlés támogatólag vegye tudomásul a benyújtott kormányzati intézkedéseket. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. Ez többség. Köszönöm. Ki van ellene? Ki tartózkodott a szavazástól?