Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-50

4155 Az Országgyűlés 50. ülése, 1989. június l-jén, csütörtökön 4156 stratégiának. A magyar gazdaságban a következő néhány évben két, egymással összefüggő, de a megvalósíthatóság szempontjából részben egymás ellen ható problémát kell megoldani. Egyfelől a súlyos egyensúlyi gondok kezelését, másfelől a gazdaság versenyképességének számottevő erősítését. Gazdaságirányítási rendszerünk lényegében még mindig a hagyományos közgazdasági eszközrendszer és imyítási felfogás alpján működik, és ez konzerválja a termelési struktúrát, legjobb esetben is csak annak óvatos megváltoztatására képes. Ma még mód és lehetőség van arra, hogy — bár súlyos áldozatok révén—racionális, elfogadható eszközökkel rendezzük az ország zaklatott pénzügyeit, és a reformokat végrehajtva elinduljunk a fejlődés útján. Ehhez azonban gyökeresen szakítanunk kell az elmúlt évtizedben kialakult rossz gazdaságpolitikai reflexekkel. A kitörés iránya világos: vállalkozásélénkítés, piacépítés, a gazdaság szereplői önállóságának és felelősségének növelése. Ugyanakkor látnunk kell: a szekezetváltás önerőből nem hajtható végre, szükség van hozzá nemzetközi együttműködésre, külső források bevonására is. Ez pedig bizalom, belpolitikai stabilitás, kiszámíthatóságunk biztosítása és konkrét, határozott reformlépések megtétele nélkül nem lesz meg. Gyakran felmerül a viták során, hogy a kormány a nemzetközi pénzügyi szervezetek követeléseinek enged, javasolt intézkedései az ország kiszolgáltatottságát tükrözik. Kétségtelen tény: a nemzetközi pénzvilág — benne a Valutalap és a Világbank—nem finanszíroz túlköltekező költségvetést, vagy államháztartást, nem ad hiteleket fogyasztásra és alacsony hatékonyságú vagy veszteséges tevékenységek támogatására. Ezek a korlátok azonban teljes mértékben összhangban vannak saját törekvéseinkkel, tervezett és megfizetett céljainkkal. E célok megvalósítása saját jól felfogott érdekünk tehát. Akkor is mindent meg kellene tennünk teljesítésükért, ha a nemzetközi pénzvilág nem kérné rajtunk számon saját terveink teljesítését. Ha pedig nem tudjuk megfékezni gazdaságunk külső és belső egyen súlyának romlását, ha feladjuk tervezett céljainkat, elveszíthetjük fizetőképességünket és vele együtt az esélyt arra, hogy belátható időn belül kilábaljunk a mély gazdasági válságból. Amikor a nemzet sorsa a munkában dől el, s amikor együtt kell működni minden felelős erőnek azért, hogy elkerüljük az összeomlást, akkor néma szavaké, hanem a tetteké a döntő szerep. Igaz, hogy megfelelő erőforrások hiányában a struktúraváltás erőltetése feszültségekhez vezet, újabb teherpróbának kitéve a jó irányba haladó politikai, gazdasági folyamatokat. Ezért csak olyan változás lehetséges, amely főleg a racionalizálásra irányul és a szükséges szerkezetváltást a mikroszférában indítja el. Ez viszont csak kötöttségektől mentes, működőképes piaci mechanizmusokban bontakozhat ki, amely radikális változásokat kíván az irányításban, és feltételezi a politikai és gazdasági sruktúrák összefonódásának megszüntetését. Csak az így kiépülő piacgazdaság képes ösztönözni és kikényszeríteni a vállalkozást. A gazdasági stratégia tengelyébe tehát a vállalkozásélénkítést kell állítanunk. Váljunka több százezer kis- és középvállalkozó országává! Ehhez azonban véglegesen meg kell haladni néhány az ötvenes években kialakult és azóta klisévé merevedett ideológiai tabut is. Mindenekelőtt azt, hogy a vállalkozás ne tartozzon az erkölcsileg gyanús kategóriába többé, sőt ellenkezőleg; a vállalkozás önmagában erénynek számítson. Meg kell végre haladni azt a tételt is, hogy a gazdálkodók számára csak a munka erkölcsös, a kereskedelem erkölcsileg veszélyes, a pénzkölcsönzés pedig kifejezetten káros vagy tilos. Az állam ennek a felfogásnak a jegyében óvta meg a gazdálkodókat attól, hogy a kereskedelem és a pénzkölcsönzés bűnébe essenek. Állami monopóliummá tette a kereskedelmet és a banki tevékenységet is. Ez nemcsak a gazdasági energiák képtelen gúzsbakötéséhez vezetett, hanem szemléletileg is az ősrégi etikai tanok szintjére történő visszaesést eredményezte. Tisztelt Ház! A vállalkozásélénkítés mellett stratégiai dimenzióban vetődik fel a szociálpolitika reformja és a szegénység problémájának kezelése is. Ezt veszi figyelembe már az intézkedési csomagterv is azzal, hogy a költségvetés egyensúlyát úgy akarja rendbehozni, hogy a lakosság további terhelése miminális legyen. Ez a kormány által vállalt tudatos kötelezettség. Nem tehettünk mást, mert további életszínvonalcsökkenés a szociális problémák robbanásához vezethet. Meggyőződésem, nem lehet a gazdasági konszolidáció sikeres, ha ilyen súlyos, megoldatlan terheket cipel magávalhosszabb ideig. Ezért olyan szociális biztonsági hálót akarunk kiépíteni, ami megakadályozza a problémák további elmélyülését, illetve újratermelődését, tehát ha úgy tetszik, megelőzni és nem elfogadni akarjuk a szegénységet. Intézkedés—csomagunkaban sajnos csak a problémát enyhítő, a leginkább rászorultak helyzetén némileg javító intézkedésekre tellett. A szociális célra fordítható források elosztásánál abból indultunk ki, hogy a szegények potenciális körén belül a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, ezen belül is a rokkant nyugdíjasok tekintélyes részt alkotnak, ezért e társadalmi rétegeket preferáljuk. Nekik van a legkevesebb esélyük arra, hogy az életszínvonal-csökkenés ellen védekeznek, azaz ők igénylik a leginkább a központi segítséget. Törekszünk arra, hogy ez évben további, a feszültségek egyhitésére irányuló intézkedéseket hozzunk, így például az elsőosztályos kisdiákok tankönyvellátása ingyenessé tételének feltételein dolgozunk. Ezek kényszerű, tűzoltójellegű intézkedések, amelyekre a korábbi időszak mulasztásai kényszerítenek bennünket. A probléma hosszútávú megnyugtató megoldása azonban csak attól várható, ha kiépülnek a minimális bér, a minimális társadalombiztosítási ellátások, az állampolgári garanciák és jogosítványok rendszerei, a reálmegőrző automatizmusok, amelyek megakadályozzák, hogy további középrétegek lecsússzanak a szegények szintjére. Mindez a nagy szociálpolitikai rendszerek strukturális megformálását igényli. Az élenjáró ipari társadalmak gyakorlatának tapasztalatai alapján többszörösen beigazolódott, hogy a gazdasági növekedés legfőbb motorja a munkaerő minősége. A gazdasági hatékonyság növekedésének forrásai a tudomány, az oktatáspolitika, a művelődés, valamint az egészségügy és szociálpolitika, a művelődés, amely a munkaerő szellemi és fizikai állapotát határozza meg.