Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2969 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2970 mentet bízza meg a tulajdonos. A vezetés feladata a tulajdonos részére a profit biztosítása. Ha nincs megfelelő profit, a tulajdonos elküldi a vezetést, vagy annak szándéka ellenére is kiveszi a tőkéjét, hogy csökkentse tőkéjét a vállalkozásnál és máshová fektesse be. így a vállalkozását fokozatosan leépítheti, bővítheti, ahogy a profit, azaz a tőke érdeke megkívánja. Ez miért fontos kérdés? Azért, mert a menedzsment mindenütt a világon szakmai és fejlesztés-érdekeltségű. Nem elsősorban a tőke megtérülését tartja szem előtt. Ezen túlmenően természetesen nem szabad elfeledkezni a gazdaság harmadik szereplőjéről, a munkavállalókról, amelynek ismét más az érdekeltsége. Ennek a sémának az egyszerű felvázolását-azért tettem meg, hogy ehhez szeretném a magyar gazdaságot hasonlítani. Nálunk a társadalmi tulajdont találjuk meg. De ki a tulajdonos? A vezetés és a munkavállaló megvan. Tehát igazából a tulajdonos hiányzik. Ha az előbbi eszmefuttatásom logikus, akkor ennél a képletnél az eredmény teljesen világos. A menedzsment, mint említettem, ebben a szituációban is úgy szerepel, olyan érdekekkel, csak a tulajdonos korlátozó szerepe nélkül. Éppen ezért teljesen érthető, ami történt az elmúlt időszakban. Mivel a vezetés szakmai és fejlesztéscentrikus volt, amely ráadásul lobbykba tömörült s az ágazati minisztériumok tovább erősítették ezeket a törekvéseket. Ez főleg a nagyipari vállalatoknál, s a monopol-szervezeteknél kézzelfogható. Minden fejlesztés, hitelfelvétel, nagyberuházás igazi tulajdonos hiányában kényszerből a politikai vezetés asztaláról indult ki. így alakult ki valóságos tulajdonos és piac nélkül a mai torz gazdaságunk. A harmadik főszereplője a munkavállaló, a dolgozó állampolgárok milliói csupán szenvedői a következményeknek. A rossz' mechanizmusból adódó országos méretű pazarlásnak résztvevői, amelyből már észre sem veszik, hogy gondolkodásban és munkamorálban is deformálódtak. A dilemmám éppen ezért még most is fennáll, hogyha a képlet továbbra is a többismeretlenes egyenlet, akkor mi lesz a megoldás, mitől és kitől várjuk azt, hogy a bevezetett, a modern gazdaságokra érvényes eszközrendszer igazi gazdasági szereplők hiányában eredményt fog hozni. Ezért vannak kétségeim. Ezen eszmefuttatásom alátámasztásául szeretném ismertetni, egy nem éppen kis és jelentéktelen szektor, az állami gazdaságok helyzetének jelenlegi kórlapját, azzal a megjegyzéssel; hogy eddig az állami gazdaságok többnyire modern vállalkozói és inovatív szellemben dolgoztak. A gazdaságok pénzügyi helyzete sokkal rosszabb annál, mint ahogy ez a hivatalos tájékoztatókon elhangzik. E téren folyamatos félretájékoztatás van. A gazdaságok nagy része felélte tartalékait, és nem képes az egyszerű újratermelésre a mezőgazdaságban történő folyamatos jövedelemkivonások miatt. A kereskedelmi bankok is a múlt héten már beszüntették az ez évi finanszírozási tevékenységüket. Rövid lejáratra sem adnak hitelt, sőt januárra sem hajlandók szerződést előkészíteni. A készpénzfizetés helyett bevezetett váltók alkalmazása sem zökkenőmentes. Ezt a pénzügyi helyzetet mutatja az is, hogy az állami gazdaságok által szállított áruk mennyiségének értéke 33 milliárd forint, ugyanakkor az általuk vásárolt és kifizetett összeg 22 milliárd. Ez soha ilyen magas nem volt az állami gazdaságok történetében. Ez azért van, mert az áru ugyan mozog, de a partnerek nem fizetnek egymásnak. A gazdaságok egy részében erőltetett eredmény alakult ki a talpon maradás reményében. Ezt is mutatja, hogy a különböző technikákkal összehozott kicsinyke eredmény mellett nincs elég, pénzügyileg realizált eredmény, vagyis effektív pénztöbblet nem jelenik meg. így az adót és a dolgozói juttatásokat kölcsönökből fedezik, közvetlenül az eredmény elszámolása után is. Az eddig jól működő ipari együttműködések sorra mennek tönkre az iparvállalatok megrendelése hiánya és fizetésképtelenség miatt. Az ipari árak növekedésével szemben nincs ellenállási lehetősége a gazdaságoknak, mivel keresleti pozícióban vannak, Ugyanakkor a mezőgazdasági termelői áraknak még a központilag előirányzott emelkedését sem tudják elérni a gazdaságok, mivel kínálati helyzetben vannak. Ahogy a mezőgazdasági termelői árformák szabadabbá válnak, úgy csökkentik a termelői támogatásokat, ugyanakkor a támogatások csökkentéséből és az ipari árnövekedésből adódó mezőgazdasági termelői árnövelési igényeknek nem lehet a monopolszervezeteknél érvényt szerezni. Hiába lehet például az áralku során plusz, mínusz 10 százalékkal eltérni a centrumáraktól, a felvásárlók — így a gabonaipar, a gyapjúipar — nem hajlandók eltérni felfelé egy esetben sem. Odáig elmennek, hogy a jövő évi kötelező szerződésekben árat nem akarnak feltüntetni, holott ez a szerződéseknek kötelező feltétele. Hogyan lehet szerződést kötni az ár ismerete nélkül? A gazdaságok azt érzik, hogy a felvásárlók sokkal szervezettebbek, mint a termelők. Tudják a gazdaságok, hogy a párt a tulajdoni kérdésekkel foglalkozik. Felvetik, hogy a föld kerüljön a gazdaságok tulajdonába. Ma ugyanis az eszközök az állami gazdaságok tulajdonában vannak, de a föld oszthatatlan állami tulajdon, a gazdaságok csak kezelői. A termelőszövetkezetekben oszthatatlan csoporttulajdonban van a föld, ez is indokolja, hogy a gazdaságoké legyen az állami föld. Ez szükséges ahhoz, hogy a földforgalom a tsz-ek és az állami gazdaságok között, az egyéni gazdálkodók és az állami gazdaságok között végbemehessen, a földnek értéke legyen és a vagyon része lehessen — ezt óvja az állami gazdaság —, a hitelfelvétel fedezetéül is szolgálhasson, és a veszteség csődeljárás keretében az állami gazdaságok, mezőgazdasági üzemek között eladható legyen. A tulajdoni kérdésekben az állami gazdaságok nem léphetnek tovább, míg a föld tulajdonlásában változás nem történik. A földet társadalmasítani kell, vállalati, közösségi tulajdonná kell válnia, fel kell oldani a korlátokat, amihez a földtörvényt is korszerűsíteni kell.