Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2963 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2964 amellyel világhírű terméket adnak. Észreveszi a zalai asztalosnak azt a kézügyességét, amellyel műemléki ajtókat tud saját keze munkájával létrehozni. Egyszóval: észreveszi azt is, hogy itt tenni akaró emberek vannak ebben az országban, akik a munkakultúrájukkal, a szándékukkal és jó vezetéssel valóban profitképes termelést fognak létrehozni magyar és külföldi működő tőkével. A parlament feladata valóban a bizonyítványosztás. Feladata azonban az, hogy reális bizonyítványt adjon. Se rosszabb, se jobb jegyet, mint amit ez a szakma megérdemel. S úgy gondolom, hogy akkor teszünk eleget feladatainknak, ha hisszük azt, hogy itt több a tenniakaró ember, mint aki nem akar dolgozni. És ha így tesszük, akkor ezt a külföldi is észreveszi és ide hozza a pénzét. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Dr. Brezniczki József képviselőtársunk felszólalása következik, Baranya megye 8. választókörzetéből. Dr. BREZNICZKI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban elsősorban az oktatás helyzetéről kívánok szólni, mivel ez a terület áll hozzám a legközelebb. Mindannyian naponta tapasztaljuk az oktatással és a pedagógusok helyzetével kapcsolatos, nem kevésszer indulatos megnyilvánulásokat. Úgy ítélem meg, hogy ezek a jelzések nagyon időszerűek, mert évtizedeken át nem a súlyának megfelelően foglalkoztunk az oktatással. Ezt a körülményt a kormány is felismerte, mert programjában is, és Grósz elvtárs is több beszédében kiemelte az oktatási ágazat értékteremtő szerepét. Nagyon sok megnyilatkozás hangzott el az utóbbi időben, itt a két nap alatt a parlamentben is erről, ami ezt igazolja, és külön örömömre szolgál, hogy nemcsak a pedagógus képviselőtársaim, hanem az előttem szóló 38 képviselő, mindannyian valamilyen vonatkozásban szót ejtettünk erről és azt hiszem, hogy ez nagyon lényeges az ágazat szempontjából. Közismert, hogy a világon eddig azoknak az országoknak sikerült úrrá lenni gazdasági nehézségeiken, amelyek az oktatást kiemelt termelő ágazatnak tekintették, nem sajnálva az anyagi áldozatokat, mert tisztában voltak azzal, hogy ez a legbiztosabb befektetés. Szóltak már arról is előttem, hogy nagyon nagy hibát vétett a vezetés az elmúlt időszakban, amikor az értelmiséget nem tekintette szövetségesnek, az oktatás nem kapta meg gazdaságpolitikánkban az őt megillető helyet. Az elmúlt években többször megfogalmaztuk az oktatás szerepét, prioritását, de a gyakorlatban ennek megvalósításáért vajmi keveset tettünk. Következményeként évről-évre romlottak az oktatás anyagi feltételei. Legnagyobb és legalapvetőbb gondnak azt tartom, hogy az oktatásban nincs hosszú távú és az oktatás egészét átfogó egységes koncepciónk. A mindenkori vélt szükségletnek megfelelően fejlesztgettünk, de megalapozott elképzelést és mellérendelt anyagi hátteret nem láttunk. Nem látom azt, hogy igyekeztünk volna oktatásunk alapintézményét, az átalános iskolát szilárd alapokra helyezni. Továbbra is szinte megoldhatatlannak látszik a nagyfokú tanteremhiány, a meglevők elhasználódottsága, a felújítások folyamatossága. Nem beszélve a tornatermek, az étkezés, és a tisztálkodás nem megfelelő körülményeiről. Baranyában is van olyan község, ahol két helyen tanulnak a gyerekek, az osztályteremekben a padló még olajos, nincs vizes blokk, áldatlan körülmények között dolgoznak a tanulók, tanárok egyaránt. A középfokú és a felsőfokú oktatás sem mentes a gondoktól, problémáktól. A középiskolákban a jelen és a közeljövő egyik fő gondja a demográfiai hullám, amelynek kezelése több mint politikai tényező. Úgy ítélem meg, jogos az a felvetés, hogy az évtizedek alatt felhalmozódott hátrányok hosszú távon nem sújthatnak olyan nemzedékeket, amelyek önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. Baranya megyében 1991-92-re 2755-tel több lesz a középiskolai tanulók száma. A VII. ötéves terv fejlesztésein túl a jelzett időre 114-gyel több tanteremre és 560-nal több nevelőre és ezzel azonos számú kisegítő személyzetre lesz szükség. Nem nehéz megjósolni, hogy a jelenlegi költségvetési kondíció mellett ez szinte lehetetlen. Keresni kell majd ismét a szükségmegoldásokat, ami további gondok forrása lehet. A csökkenő, illetve reálértékét megőrizni akaró oktatási költségvetés miatt nem tudjuk megfelelő ütemben a kollégiumi férőhelyek számát növelni és teljesíteni a tantere'mfejlesztési programokat, nem valósulnak meg a szakmai programok sem. Elsősorban a számítástechnikára, a technikusképzésre, a nyelvi oktatás fejlesztésére gondolok. Az oktatási kormányzat meghirdette a közoktatás szervezeti, tartalmi, irányításbeli intenzív komplex korszerűsítési programját, új okta-= tási törvényt alkottak, új tanterveket, új iskolatípusok jelentek meg. Ennek igen jelentős anyagi vonzatai is vannak. Ha az ipar, s általában a nemzetgazdaság szerkezetváltását egyrészt elengedhetetlennek, másrészt erősen pénzigényesnek tartjuk, akkor a közoktatás szerkezetváltását sem lehet másképp elképzelni. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy évről-évre nőttek, sőt reálértékben inkább csökkentek a közoktatás központi és helyi anyagi eszközei. A pedagógustársadalom fokozott érzékenységének egyik fő okát abban látom, hogy a minőségileg új többletfeladatoknak egyre rosszabb feltételek között kell eleget tenniük. Ez a jól dolgozók többségében feszültséget, lelkiismereti konfliktust, a megfelelni akarás és ugyanakkor a megfelelni nem tudás dilemmáját eredményezi. Az eredményesebb munkát végezni akarók jogos jelzéseit kell látnunk minden megnyilvánulásban. Úgy ítélem meg, hogy itt elsősorban nemcsak a közoktatás gondjairól ván szó. A jelenlegi helyzetben ez az ágazat önmagán segíteni nem tud, a problémák túlnőttek rajta, megoldásuk társadalmi együttgondolkodást és cselekvést igényel. Ha a társadalom most támogató álláspontot fogad el, azt tettekkel teszi, nem szavakkal, akkor nem a közoktatáson segít