Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.
Ülésnapok - 1985-46
3879 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3880 elmondtuk — mert így igaz -, hogy ők a jövő, hogy róluk felelősen gondoskodni mindannyiunk feladata, szülőké, kormányzaté egyaránt. A parlament dolga ebben egészen speciális. Büszkén emlegették annakidején 1971-ben az akkori törvényalkotók, hogy nálunk elsőként született meg az ifjúsági törvény. Ma már azt is látjuk, azt is tudjuk, hogy mit ért ez a törvény a gyakorlatban. Mert azok a nemzedékek, amelyek életét az ifjúsági törvénynek kellett volna megkönnyíteni, azok küszködnek leginkább a távlatvesztés gondjával, a munkahelyeiken kevésbé tudják megmutatni, hogy valójában mire képesek és hiányoznak a közéletből és innen is, a parlamentből is. Mindez a keserű tapasztalat csak fokozza felelősségünket, mert az ifjúság tudja, mit akar és az is természetes, hogy megfogalmazza céljait. A jelen helyzetből fakad, sajnos, hogy mindezt egyszerre megvalósítani nem tudjuk. Ám az önálló úton elinduláshoz úgy kellene őket segíteni, hogy bizakodásukat ne veszítsék el teljesen. Mi a parlament feladata ma ebben a válságos helyzetben? Mit tud tenni a kormány a fiatalok ügyének, gondjának orvoslásában? Az ifjúság sem korban, sem érdeklődésben, sem szervezetileg nem egységes. Ezért azt gondolom, hogy egy MISZOT-típusú szerveződés jönne, vagy jöhetne létre, melyet a Hazafias Népfront indított el és ez állami irányítással, széles társadalmi szerveződéssel, amely egy áUamminiszterhez tartozna, így beépülhetne a kormány munkájába. A következő kérdés az lehet, mit tud adni egy válságban lévő ország kormánya az ifjúságnak. Minden jogos igényt nem tud teljesíteni, de a legfontosabbakat fel kell vállalnia. Véleményem szerint ez a következő: elsőként az oktatási rendszer korszerűsítésével tud segíteni azért, hogy a demográfiai hullám következtében megnövekvő új nemzedéket is képes legyen felvállalni. Ezáltal a munkavállalás esélyét erősíti és a munkanélküliségtől is véd. Ez ugyan parkolópálya — mondhatnánk - így igaz, mert tovább tartja a fiatalt az oktatásban. De a szakképzést bővíti és ezáltal a gazdálkodás igényéhez - ha úgy tetszik -, a piacgazdálkodás igényeihez közelíti a munkaerőt. Az állami gondozottak dolgában pedig az intézmények fejlesztése terhére törekednünk kell a nevelőszülői hálózat fejlesztésére, erősítésére, megteremtésére. A másik fontos kérdés az önálló életkezdés lehetőségének megteremtése. Ebből kiemelendő a lakás, mert ahol munka van, munkalehetőség van, általában a városokban, nagyvárosokban, ott a lakás a fiatal számára szinte elérhetetlen. Ahol viszont lakás van a szórt településen, a falvakban, ott nincs munkalehetőség még elérhető távolságban sem. Ezért tehát a lakásgazdálkodást, a lakásszerzés támogatását — és itt még az építtetők körére és a vállalkozókra is gondolok -, újra kell gondolni azok véleményével, azok közreműködésével, akikért mindez történik. Ne legyen, pontosabban nem lehetnek adminisztratív akadályai az első otthon megteremtése támogatásának. Ezt azért mondom, mert 1988 novemberében az első családi otthonhoz kértem a pénzügyi kormányzat segítségét. Még ma is vitáink vannak, mert egy sor adminisztratív akadálya van ennek. Befejezésül, egy harmonikusan épülő társadalomban mindannyian tudjuk, hogy nincs szükség ifjúsági törvényre, az ifjúság gondját gondozó hivatalra. Sajnos, ez rólunk, a magyar társadalomról még nem mondható el. A parlament dolga ezért az, hogy a költségvetésben, a kormány munkaprogramjában az ifjúságot érintő kérdések megfelelő hangsúlyt kapjanak. Meg kell tudni mondani, el kell döntenünk, hogy ezeket a kérdéseket minek a terhére lehet és kell megoldani. A döntést követően a végrehajtásban a kormányt ebben következetesen támogatnunk kell. Régi igazság, hogy bármely párt, bármely kormány csak úgy tud működni, megmaradni, úgy válik életképessé, ha maga mögött tudja az ifjúságot. Azonban, ha a legalapvetőbb kérdések megoldása helyett törvények születnek, törvénymódosítások, hivatalokat hozunk létre, a gondok megoldása helyett Ígérgetések maradnak, a becsapott nemzedék lesz a saját sírásónk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Felszólal Angyal Imre Veszprém 4-es számú választókerületben megválasztott képviselőtársunk. ANGYAL IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az ifjúsági törvény részeseként kezdtem 25 évesen képviselői pályafutásomat, mint hajógyári munkás. E téma ezért is szívügyem. Amikor felszólalási szándékomat környezetemben megismerték, számos javaslatot, észrevételt fogalmaztak meg. Ezek a legszélsőségesebb és gyakran indulatoktól is áthatott vélemények és többségükben az elmaradt eredményeket kérték számon. Én mégis úgy érzem, hogy a legfontosabb közös tényező az aggodalom az ifjúság jövőjéért és ez vezetheti a javaslatok megfogalmazását. Ebből élénk társadalmi vita bontakozott ki, nem is alaptalanul. Nagy kérdés volt, hogy egyáltalán mit tárgyalunk most a parlamentben. A törvényről, a fiatalok számára nagyon hiányolt perspektíváról fogalmazunk, ami a kibontakozás időszakában képes mozgósítani és megnyerni a felnövekvő nemzedéket. Szembe kell néznünk a törvény végrehajtásának tapasztalataival, beleértve azokat az élet által nem igazolt és végrehaj ihatatlannak bizonyult célokat is, amelyek a hetvenes évek elejét jellemző, viszonylagos társadalmi jóléten alapultak, de mára csupán illúziók maradtak. Azonban emlékeztetnek arra, hogy a törvényi kereteket eddig is a Minisztertanács és a tárcák végrehajtási rendeletei töltötték ki tartalommal. Mindezeket azonban sokszor a jószándék ellenére hiányos eszközrendszerrel, a végrehajtási garanciák lebecsülésével többnyire a célok deklarálása jellemezte. Könnyű volna most a felelősséget csak a kormánytól, az Állami Ifjúsági és Sprothivataltól számon kérni. Ekkor azonban felmentést adnánk a végrehajtás tényleges szintjén ténykedőknek, a munkahelyek,