Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-46

3841 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3842 szerzésére. De hagyjuk, hogy ezt gyakorolják, hogy joguk legyen érdemi beleszólásra a helyben eldöntendő kérdésekben, és ne háborodjunk fel azon, ha például a tanulók véleményt mernek mondani, alkotni saját tanárukról. Belenyugodhatunk-e abba, hogy a 14 éves korúak 17 százaléka nem végzi el a 8 általánost, amikor az állástalanok 60 százaléka szakképzetlen, tehát közülük kerül ki. S mit mondjunk annak a nyolcadikos gyereknek, akinek a második középiskolából is viszszautasították helyhiány miatt a felvételi kérelmét. Mi már 14 éve megszülettünk! - mondja - és nem érti, hogy azóta sincs iskolapad neki és társainak. És számuk egyre nő! Mi a drágább, ha iskolapadot szerzünk és biztosítunk számukra, vagy ha elvesznek a társadalom számára. Kinek lesz a feladata, hogy a csellengőkkel és a fiatal munkanélküliekkel foglalkozzon! Szükség lesz a szociális juttatások, az iskolai étkeztetés, a menza, a napközi felülvizsgálatára is. Az ösztöndíj fejezze ki, amit neve rejt magában, ösztönözzön a jobb tanulásra. Biztosítanunk kell az iskolák és a szakmák közötti szabad választás lehetőségét is. Beszélhetünk-e esélyegyenlőségről, amikor a falvakban kétszerese a képesítés nélküli fiatal pedagógusok száma a városokban tanítókénak. Vagy nézzük a nyelvoktatást. Ennek színvonala sem árulkodik Ígéretes jövőről. Ne arra kötelezzük diákjainkat, hogy milyen nyelvet tanuljanak, hanem azt valósítsuk meg, hogy az általános iskolától kezdve szabad választással legyen kötelező egy nyelv elsajátítása, mert a magyar bár szép, de nem világnyelv, s mi nem maradhatunk a mutogatásnál. Ha lesz világkiállítás, de szép is lenne ha nem tolmácsok hadával kellene értékeinket bemutatni, megmutatni, bár ma még a tolmács is eredmény. Tisztelt Országgyűlés! Az eddig elhangzottakból is kitűnik, hogy az ifjúságpolitika nem elemezhető és nem osztható meg a társadalom valóságos összefüggéseiből kiragadva, hanem tudatos, folyamatos átfogó szemléletű ifjúságpolitikai kormányzati munka szükséges. Olyan szerepkörbe kell helyezni, ahol az ifjúságot érintő döntéseket már az előkészítésük szakaszában befolyásolhatjuk. Ezért javaslom, hogy az ifjúságpolitikai kérdések a miniszterelnök hatáskörébe utaltassanak, ezzel garantálva annak számonkérhetőségét, felelősségteljes megvalósulását és elodázhatatlanságát. Nem ilyen felpántlikázott ifjúságpolitikai feladattervet várok a kormánytól, melyre már megszületése pillanatában „az ifjúságnak kevés, a kormánynak sok" cimkét ragasztották. Olyan részben rövid távú, részben hosszú távú bizalomerősítő cselekvést várok, mely mellé megyénk és az ország ifjúsága bátran, hittel és bizalommal sorakozhat fel. Én most csak erre tudom szavazatomat adni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szünet előtt hallgassuk meg még Nagy Józsefné képviselőtársunk felszólalását Heves megye 9. választókörzetéből. NAGY JÓZSEFNÉ: Tisztelt Parlament! Kedves Képviselőtársaim! Hazánkban a súlyos gazdasági gond mellett van még két olyan megoldatlan probléma, amit csak széles társadalmi összefogással tudunk megoldani. Az egyik a fiatal pályakezdők, a másik a nyugdíjasok egyes rétegének már-már elviselhetetlen helyzete. Amiért ma mégis szót kértem, a fiatalok problémái. Tisztelt Parlament! Bármilyen ifjúsági kérdést tárgyalunk, eljutunk a társadalom súlyos gondjaihoz. Nem lehet beszámolni a törvény érvényesülésének tapasztalatairól, ha a gyakorlatban nem tapasztaltuk a konkrét megvalósulást. Ami külsőségekben megjelent, például ifjúsági parlament, kényszerű, rossz volt. Az ifjúsági törvény célkitűzéseinek sikertelen megvalósítását az anyag részben a társadalmi, gazdasági helyzet megváltoztatásában látja. Kérdezem miért? A törvény megalkotói arra számítottak, hogy ez a helyzet netán 15-20 évig stagnálni fog? Vagy az ifjúság érdekérvényesítő népképviseletnek gyöngeségeire hivatkozva önök hogyan látják? Az ifjúság miért tudott mégis mindig hangot adni és javaslatokat kidolgozni saját jövője alakulása érdekében? És miért tudnak ma a különböző ifjúsági szervezetek sokféle újabb megoldást keresni a továbblépés érdekében? Talán még sem az ő érdekérvényesítő képességeiben van a hiba. Hiszen itt volt a lakáskoncepciós javaslat, mely kezdetben ellenállásokba ütközött, majd végül jobb híján egyrésze beépítésre került az állami szervezetbe is. Ismeretes, hogy a fiatalok számottevő részének egyidejűleg kell megküzdenie a pályakezdés, a családalapítás, lakásépítés és gyermeknevelés gondjaival. Emiatt sokan többletmunkát vállalnak, mert az első gazdaságból származó jövedelem kevés. És mit hallanak a fiatalok? Legyenek türelmesek, ooptimisták, hiszen legjobb esetben öt évet kell várniok, hogy önálló lakást kapjanak. Tisztelt Ház! Szűkebb környezetemben, Hatvan város és vonzáskörzetében a fiatalok egyik legégetőbb problémája az önálló otthon megteremtése. Mintegy 25 ezer fős városunkban 1988. december 31-i adat szerint 695 fő várt lakásra. Ebből 264 fő tanácsi szociális bérlakásra, 431 fő OTP-s lakásra. Városunkban 1196 tanácsi bérlakás van. Éves szinten 50-60 főt tudnak bérlakáshoz juttatni. A lakásforgalom a városban évente 180 körül van. Jelenleg 263 fiatal család vár lakásra. Vidéken, így városunkban is érezhető feszültséget jelent az, hogy a lakáshoz jutás lehetősége más a fővárosban és más vidéken, illetve a környező falvakban. Gondolom, így van ez hasonló kisebb városokban is, mint a miénk. A falvakban nem épül szociális bérlakás, sem OTP-s társasház. Viszont itt is élnek fiatalok, akiknek szintén ugyanúgy vannak lakásgondjaik, mint a nagyvárosi fiataloknak. Két lehetőség áll előttük. Építenek, vagy társas házas ingatlant vásárolnak. Miért van ez a diszkrimináció, hogy aki családi házat