Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-45

3787 Az Országgyűlés 45. ülése, 1989. május 10-én, szerdán 3788 ben állást tudjon foglalni^ feltétlenül meg kell ismerkednie. A dilemma egy alkotmányjogi, ha úgy tetszik alkotmányelméleti konfliktus. Ne ijedjenek meg képviselőtársaim, nem holmi elvont fejtegetésről, hanem nagyonis lényeges kérdésről van itt szó. Nevezetesen: a régi és az új alkotmányozási filozófia konfliktusáról, az átmenet problémájáról. A bizalmaztlansági indítvány a parlamentarizmus klasszikus intézménye, mégpedig a hatalommegosztás elvén alapuló kormányzati rendszer jogi eszköze. A köztársasági elnök, a kormány és a parlament viszonyrendszerében jelentkező intézményről van szó. Ebben a rendszerben a köztársasági elnök által kijelölt, illetve kinevezett kormányfő maga állítja össze, majd mutatja be a kormányt a parlamentnek, a kormány programjának előterjesztésével együtt. Az ilymódon létrehozott kormány a parlamenttől kap bizalmat, s amennyiben nem kap, le kell mondania. A jelenleg hatályos Alkotmányunk a hatalom egységének talaján áll, hogyan vihetjük be mégis a más filozófiájú alkotmányba a bizalmatlanság intézményét. A feltett kérdésre több igenlő válasz adható. Az egységes államhatalmat deklaráló Alkotmány elvi jelentőségű lebontása már az alkotmánybíróság intézményének az Alkotmányba építésével megkezdődött, ami tudvalevőleg szintén a hatalommegosztásrendszerű alkotmányok alapintézménye. A többpártrendszerre való áttérés ezt viszont egyértelműen indokolja, még az Alkotmány elfogadása előtt. Ilyen értelemben a bizalmatlansági indítvány beépítése az alkotmányba a második, szerintünk ugyancsak halaszthatatlan lépés. A jelenlegi alkotmány egyértelmű viszonyt szabályoz a parlament és a kormány között, meghatározva a kormány, mint testület, és a tagok felelősségét a parlamenttel szemben. Ami azt jelenti elvileg, hogy a parlament a kormány bármely tagját elmozdíthatja hivatalából, nemcsak a kormány egészét. Ugyanakkor ez az Országgyűlés elfogadta az új Alkotmány szabályozási elveit, amelyik egyik meghatározó rendező elve éppen a hatalommegosztás. Ebben a kettősségben kell gondolkodnunk, és elhelyeznünk a bizalmatlanság intézményét is. A jelenleg változó, demokratizálódó politikai rendszerünkben a parlamentnek, amíg nem alkotmányos, az átmeneti időszak törvényalkotó munkájában az új alkotmányfelfogás szellemét kell érvényesítenie. Ehhez képest a végrehajtó hatalom felelősségének, annak parlamenti értékelését biztosító jogintézményét be kell vezetni. Az intézmény bevezetésénél tekintettel kell lenni a jelenlegi alkotmányra, és az új alkotmány-felfogásra egyaránt, amely felé haladni kívánunk. Ehhez képest nem kodifikálhatjuk jelenleg csak a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványt, mert hatályos alkotmány a kormány és egyes tagjainak parlament előtti alkotmányjogi felelősségét határozza meg. Az egyes miniszterekkel szembeni bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetősége ezért nem zárható ki. A bizalmatlansági indítvány végleges szabályozása természetesen majd az új alkotmány keretében történik meg. Az intézményre viszont, mint a demokratikus hatalomgyakorlás alkotmányos intézményére már a jelenlegi politikai viszonyaink között is feltétlenül szükség van. Az elméleti háttér tisztázása után vizsgáljuk meg, melyek a módosítással, illetve az alkotmánykiegészítéssel javasolt rendelkezések legfőbb sajátosságai. Az első Üyen külön indokolást igénylő kérdés az indítvány felvetésének és az ezzel kapcsolatos eljárás módjának szabályozása. Képviselőtársaim részére kiosztott módosított szövegű javaslat, figyelemmel a bizottsági és képviselői véleményekre is, már csupán két alternatívát jelöl meg a bizalmatlansági indítványt előterjesztő képviselők számának meghatározására, éspedig nem abszolút számban, hanem a képviselőház létszámának hányadában meghatározva az indítvány érvényes előterjeszthetőségének módját. Miután e tekintetben az álláspontok a számarányokat illetően eltérőek voltak, az alternatívák teszik lehetővé a jobbnak ítélt megoldás kiválasztását. E megoldással nem kíván a tervezet a mérték tekintetében különbséget tenni aközött, hogy a bizalmatlansági indítvány a Minisztertanács elnökével, vagy a Minisztertanács tagjaival szemben kerül előterjesztésre. A jogintézmény jelentőségét a javasolt megoldás viszont azzal erősíti, hogy azt nem egyszerű képviselői indítványnak, hanem csak a képviselők meghatározott arányában előterjeszthető, kollektív indítványként szabályozza. E megoldás kétirányú garanciát teremt, mert egyik oldalon biztosítja a kellően megfontolt indítvány előterjeszthetőségének jogát, a megkívánt számarány meghatározásával, viszont a kormány stabilitását szolgálja azáltal, hogy kizárja a megalapozatlan és kellő megfontoltságot nélkülöző obstrukciós törekvéseket. Ezzel szemben viszont a két hatalmi ág közötti egyensúly erősítését szolgálja azáltal, hogy lehetőséget biztosít kellő jogi keretek között a megalapozott bizalmatlanság felvetésére. A javaslat pontosított szövege a bizalmatlansági, illetőleg a kormány részéről felvethető bizalmi szavazás időpontjának meghatározásánál két érdek szintézisét kívánja megteremteni. Részben azáltal, hogy mind a képviselőház, mind a kormány számára meghatározott idő szükséges ahhoz, hogy a vitára kellően felkészüljön, ezért látszott indokoltnak az előterjesztés és a tárgyalás között az öt nap minimum meghatározása. Másrészt viszont a hosszú ideig elnyúló bizonytalanság nem tartható, ezért indokolt a javaslatban eredetileg 30 napban meghatározott maximális idő 15 napra való korlátozása. Itt kell megjegyeznem, hogy e határidő-előírás mind a parlament által felvetett bizalmatlansági indítvány, mind a kormány által előterjesztett bizalmi indítvány tárgyalásának időpontjára egyaránt vonatkozik. Ez alól csupán egy kivétel van, amikor a Minisztertanács indítványára konkrét előterjesztéshez kötődik a bizalmi szavazás. Ez esetben ugyanis a Minisztertanács azt juttatja kifejezésre, hogy felada-