Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-39

3305 Az Országgyűlés 39. ülése, j foglalkozni. Itt is ellentmondásos a helyzet. Vannak nézetek például, amelyek a lehető legkevesebb ilyen elvet kívánják az alkotmányba foglalni, ugyanakkor a ; történeti tapasztalatok alapján mégis elvárják, hogy az állam alkotmányosan biztosítsa azokat a lehetőségeket, amelyek például a gazdálkodás területén a vállalkozási szabadságban, a monopolhelyzetek kialakulásának tilalmában fejeződnének ki. Sok vita várható még, és mint hangsúlyoztam, számítunk is a viták eredményeire. Az ugyanis bizonyos, hogy a konszenzusnak, ha szabad egyáltalán különbséget tenni, leginkább ezekben az alkotmányos elvekben kell kialakulni. Ezek az elvek adják meg az alkotmány eszmei, politikai karakterét, ezek lesznek irányadók az Alkotmánybíróság előtt folyó eljárásban, ezek az elvek irányíthatják az állami tevékenységet. Még egyszer hadd mondjam: nagyon remélem, hogy a társadalmi vita, akár a mostani szabályozási elvekről, akár a majdani szövegtervezetről alkalmas lesz arra, hogy széles körű egyetértésre épülhessen az alkotmány e része. Államszervezeti megoldásokra a legalapvetőbb építkezési elveken túl, mint például a hatalmi ágak elválasztása, találhatók egyformán alkalmazható, jóllehet egymástól jelentősen különböző variánsok is. Társadalmunk karakterét kifejező, az állami tevékenységet irányító elvekben azonban konszenzust kell elérni a lehető legszélesebb mértékben. Inkább kevesebb, de általánosan elfogadott elveket rögzítsünk az alkotmányban. Tisztelt Országgyűlés! Nem akarom természetesen azt a látszatot kelteni, hogy az alkotmánynak a hazai viszonyokban gyökerező szerves jellegét a hosszú távú folyamatokra való építkezés biztosítását, a napi politikai viszonyokhoz kapcsolódó elemek közti szelektálást, a jogi forma és tulajdonságai eleve garantálják. Szó sincs erről. Nagy jelentőségük ellenére sem. De szándékaink szerint, és ez talán a legfontosabb, alkotmányunk egyrészt' visszaállítja a kontinuitást a magyar állam és alkotmányfejlődéssel, a benne kikristályosodott elvekkel — gondolok itt például az alkotmányosság vagy önkormányzat eszméjére — és integrálódni törekszik az európai alkotmányfejlődés fő vonalába, a politikai eszméknek és intézményeknek abba az évezredes fejlődésébe, amely az európaiságot, általánosságban ma már a civilizáció alapjait jelenti. Ebből kiindulva fogadom el a politikai tudomány egyik mai képviselőjének véleményét, miszerint az alkotmány sokkal több, mint kormányzat alakításának az eszköze, voltaképpen a nemzetet definiálja, a politikai értékek közmegegyezésre támaszkodó dokumentum, amelyben tükrö- i ződnie kell, hogy az embernek vannak jogai és érdé- | kei. (E. C. Lada) A kormányzatnak tiszteletben kell tartani az előb- , bieket és szabad teret kell biztosítani az utóbbiak | érvényesítésének mindaddig, amíg ez más alapjogokat nem sért és nem fenyegeti a nemzet egységét. Mindezekből következően az alkotmány a jogállam eszméjére épül, és az olyan alkotmányos állam, amely elismeri és garantálja az emberi és állampolgári jogokat, megvalósítja a hatalommegosztást, kialakítja azt az 989. március 8-án, szerdán 3306 alkotmányos jogokat és tételeket védő rendszert, amely az alkotmány társadalmi érvényesülését biztosítja. A szabályozási elvek tehát a korábbi, az 1949-es alkotmányhoz képest minőségileg más módon közelítik meg az államot. Elválasztják az államot a politikai párttól, úgy rendezik az állam és állampolgár viszonyát, szakítva a túlsúlyos államfelfogással, hogy az új alkotmány egyértelműen állampolgár centrikus legyen. Az állam nem adományozó, gondoskodó, paternalista állam ebben a felfogásban, hanem szolgáltató állam. Az egyén pedig polgári létéből eredően az alapvető személyiségi és politikai szabadságjogok birtokosa. Ezzel a felfogással is illeszkedünk azokhoz a nemzetközi okmányokhoz, dokumentumokhoz, amelyeket 1976-ban a jogrendszerünk részévé tettünk. Az alkotmányszeikesztés formanyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy az alapjogok katalógusa az alkotmányban előrekerül, első vagy második fejezetként, de mindenképpen az államszervezetet szabályozó fejezet elé. A párt és az állam elhatárolásának több évtizedes dilemmája, sikertelensége az alkotmányos hatalommegosztás rendszerében, amely ma már a pártok és nem az egy párti politikai rendszer alkotmányos intézménye, úgy vélem sikeresen megoldható. Kialakulhat a társadalmi, politikai és az állami szféra kölcsönös ellenőrzöttsége, más szóval az ellenőrzött demokratikus hatalomgyakorlás. Tisztelt Országgyűlés! A hatalom megosztásának régi doktrínáját, amelyet klasszikus formájában csupán a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elválasztásában és egyensúlyában értelmezünk, négy síkon kell vizsgálnunk és törvényesítenünk az alkotmányban. Az első dimenzió a hatalom általános politikai értelemben. Mennyiben van helye ilyen értelmezésnek az alkotmányban? Ha elfogadjuk, hogy az alkotmány az ország alaptörvénye és elfogadjuk azzal, hogy konszenzust vagy egyáltalában egyetértést és együttműködést kell teremtenie a sokféleképpen differenciált érdekek és az ezekből asztrahálódó politikai felfogásokat, meggyőződéseket hordozó társadalmi rétegek, csoportok és szervezetek között, az emberek között, akik az élethez, a szabadsághoz, a boldogság kereséséhez való jogaik érvényesítésére törekszenek, akkor egyrészt minden politikai erő számára biztosítani kell a működés lehetőségét, másrészt csak azzal a feltétellel működhetnek, ha nem sértik mások jogait és szabadságát. Erre tekintettel azonban a politikai érdekérvényesítést és a hatalomra való törekvést mindenki számára korlátozni kell. A korlát nem csupán abban a formában állítható fel, hogy egyetlen, egyébként bármilyen tiszteletreméltó célok megvalósítására tételezett politikai párt vagy szervezet sem kaphat privilegizált helyet az alkotmányban, hanem többről van szó. A szabályozási elvek között található ama felfogás, amely szerint - idézem: „Az állam egyetlen szervezetének, illetve a társadalom egyetlen szervezetének, vagy tagjának a tevékenysége sem irányulhat a hatalom kizárólagos, illetve erőszakos úton történő megszerzésére, vagy birtoklására", nem különben az, s új-