Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-38

3267 Az Országgyűlés 38. ülése, 1989. január 11-én, szerdán 3268 Bank vezérigazgatója, volt minisztériumi főosztályvezető és dr. Szauder István főosztályvezető-helyettes ellen. Elbocsátás, fegyelmi büntetéssel sújtottam dr. Szauder Istvánt. Az Általános Vállalkozási Bank Igazgatósága dr. Boros János esetében ugyancsak az elbocsátás fegyelmi büntetésről határozott. A minisztérium egy további dolgozója szigorú megrovás fegyelmi büntetésben, egy másik pedig figyelmeztetésben részesült. Fegyelmi eljárást indítványoztam egy időközben más munkahelyre távozott dolgozó esetében is. Jelenlegi munkaadója — fegyelmi eljárás mellőzésével — szigorú megrovásban részesítette. Dr. Rocskai Jánost, az APEH első elnökhelyettesét, — vele egyetértésben, kérésére — beosztásából felmentettem. A fegyelmi eljárás iratait átadtam a legfőbb ügyésznek, aki tájékoztatott arról, hogy a társadalmi vagyonban keletkezett kár következtében hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A A minisztérium költségvetéséből szabálytalanul kifizetett 2,9 millió forintot alakások vevői megállapodás alapján önként visszafizetik, így a költségvetést ért kár megtérül. A lakásépítés vizsgálatának tanulságai, a minisztériumban tartott pénzügyi ellenőrzés megállapításai alapján elrendeltem a költségvetési gazdálkodásra, A lakásalap képzésére, felhasználására, és mindezek bizonylati alátámasztására vonatkozó szabályzatok korszerűsítését, a belső ellenőrzés megerősítését. A minisztérium titkársága élére, s annak gazdasági és pénzügyi osztályára új vezetőket neveztem ki. A minisztérium vezetése az ügy morális tanulságait is levonta, hogy hasonló eset többé ne ismétlődhessék meg. A minisztériumi pártszervezet pártfegyelmi eljárást kezdeményezett a felelős dolgozókkal szemben. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a minisztérium vezetése elhatárolja magát a szabálytalanságoktól, ugyanakkor kiáll a jogos lakásépítési támogatás és jóhiszemű vétkes dolgozók mellett. Kérem tájékoztatóm tudomásul vételét. ELNÖK: Sebe Istvánné képviselőtársunk kérdést intéz az ipari miniszterhez a MINO Cipőgyár Tiszakeszi gyáregysége további sorsa tárgyában. SEBE ISTVÁNNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Elvtárs! Kérdésem témája a kistelepülések, a községek népességmegtartó képességének foglalkozási problémáját és gondjait öleli fel. Konkrétan a Minőségi Cipőgyár Tiszakeszi Gyáregységének további sorsát. Kérdésem — amelyet december hónap végével Stadinger elvtárshoz eljuttattam - témája akár interpelláció is lehetne, de a ház szabályainak betartása és az ügyrend előírása az idő rövidsége miatt erre nem adott lehetőséget. Tisztelt Országgyűlés! A MINO Cipőipari Vállalatnak Kft-vé történő átalakulásával a két vidéki gyáregység - Tiszakeszi és Szeged - pénzügyi és gazdálkodási feltételei lehetetlenné váltak. A napilapok és a televízió Híradója 1988. november 11-én jelentette be, és idézném: „A MINO Cipőgyár Budapest Kft. megalakult, tagja az interker Bank, a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalat és a Pécsi Bőrgyár. Mivel a Kft. nem jogutóda a MINO Cipőipari Vállalatnak, tiszta lappal indul, az adósság a két vidéki gyáregységnél marad." Ennyi az idézet. Választópolgáraim elvtelennek tartják, hogy míg a fővárosban 400—500 ember sorsát ezzel a döntéssel megoldották, addig Tiszakesziben a gyáregység területén mintegy 800 fő, a termelőszövetkezet melléküzemági tevékenysége keretén belül mintegy 350— 400 fő további munkalehetősége vált lehetetlenné. Hiszen el kell mondani, hogy a községben más munkalehetőség nincs. Jó néhány családnak a létfenntartása is veszélyben forog, hiszen egy családból 2—3 fő is a gyáregységnél dolgozik. Bizonytalan továbbá a Leninvárosban tanuló mintegy 300 cipőipari szakmunkásnak a további sorsa, akik pont e gyár megléte miatt választották ezt a szakmát és ezt a pályát. Tisztelt Miniszter Elvtárs! Maximálisan egyetértek a kormányzatnak azon törekvésével, hogy a veszteséges vállalatok szűnjenek meg, s elsődleges szempont a hatékonyság legyen. De a MINO Cipőipari Vállalatnak válságos pénzügyi helyzetét nem a tiszakeszi gyáregység működése okozta. Ez a gyáregység a cipőgyártás teljes folyamatát végzi, a vállalati össztermelés mintegy 42 százalékát hozta, s el kell mondani, hogy önálló értékesítési és marketing tevékenységet nem folytatott. Ez mindig is központi hatáskör volt. A válságos és kiélezett pénzügyi helyzetet egy, éveken át folytatott kedvezőtlen üzlet, „balsikerű amerikai üzlet" okozta, amelyben a vidéki gyáregység, illetőleg gyáregységek védtelenek. Éppen ezért elfogadhatatlan számomra az a tény, hogy a központ által megkötött kedvezőtlen üzlet veszteségtömegét - amely ma már mintegy 4,2 milliárd forint, amelyből 3,5 milliárd forint APEH felé fönnálló tartozás, 980 millió forint pedig további hitelfelvételből eredő tartozás - a vidéki gyáregységekre terheljék. 1988 áprilisában a Pénzügyminisztérium úgy döntött, hogy szanálja a vállalatot. A szanáló szervezet akkoriban áttekintette a vállalat, illetőleg a gyáregységek gazdálkodási és pénzügyi feltételeit. Úgy foglalt állást, hogy az egy nagyvállalatot három önálló vállalatra kell osztani. Ekkor még a gyáregységek önálló gazdálkodásának feltételei biztosítottak voltak. Ez a szanálási eljárás azonban meghiúsult. Ezt követték a bankkal folytatott különféle egyeztető tárgyalások, konkrétan itt gondolok az OKHB-re: tőkés társak keresése, területi érdekeltségű vállalatok bevonása, megnyerése. Az elhúzódó egyezkedések folytán a gyáregység adósságai tovább növekedtek, ezért jelenleg az önálló gazdálkodás feltételei már nem minden szempontból adottak a gyáregység számára. Felmerül bennem a kérdés, hogy egy ilyen ipari nagyvállalat esetében, amely állami vagyonnal gazdálkodik, az Ipari Minisztérium látja el a törvényességi felügyeletet, a minisztérium, látván, hogy a gyáregységek megállapodása nem vezet eredményre, miért nem vonta állam-