Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-38

3175 Az Országgyűlés 38. ülése, 1989. január 11-én, szerdán 3176 seletet és érdekérvényesítést szervezetileg is kimunkáltan és valamilyen formában meghatározható tagságra támaszkodva tegye. Szükség van arra, hogy részt vehessen a politikai vezetők társadalmi kiválasztódásának folyamatában. Szüksége van arra, hogy — megfelelő erőt képviselve — maga is versenyben legyen a hatalomért, az uralkodó politikai párttal. Tehát jónéhány további, itt nem is említett — ha szabad így mondanom szociológiai — feltétel jellemzi még a politikai pártot, mint szervezetet, olyan funkciót, amelyekre e pillanatban — ismétlem, saját értékeléseik szerint — a politikai szervezetek felkészületlenek. Aminek gyakorlására képesek, azt már ma is, nem pártként meghatározva, politikai szervezetként is gyakorolhatják. Kissé hosszabban kellett szólnom erről, hogy világos legyen: politikai pártokról szóló törvény benyújtásának későbbi időpontja nem azt tükrözi, mintha a kormány félne valamitől — erre történtek utalások tegnap. Nem azt tükrözi, mintha ebben a döntésben sanda szándékok működnének. Hogy adunk is valamit és utána pedig ugyanazzal a kezünkkel gyorsan megszorítjuk a gyeplőt. Nem ez áll a döntés mögött! Ez a döntés a társadalmi-politikai reálfolyamatok elemzését és értékelését tükrözi. A mai helyzet összetevőit, a folyamatok mozgását és következményeit a kormány ma így értékeli. Értékelhető persze másként is, én ezt nem vitatom. A jogszabály és a jogalkotási feladatok azonban a kormány ilyen értékelésén alapszanak és ennek az értékelésnek politikai összefüggéseire tegnap Berecz János, azt hiszem, világosan utalt. Lehet, hogy tévedek, de ma meggyőződéssel mondom, hogy a pártoknak politikai rendszerbe való beillesztésére és beilleszkedésére mind a politikai vezetés, mind a potenciális pártok még felkészületlenek, s ez a jogi lehetőség rögzítésén túlmenő szabályozás kialakításának rövid időre történő elhalasztását társadalmi-politikai szempontból kellően megindokolja. Ha tehát ma még nem nyújtottuk be a politikai pártokról szóló törvényt, csak utalunk rá, akkor ez az utalás nem távoli, homályos jövőbe vesző, bizonytalan ígéretként jelenik meg a jogs zab ály ban, hanem a társadalmi folyamatok értékeléséből következő jogalkotási megoldásként. Szeretnék azonban még valamit mondani. Nagyon jó lélekkel hallottam azt a megállapítást - azt hiszem Király Ferenc képviselőtől —, hogy ez a két jogszabály európai léptékkel is igen fejlett lenne, ha ez az előbb említett „gyeplőszorítást" nem tartalmazná. Amiből azt következtethetem tehát, hogy az európaiságnak, vagy a jogszabály európaiságának ez lenne a kritériuma. Én azt gondolom azonban, hogy ez egy „kissé" leszűkített értékelés. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: az európai országokban — most Nyugat-Európáról beszélek, bár szerintem egységes Európa van —, tehát NyugatEurópában — legjobb tudomásom szerint — legalább 6-8 országban alkottak párttörvényt. Erre példaként tegnap az NSZK-t említettem, s azt gondolom, hogy a Német Szövetségi Köztársaság európaiságát aligha lehetne ebből következően kétségbe vonni. Ott is van párttörvény, sőt - ahogy mondottam — az egyesülésről szóló törvény kifejezetten kivette a politikai pártokat az egyesülési törvény hatálya alól. És hogy egy másik felszólalásra is utaljak, amely szerint eddig akkor és ott született párttörvény, amidőn és ahol bizonytalanság volt a politikai életben. Egyebek között a Német Szövetségi Köztársaságban sem volt ilyen bizonytalanság. És azokban az országokban, ahol a pártok helyzetét valamilyen módon vagy összefüggésben szabályozták, ugyancsak nem szükségképpen ilyen bizonytalan vagy válságos helyzetből következően történt a szabályozás. Voltak időszakok és országok, amikor és ahol született párttörvény ilyen szituációban is, de született máskor is. Nem köthető össze a kettő egymással. Nos, miért nem jogtalan az, ha — és itt rátérek a jogi összefüggésekre — külön párttörvényt kívánunk, és ezt a párttörvényt nem most nyújtottuk be? Mert a probléma ebben a két összefüggésben merült fel. Arról tegnap már szóltam, hogy véleményem szerint — és ennek ellenkezőjéről a vita nem győzött meg — a hivatkozott nemzetközi konvenció betűjével és szellemével ez a megoldás nem ellenkezik. Itt nem további korlátozásokról, hanem olyan, elsősorban technikai jellegű feltételekről van szó, amelyek tartalmi diszkriminációt, tartalmi korlátozást nem jelentenek a most vitatott törvényben foglaltakhoz képest, viszont jogi intézményeket léptetnek be, amelyek éppen a politikai párt társadalmi fontosságából, s hadd hangsúlyozzam mégegyszer, hiszen erre nem utalhatunk rá elégszer, gondoljunk csak saját történelmünkre —, a politikai párt sebezhetőségéből következően a párt számára védelmet is jelent. Igen, a politikai pártot védeni is, kell, nem elég lehetővé tenni a megalakulását. A politikai párt működésével érdekeket sérthet — állami szervezetek és más pártok, társadalmi csoportok stb. érdekeit —, és ez a sérelem olykor nagyon kényelmetlen; választ, akciókat kíván, kihívják és kihívhatják a visszavágást, s azt a kísértést is, hogy ezt a pártot vagy azt korlátozzuk, vagy éppen tüntessük el. Volt erre példa a magyar történelemben, nem is olyan nagyon régen, és attól tartok, politikai kultúránk még nem eléggé alakult át ahhoz, hogy ezt a veszélyt kizárhassuk. Szeretném tehát hangsúlyozni ennek a védelemnek a fontosságát, a védelem eszközeinek fontosságát. Ezért javaslom pl., hogy a politikai párt regisztrációját ne a rendes bíróságok végezzék el. Tegnap hivatkoztam a rendes bíróságok történelmileg kialakult helyére és tekintélyének helyzetére a mi politikai rendszerünkben, ezzel is indokolva az alkotmánybíróság feállításának szükségességét. Ezt az értékelésemet a bíróságnak a mi politikai rendszerünkben, politikai kultúránkban is elfoglalt mai helyének felfogásáról a tegnapi szavazás a Legfelsőbb Bíróság elnöki interpellációjának fenntartásával — sajnos — igazolta is. Már csak önmagában