Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-37

3129 Az Országgyűlés 3 7. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3130 kifejezés helyett, a bejelentésben megjelölt helyszínen, vagy időben való megtartását megtilthatja, megfogalmazást helyes és feltétlenül szükséges módosításnak tartom. Sok bírálat érte a gyülekezési jogról szóló törvénytervezet 10. §-ának (3) bekezdését is, mely szerint a rendőrség képviselője a rendezvényen jelen lehet. Elhangzott olyan javaslat is, hogy ezt a javaslatból el kellene hagyni. Ennek a bekezdésnek az elhagyását nem tartanám célszerűnek, hiszen a rendőrség képviselője egyaránt képviseli a rendezvény szervezőinek, illetve a rendezvényen nem résztvevőknek az érdekeit is. Mindkét törévnyjavaslatnak jelentős érdeme, hogy megszünteti azt a bizonytalanságot, amely eddig uralkodott. Másfelől ugyanakkor garanciákat nyújt a bírósági nyilvántartásbavétel arra, hogy minden bejegyzett szervezet az alkotmányosság, az alkotmány tisztelete és betartása alapján fejti ki működését. Az eddiginél nagyobb bizalommal alapíthatnak az állampolgárok különböző szervezeteket, mert az abban való részvételüket törvényi szinten fogadja el, ismeri el az állam. A kölcsönös bizalom és a jóhiszemű joggyakorlás elve, az együttműködés nagymértékben elősegítheti a közmegegyezés létrejöttét. A törvényjavaslatok jelentőségét, pozitívumát, kidolgozottságát figyelembe véve javaslom mindkét tervezet elfogadását és törvényerőre emelését. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Sorra következik Dr. Ballá Éva budapesti képviselőtársunk. DR. BALLA ÉVA: Tisztelt Országgyűlés! „Olyanok gyülekeznek napjainkban, akiknek nem lenne szabad. A hangadók az értelmiség, írók, újságírók. A sok öntevékeny egyesülés lejáratja a szocializmust. Negyven év eredményeit nem akarják elismerni, pedig ez tény. Féltjük a szocializmust mi, akik felépítettük. Igenis volt fejlődés." A társadalmi viták jegyzőkönyveiben találtam az idézett hozzászólásokat, és még néhány ehhez hasonlót. Ezekből kiérződik egy nemzedék önigazolásának kényszere, azoké, akik feltették az életüket valamiért, vakon bíztak benne. Igazuk van. Valóban volt fejlődés az eltelt 40 év alatt, de azt is észre kell venni végre, hogy miközben mi vicinálison döcögtünk, a demagógia által eltemetett társadalmak szuperszonikus sebességgel száguldottak el mellettünk. Egy korszak eredményeiről objektív értékítéletet úgyis a bennünket követő nemzedékek mondanak majd. Az 1945-48 közti időszak demokráciájáról éppúgy, mint gazdaságunk mai teljesítő képességéről, vagy éppen a nagymarosi vízlépcsőről. Már a mai fiatalok is, akik beleszülettek a jelen történelmi helyzetbe, máshogy vélekednek, mint akik ezt létrehozták, ők mást látnak meg benne. Sokuknak reményük sincs, hogy saját otthonuk legyen, a társadalom egyszerű reprodukciójára sem vállalkoznak a gyermeknevelés terheitől megrettenve. Európában a legmagasabb halandóság, az egyik legrövidebb élettartam vár rájuk. Képzetlen, nagyarányban gyakorlatilag írástudatlan tömegeiknek kell megküzdeni a modern technika megkövetelte átképzés nehézségeivel, vagy a munkanélküliséggel. Hogy ez miért történhetett? Válságunk nemcsak gazdasági, nemcsak erkölcsi vagy politikai, hanem működési is. E válságból való kitörési pontok egyike a jogállamiság helyreállítása. Ugyanis a demokrácia, a modern ipari civilizáció működési módja. Egyenjogúság, az információ szabad áramlása, nyilvánosság, jogállamiság nélkül nincsen üzleti biztonság, nincs piac, nincs verseny, nincs tudomány, vagy ha mégis nem lesz belőle termelő erő. Gyülekezési jog és terjes egyesülési szabadság nélkül a társadalmi érdekek nem tudnak megjelenni, nem tudnak kifejeződni, és nem tarthatók meg a politika síkján. Vagy az utcára kerülnek, aminek borzalmait egyikünk sem kívánja, vagy elfojtódnak. Hogy ennek mi a vége? Világosan mutatja a 68-as reform sorsa. Nem fulladt volna mocsárba a tömérdek jószándékú tudományosan megalapozott gazdasági törekvés, ha léteztek volna olyan társadalmi szervezetek, egyesületek, pártok, amelyek megküzdöttek volna érte az alkotmányosság és a politika szabályai szerint. De az előttünk járó korosztályok éppen a látszólagos egység miatt, ki voltak rekesztve a politikai közéletből. E miatt tíz és százezrek kérdezni sem tanultak meg, és e hazánban korosztályok sora nem válhatott nemzedékké. A nevükben politizáltak miközben gondolataikat, szűk korlátok között pásztorolták. Rá kellett döbbenniük, hogy a különböző fórumokon emlegetett demokrácia lassan a kiválasztottak demokráciájává szűkül. A közelmúltban felelős viták után konszenzussal alakult meg a Magyaroszági Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa, amely bebizonyíotta, hogy a húszon és harminc évesek nemzedéke már nem a megszokott monolitikus keretek között kíván politizálni. Napjainkban a politizáló közvélemény és az ifjúság valóban reformpárti és a társadalomban van igény az érdekek és vélemények tagolt kifejeződésére. Ma amikor sokan vádolják a parlamentet azzal, hogy ez a képviselőház már valós társadalmi igényeket sem fejez ki, és már a hivatalos ifjúsági szervezetek vezetői is a szemünkre vetik, a tisztelt Ház jelenlegi összetételében nem ifjúságpárti. Nos ilyen helyzetben egy meglevő társadalmi igény mellett elosonni, csak gondjaink megoldásának további elodázását jelentené. A mi feladatunk, hogy olyan törvényeket alkossunk, melyek valós társadalmi igényekre épülnek és a jövőre orientáltak. E céltól vezérelve — a társadalmi viták tapasztalatai és több jogi szakértő meghallgatása alapján — tíz képviselőtársammal együtt a két törvénytervezethez 18 pontos módosító javaslatot nyújtottunk be. A jogi bizottság hat javaslatunkkal egyetértett, ezek a bizottság jelentésében szerepelnek. Több javaslatunktól elálltunk, a bizottság és a minisztérium érveit tudomásul véve. ötöt viszont fenntartottunk, ezeket képviselőtársaim a decemberi ülésen megkapták.