Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-37

3099 Az Országgyűlés 37. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3100 lett bármiféle általános jellegű törvényességi, vagy szakmai felügyeletet gyakoroljanak. A javaslat ér­telmében ugyanis a társadalmi szervezet működésé­nek törvényességét az ügyészség ellenőrzi, ám az ügyészség jogköre az ellenőrzésen túlmenően csak arra terjed ki, hogy felhívja a társadalmi szerve­zetet a törvényes állapot helyreállítására, illetőleg ha ez nem következik be, a törvényesség helyreál­lítása céljából a bírósághoz fordulhat. A törvényesség biztosítása érdekében a társadal­mi szervezetre nézve kötelező döntést az ügyész keresete alapján kizárólag a bíróság hozhat. A bíró­ság döntési jogköre a törvénysértés jellegétől füg­gően, széles skálán mozog, a társadalmi szervezet törvénysértő határozatának megsemmisítésétől a tár­sadalmi szervezet feloszlatásáig terjedhet. Meg kell azonban jegyezni, hogy a társadalmi szervezetek is végezhetnek olyan tevékenységet, amelyet a jogsza­bály feltételhez köt, vagy egyébként szabályoz. Természetesen ezek a jogszabályok, más jogi sze­mélyekhez és magánszemélyekhez hasonlóan, a tár­sadalmi szervezetekre is irányadóak. Ezért rögzíti a Javaslat, hogy a társadalmi szervezetek ilyen te­vékenysége felett, értelemszerűen az illetékes állami szervek — a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabá­lyok alkalmazásával — felügyeletet gyakorolnak. A törvényjavaslat a társadalmi szervezetek gazdál­kodásával kapcsolatban a legalapvetőbb szabályo­kat határozza meg: a társadalmi szervezet korlátolt felelősségét, vagyonának forrásait, illetőleg azt a lehetőséget, hogy a társadalmi szervezet célja, meg­valósítása, gazdasági feltételeinek biztosítása érdeké­ben gazdasági vállalkozási tevékenységet is végezhet. Az e tevékenységre vonatkozó részletes, főleg pénz­ügyi szabályokat a Minisztertanács állapítsa meg. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez az egyetlen eset, amidőn a javaslat végrehajtó rendel­kezésre ad felhatalmazást. Implicite tehát az a rendel­kezés azt is tartalmazza, amelyet már hangsúlyoztam, hogy úgynevezett végrehajtó jogszabályokkal a tör­vény nem kiegészíthető. A társadalmi szervezet megszűnése esetére a ja­vaslat a társadalmi szervezet kizárólagos hatásköré­be utalja a vagyonára való rendelkezést, a vagyon ki­zárólag abban az esetben kerül állami tulajdonba, ha a vagyon hovafordításáról a társadalmi szervezet megszűnése előtt nem rendelkezett. így az állami tulajdonba került társadalmi szervezeti vagyont közérdekű célokra kell fordítani, és a felhasználás módját nyilvánosságra kell hozni. Végezetül néhány gondolat a politikai pártokra vonatkozó szabályozásról. Említettem, hogy a javas­lat nem határozza meg kizárólagosság igényével az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek fajtáit, csupán példálódzó jelleggel felsorol néhányat. Eb­ből következik, hogy a javaslat rendelkezései min­den, az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetre vonatkoznak. Az egységes és egyenlő szabályozásra törekvés azonban nem hagyhatja figyelmen kívül azt a társa­dalmi realitást, hogy a szervezetek között társadalmi jelentőségüket, funkcióikat, politikai súlyukat tekint­ve jelentős különbségek vannak. Ez teszi indokolttá a politikai pártra és a szakszervezetre vonatkozó az általánostól részben eltérő szabályok megállapítását. A javaslat deklarálja, hogy az egyesülési jog alap­ján politikai párt is létrehozható. A poütikai párt az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek kiemel­kedő fontosságú, számos, sajátos jegyet magán hor­dozó típusa. E sajátosságok egyike, hogy a politikai pártra vonatkozó részletes szabályozás tartalmát a politikai rendszerben betöltött szerepe, a képvisele­ti rendszer és a választási rendszer szabályozása alap­vetően befolyásolja. Ezért a politikai pártokra vo­natkozó teljes szabályozás kialakítása nem ragadható ki a politikai rendszernek az új alkotmány keretében történő komplex újraszabályozásából. Mindezekre figyelemmel a javaslat szerint a po­litikai pártnak a társadalomban betöltött szerepére az alkotmány rendelkezései lesznek az irányadóak és ezzel összhangban lehetséges néhány, a jelenlegi ja­vaslattól eltérő rendelkezés; a politikai párt meg­alakulásának, nyilvántartásba vételének, felügyeleté­nek, valamint megszűnésének szabályait tartalmazó külön törvény megalkotása is. E törvény kimunkálása megkezdődött. Elkészül­te után a szokásos törvényalkotás folyamatában társadalmi vitára kerül és a vita tanulságai alapján kialakított végső változatot a kormány benyújtja az országgyűlésnek. A vita során megjelent olyan álláspont is, amely szerint ilyen külön törvény felesleges, illetőleg jogta­lan. Felesleges, mert van már az egyesülésre vo­natkozó általános törvény, s ha ez elfogadásra ke­rül, miért szükséges a külön szabályozás. Jogtalan, mert olyan diszkriminációt jelentene, amit az álta­lunk is aláírt nemzetközi szerződések, nevezetesen és főleg a polgári és politikai jogok egyezségokmá­nyának 2. cikkelye és 22. cikkelyének 2. pontja til­tanak. Hogy szükség van rá, ezt már megindokoltam. Ami a jogtalanságot illeti, nos olvassuk el ezeket a cikkelyeket éspedig teljes szövegükben. Az említett egyezmény 2. cikkelye így hangzik: „1. az egyezségokmányban részes valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az egyezségokmányban elis­mert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezete­sen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyo­ni, születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbség­tétel nélkül. A második pontja ennek a cikknek: az egyezség­okmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy alkotmányos eljárásukkal és az egyezségok­mány rendelkezéseivel összhangban gondoskodnak olyan törvényhozási, vagy egyéb intézkedések meg­hozataláról, amelyek az egyezségokmányban elis­mert jogok érvényesüléséhez szükségesek, ameny­nyiben ilyenek még nem volnának hatályban. A 22. cikk első pontja: mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot,

Next

/
Oldalképek
Tartalom