Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2817 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2818 túlzás azt állítani, hogy a jövő évi költségvetés előkészítését az egész társadalom soha nem tapasztalható figyelemmel kísérte. Önmagában az állami költségvetés, vagy annak hiánya nem ítélhető meg, az csak a külső egyensúllyal együtt minősíthető. Ha nem tudjuk a külső adósságállományunk növekedését terveink szerint megállítani, hanem hitelből kell azt fedeznünk, ezzel egyre nagyobb terhet hárítunk gyermekeinkre. Bár a fölvett külföldi hitelek általában nem képezték a költségvetés bevételét, s az adósságszolgálati terheiket sem költségvetésből kell fedezni, a fejlődő országokba irányuló exportunkat elősegítő és az állam által felvett világbanki hitelekből eredő tartozások már a költségvetés krónikussá vált hiányát befolyásolják. A költségvetés túlköltekezése, a vállalatok és a lakosság jövedelemelköltésével együtt a belföldi jövedelemfelhasználást a lehetségesnél nagyobbra duzzasztotta. Ezt csak külföldi forrás-bevonással lehetett és lehet még ma is fedezni, összességében az eddig felhalmozott teljes nemzetközi és hazai adósság így közel 500 milliárd forintos államadósságban jelenik meg (1988. ^ 'égi adat). Csak ennek a kamata és törlesztési kötelezettsége 1989-ben, minimalizálva az adósság-szolgálatot, 33 milliárd forint. Az eladósodás folyamatában tehát a nemzetközi pénzvilágtól függetlenül is megálljt kell magunknak parancsolni. A megálljnak szerves része az a cél, hogy a költségvetési hiány 20 milliárd forintot ne haladjon megjövő évben. Sokan kérdezik tőlem, hogy ha most, a magyar gazdaság és politika kritikus időszakában lehet a támogatásokat, a védelmi és igazgatási kiadásokat csökkenteni, akkor egy hónappal ezelőtt miért nem ezzel a javaslattal állt elő a kormány. A válaszom az, hogy az adók növelését 1988-hoz képest azért javasoltuk, mert a vállalatok jövedelme, — főként a tervezettnél magasabb termelői árak miatt — idén meghaladja az előirányzottat. A vállalatok egy részénél az 1988.évi adóreform-átállás következtében indokolatlan többletjövedelmek keletkeztek. Emellett hangsúlyozni kell, hogy az új megoldások feszültségei sem kicsik. Tökéletlen hazai piac folytán a támogatásleépítés áremelkedésekhez vezethet, egyes termelőberendezések kihasználatlansága révén pedig növeli a munkanélküliség veszélyét. A védelmi kiadások csökkentése például nemzetközi egyeztetést, katonapolitikánk felülvizsgálatát tette szükségessé. Ezért a támogatásleépítésnek is van rövid távon ésszerű határa és üteme. Mielőtt az 1989. évi költségvetés konkrét összefüggéseire, a különböző változatokra rátérnék, engedjék meg, hogy mindössze két legfontosabb összefüggést emeljek ki az idei pénzfolyamatok jellemzői közül: a vállalati jövedelmek alakulását és a lakáshitelek kamattámogatását. A vállalatok inflációs árnyeresége tetemes az idén, mert a termelői árszínvonal az év eleji ár- és adóreform-átálláskor, — mint már említettem — nem csökkent, hanem növekedett. Ezt csak fokozta, hogy az ehhez kapcsolt exporttámogatások minden relációban növekedtek. A több vállalati jövedelemből természetesen több a költségvetési bevétel is, de nem annyival, mint amennyivel a támogatások meghaladják a tervezettet. A jövedelmek tehát összességükben a vállalatokhoz decentralizálódtak, s ez akkor is így van, ha a jövedelemtöbbletek nem felelnek meg minden esetben szerkezetátalakítási céljainknak. Ami pedig a lakossági betéti kamatokat illeti, még nem terjedt el eléggé a köztudatban, hogy 1988ban a tartós megtakarításoknál reálkamatot realizáltak, vagyis a kamatok az inflációt követték. Piaci viszonyok közt a hitelkamatokból származó bevételek képezik a betéti kamatok forrását és a bankok nyereségeit. Nálunk azonban a hitelek 90 százaléka 0-tól három százalékos kamatú kedvezményes lakáshitel, így a piaci és a kedvezményes kamatok különbözete nem az igénybevevők, hanem a költségvetés terhét jelenti, tehát az egész társadalom fizeti azt. A költségvetés tervezettől eltérő hiányára a válasz tehát igen egyszerű, csak a jövedelemtulajdonosokat kell sorravenni, ha a külföld és a lakosság helyzete a tervhez közeli szinten alakul, akkor a költségvetés tervezettnél nagyobb hiánya a gazdálkodóknál jelenik meg jövedelemtöbb létként. Itt az év vége, most már csaknem biztosan tudjuk, hogy sajnos a költségvetés hiánya közel 20 milliárd forint, s így a 10 milliárd forintos tartalékot felhasználni kényszerülünk. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy az automatikusan növekvő kiadások több mint 5 milliárd forinttal, a külön rögzített csengőszámok, — mint arról az előző ülésen beszámoltam —, közel 1 milliárd forinttal növekedtek. Az évközi életszínvonalpolitikai és egyéb intézkedéseket, a lakossági megtakarítások növelését célzó többletkamattámogatást a bevételi többletek csak részben tudták fedezni. Kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy ezek ismeretében járuljon hozzá a 10 milliárd forint költségvetés tartalék felhasználásához. Tisztelt Képviselők! Rátérve az 1989. évi költségvetésre, s lehetőleg nem ismételve a novemberben az Országos Tervhivatal elnöke által elmondottakat, annak 4 fő vonását emelem ki. Először: a hazai és a nemzetközi közvélemény egyaránt azt várja, hogy megőrizzük az ország fizetőképességét, stabilizáljuk gazdaságunkat és a gyakorlatban is jelentősen előrelépjünk a reformok útján. Az előrelépés egyik záloga, hogy oldódjanak bizonyos gazdálkodási kötöttségek. 1989-től a konvertibilis behozatal 40 százalékánál, ezen belül a beruházási javak csaknem teljes körében megszűnik az előzetes behozataÜ engedély. Gyakorlatilag eltűnik az elkülönült keresetszabályozás, ezzel együtt a bérek, a keresetek külön progresszív vállalati adóztatása. A bérköltség növekményét csak a nyereség adókulcsával megegyező lineáris adó terheli. Amenynyiben azonban a bérek növekedése nem haladja meg a hozzáadott érték növekedésének 50 százalékát, egyáltalán nem kell adót fizetni. A hatékonyan gazdálkodó szervezetek tehát adómentesen növelhetik