Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3041 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3042 kai növeljük az adókulcsot. Nagyon szeretném hang­súlyozni ennek a két javaslatnak az adóbevételekre való hatása ter meszes zetesen messze nem azonos. Az alacsony jövedelemsávokban az adókulcsok csök­kentése végigmegy valamennyi jövedelemsávon, a nagyjövedélműekre is természetesen hat, sőt mivel a magas adókulcs csökken, elsősorban mértékében, ez a magasabb jövedelműeknek jobban kedvez. A legfel­sőbb jövedelemsávban alig van jövedelem, egy-egy százalékpontnyi csökkentés ezt messze nem ellen­súlyozza. Morvay László képviselő szembeállította a pénzt és a munkát. Szeretném természetesen a vélemé­nyemet egyértelműen kifejezni: ez súlyos tévedés. A pénzügyi rendszernek lehetnek deformált elemei, de meggyőződésem, hogy pénzt munkával kelljen és lehessen előállítani, akkor lesz jó pénzünk és lesz szilárd gazdasági rendszerünk. Ha a kettőt szembe­állítjuk, eleve a pénz szerepének sajnos szocialista rendszerekben nem egyszer lebecsült felfogásához vezet, és azokhoz a torzulásokhoz, amelyek a szo­cialista gazdaságokban sorra bekövetkeztek. Ezt a hibát ne kövessük el még egyszer. (BOGNÁR JÓ­ZSEF: Mert teljesítményeim társadalom vagyunk!) így van. Egyébként azzal a javaslatával teljes mértékben egyetértek, hogy a pénzügyminisztert a Parlament kevesebbszer szerepeltesse. (Derültség, taps.) Vitatkoznék azzal a véleményével, hogy itt csak elvonásról, adózásról, bevételekről dönt a parla­ment és népszerűtlenekről, éppen tegnap nagyon sok százmilliárd kiadásról döntött a költségvetés keretében, és ugyanolyan súllyal. Azt gondolom a kettő együtt igaz. Kifogás tárgyává tette, hogy az elmúlt évben, il­letve ebben az évben is az év előrehaladtával külön­böző mértékű, különböző rendszerű javaslatokat ter­jesztettünk elő. Szeretnék utalni ezzel kapcsolatban Kállai Ferenc tegnapi felszólalására, amelyben a ri­valdafény előtti és utáni szereplésre utalt. Meggyő­ződésem, hogy az a helyes megkezdett út, amit foly­tatnunk kell, hogy a Parlamenttel nemcsak a ri­valdafényben, nemcsak a plenáris üléseken, hanem azt megelőzően a munka folyamatában, az előké­szítés szakaszában is folyamatosan konzultálunk, és ezzel természetszerűen együtt jár, hogy javaslataink a változó feltételekkel együtt változnak, s a Parla­ment is különböző megoldásokkal fog találkozni. Meg kell mondanom, hogy ez a kormányzati munká­ban már szinte napirenden van, mi lényegesen több variációval, több mértékrendszerrel találkozunk a Minisztertanács ülésein, mint ami egyszerűen ide kerül. A parlamentnek is, azt hiszem, erre kell fel­készülnie. Én ezt tehát az új együttműködés szükségszerű velejárójának tekintem, és hozzá kell szokni, hogy ez bizony adott esetben egyrészt a változó feltéte­lek, másrészt általában a munkában, az előkészítés­ben résztvevők ismereteinek gazdagodása miatt is eltérő mértékeket, eltérő konstrukciókat, rendsze­reket is jelent. Felvetették, bizottsági ülésen is felmerült, hogy mi a személyi jövedelemadó helyett a családi jöve­delemadót megigértük és nem dolgoztuk ki. Kérem, tessék megnézni valamennyi jegyzőkönyvet, minden kormányzati Ígéret arra hangzott el, hogy a családi jövedelemadó modelljét kidolgozzuk, és döntésre a Parlament elé terjesszük. Ezt az igéretét a kor­mány tartja, és a jövő évi általános és elvi felülvizs­gálat keretében előterjeszt családi jövedelemadó­zásra is modellt. Az egy más dolog, hogy ennek tu­datában döntünk, s ma ebben a kérdésben a kormány még nem elkötelezett. Simon Béla képviselő szemünkre hányta, hogy sza­lámipolitikát folytatunk. Gondolom, bár nem volt világos számomra, hogy elsősorban mire érti, én úgy értelmeztem, hogy bizonyos köröknél az ügyleti dí­jakat, más pótlékokat központi forrásból biztosít­juk, más esetekben pedig az adózás szempontjából nem vonjuk ki ezeket. Szeretném egyértelműen azt a véleményünket hangsúlyozni, hogy semmiféle szalá­mipolitikára semmiféle érdekünk nincsen. Nyilván a kormánynak elsődleges érdeke a társadalmi béke, kü­lönböző rétegek véleményének egyeztetése, és nem azok egymással szemben külön kutatása. A konkrét esetben arról van szó, hogy a költség­vetési szervek dolgozói más helyzetben vannak, mint a vállalatoké egy liberalizáltabb bérgazdálkodási rend­szerben. Mert egy liberalizált, különadóval nem ren­delkező bérrendszerben nyilvánvalóan ezeknek a pót­lékoknak az adózását a vállalatok elvben meg kell hogy teremtsék, és a jó vállalatok ezt megtették, és meg is teszik nyereségük terhére, Ilyen a költségve­tési szerveknél nem létezik. Ha tehát itt társadalmi feszültséget láttunk, mint ahogy láttunk a pedagógu­soknál és az egészségügyi dolgozóknál, ez világos, hogy központi források megteremtését igényli, és ebben történt intézkedés, nem a szalámipolitika ér­dekében. Mindezeket figyelembe véve tisztelettel javasolom az adóügyi ad hoc bizottság jvaslatának elfogadá­sát, amely a kormány által előterjesztett javaslatok közül a B/ variációt támogatta, s a kormány nevében egyetértek a nyugdíjasok nyugdíjon kívüli jövedel­mének 108 ezer forintos értékhatárra faló felemelé­sével is. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Következik a ha­tározathozatal. Előzetesen egy magyarázatot szeret­nék adni, mert általában az a bevett szokás, és az a logikus, ha először a részek fölött szavazunk. De a szünetbeli bizottsági ülésen kölcsönösen meggyőz­tük egymást, a bizottság tagjai, a javaslattevő kép­viselők, és a miniszter elvtárs, hogy egyrészt minden más javaslat, ami elhangzott, az tulajdonképpen az úgynevezett B változatot alapjaiban érinti. A B változatot tehát nem lehet utólag elfogadni, ha min­den egyes külön javaslat fölött előzetesen döntünk, mert ezek mögött forintértékek vannak. Ezért most azt kell tennem, hogy először a módosító törvényja-

Next

/
Oldalképek
Tartalom