Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3033 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3034 nézetem szerint. Viszont, abban a helyzetben, amiben az az ország van most, foglalkoztatási gondok előtt áll, illetve már benne van, jövedelemdifferenciák sújtanak nagyon sok réteget, nekem az a véleményem — vállalom akkor is, hogy ha ez esetleg szemây szerint embereket bánt vagy más véleményen vannak — most nem az a fő kérdés, hogy az átlagnál magasabb nyugdíjak melletti külön jövedelem kedvezményezését tűzzük napirendre. (Taps.) Félreértés ne essék, én pontosan tisztában vagyok a nyugdíjrendszerünk anomáliáival és tűrhetetlennek is tartom annak sok-sok vonását, dehát sajnos, most nem ez van napirenden és sajnos a forrásaink ehhez úgy állanak rendelkezésre, ahogy rendelkezésre állnak. Ezért én azt indítványozom, hogy azt a mértéket tegye adómentessé a parlament a döntésével, ami a jövő évi kiegészítésekkel megnövelt mérték, azaz ne kedvezményezze tovább a nyugdíj melletti foglalkoztatást, mert ugyanakkor sajnos komoly foglalkoztatási gondokkal is szembenézhetünk 1989-ben, amire szintén források kellenek. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) (ELNÖK: Utolsó felszólalásra jelentkező képviselőtársunk Horváth Jenő Budapest l-es számú választókörzetéből. Dr. HORVÁTH JENŐ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Mielőtt meghallottam a szakszervezet álláspontját, arra gondoltam, hogy felszólalásomban a rideg ráció és minden érzelemtől mentes húrokat kívánok csak megpendíteni. Az elhangzottak azonban arra késztetnek, hogy egy dologra mégis az országgyűlés figyelmét felhívjam. A mi magyar nyelvünk, annak ellenére, hogy fiatalabb talán, mint a körülöttünk lévő európai nyelvek, olyan szépen tud a fogalmakról szavakat alkotni, amelyeket talán ebben a rohanó életben nem mindig veszünk észre és nem mindig érezzük át annak jelentőségét. Ezek közé tartozik az is, amit úgy hívunk: nyugdíj. Ha megnézzük, miből képződött, a nyugalomból és annak díjából. Nem úgy, ahogy külföldi nyelveken olvassuk, hogy a nyugalom ellenértéke, a nyugdíjas bére. A magyar díjnak nevezi, díj amiről nekünk az a fogalmunk, hogy valaminek, valami elért eredménynek az ellenértéke. És ebben benne van népünk erkölcsi érzülete is, amely a nyugdíjat díjnak, megérdemelt szolgáltatásnak tekinti. És ezt nem hagyhattam el akkor, amikor — most már érezhető a felszólalásom bevezetéséből —, hogy e rövid három szakaszból álló, de nagy jelentőségű jogszabálytervezet második szakaszához, vagyis a nyugdíj mellett elérhető jövedelmek adóztatásának kérdéséhez szeretnék hozzászólni. Először azt szeretném mondani, és ez is a nyugdíj szóból vezethető le: helytelen minden olyan álláspont, amely a nyugdíjas és az aktív dolgozó között kíván bármilyen megkülönböztetést tenni. Nem tehetjük, nincs rá erkölcsi, de tényszerű alapunk sem. Mit tehetünk? Mérlegelnünk kell az adott helyzetünket, adott lehetőségeinket és ezek keretei között kell megtalálnunk azt a megoldást, amellyel ennek a rétegnek is biztosíthatjuk mindazt, amit a társadalom erkölcsi kötelessége előír és amit anyagi helyzetünk lehetővé tesz. Ezért én a mérleg két serpenyőjébe szeretnék néhány érvet rakni, a mellette és az ellene szóló érveket felsorakoztatva egyaránt. Mi szól mellette? Mellette szól az, hogy ez a réteg, amely koránál, egyre gyengülő fizikai állapotánál fogva egyre kevésbé alkalmas arra, hogy a nyugdíjának romló értékét kiegészítő munkából szerzett jövedelemmel valamelyest eliminálni tudja. A második érv az, hogy ezt a réteget kora és fizikai állapota miatt a fogyasztás szerkezete sokkal terhesebben befolyásolja. Mit értek ez alatt? Több a gyógyszer fogyasztása, tudjuk ennek várható áremelkedését. Több az olyan élelmiszerfogyasztási igénye, amelynek az ára drágább lesz. Tehát terhesebb fogyasztás^zerkezete miatt ezt a réteget szerintem jelentősebben terheli az átlag 15 százalékos inflálódás súlya. Szeretnék továbbá utalni a bizottsági előadó álláspontjára is, különösen aláhúzva azt, hogy a nyugdíjasok kereseti iégnye két fázisból fakad. Az egyik réteghez tartoznak azok, akik kényszerűinek a nyugdíjuk kiegészítése és a fent elmondottak indoka miatt jövedelemszerzésre. A másik, akiknek értékes munkáját a termelésben nélkülözni nem szabad. Ez nem azt jelenti, hogy a magas nyugdíjasokat kívánjuk külön preferálni, hanem azt kívánjuk, hogy azok, akik értékes munkával kívánnak a termelés szerkezetátalakításának folyamatában részt venni, azokat ne engedjük ebből kiszakadni. Természetszerűleg a vállalatok új pénzügyi és gazdaságpolitikai szemlélete miatt csak azokat fogja ebben a folyamatban igénybe venni, akiknek ez a munkája valóban értékes és a részükre fizetett bérrel és kiegészítő juttatással arányban álló lesz. Nem lehet elhanyagolni azt sem, hogy az országban mintegy két és félmillió nyugdíjas van, és egy ilyen intézkedésnek a társadalmi közérzet-hatása szintén nem mellőzhető és nem hagyható figyelmen kívül. Szeretnék még arra is utalni, hogy sokat elhangzott ebben a teremben az úgynevezett versenysemlegesség, hogy egyenlő elbánásban részesítsünk azonos kategóriákat. Hát itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy októberben a személyi jövedelemadó-törvény első fázisának módosítása során lehetővé tettük a nemzetközi szerződésekre is figyelemmel a külföldről élvezett nyugdíjak adómentességét és az emellett esetleg itthon szerzett jövedelmeknek a nullpontról való adóztatásának a lehetőségét. Márpedig ha ez így van, akkor ebben a körben az egyenlő elbánás elve legalább azt megkívánná, ami a bizottsági előterjesztésben, mint minimálprogram szerepel. Melyek az ellenérvek? Ellenérv a költségvetés teherbírásának elnehezülése. Nem lehet a költségvetésből erre szánt tételt kiszakítani, s amint hallottuk, ez elsődlegesen a tanácsok bevételét érintené. Itt szeretnék egy számszaki adatra hivatkozni. Érdemes régi jegyzőkönyveket olvasgatni, amikor az ember egy felszólalásra készül, mert ez a téma egy-