Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3017 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3018 adminisztrációt igényelne és a teljesítményeket is a felszínre hozná. Véleményem szerint az állam így több bevételhez jutna. Tovább nőne a bizalom a kormány felé, ami azt hiszem, igen fontos, mert a bizalom az pénzt ér a gazdaságban. Végül úgy érzem, hogy a kormány korrekt magatartást igyekszik tanúsítani, mivel az ad hoc bizottság javaslatát is figyelembe véve terjesztette elő változtatási javaslatait. Meg vagyok győződve arról, hogy a harmadik lépcső előterjesztése előtt a pénzügyi kormányzat még szélesebb körű javaslatokat vesz figyelembe. Kérem, hoy javaslataimat figyelembe venni szíveskedjenek a további értékelésnél, annak érdekében, hogy az adótörvény rugalmasan és időben változzon, finomuljon. E gondolatok jegyében gazdasági helyzetünk megértése miatt a miniszter elvtárs epxozéját és az előterjesztést támogatom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kosztolánczi Jánosné képviselőtársunk felszólalása következik a Somogy megyei 2. számú választókerületből. KOSZTOLÁNCZI JÁNOSNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Tavaly ősszel, amikor a jövedelemadót tárgyaltuk az országgyűlésben, nem örömujjongással, de elfogadtam. Akkor úgy éreztem, hgoy a két rossz közül a kisebbik rosszat választom. Most, hogy egy év elmúlt azóta, és a bevezetett adó működik, sokkal világosabb számomra mindez, és nem vagyok meggyőződve arról, ha figyelembe veszem a magas inflációt, hogy ez a megoldás volt a kisebbik rossz. Az adó bevezetése senki számára sem volt kedvező. Főleg az alacsonyabb keresetű, teljesítménybérben és több műszakban foglalkoztatott dolgozókat érintette hátrányosan. Jól ismerem ennek a rétegnek a problémáját, hisz én is ebben a rétegben dolgoztam. Minden találkozás alkalmával elmondják, hogy milyen nehéz a mai magas árak mellett, 5000-5500 forint nettó kereset mellett a megélhetés. Valahogy nálunk manapság divatba jött a kapkodás. Úgyszólván minden szinten. Vállalatoknál ez úgy jelentkezik, hogy az egyik kapun behozzák az anyagot, de a másiknál már ott áll a kamion, hogy vigye a készterméket. Egyre nehezebb a túlórák elrendelése is, mert a dolgozók egyre többen számolnak, mi az a teljesítményhatár, amellyel még megéri túlmunkát vállalni. Mert ha magasabb sávba kerülnek, aránytalanul magas az elvonás mértéke. Nehezen birkóznak meg vállalati szinten ezzel a problémával. Számukra is szorító határidők vannak. Viszont bérben nem tudják biztosítani azt az összeget, ami adózás mellett még megérné a túlmunka-vállalást. Hosszú távon nem tartom eredményesnek vállalati és népgazdasági érdekre hivatkozva a túlmunka elrendelését. Ezek az emberek szabadidejüket áldozzák föl, családtól, gyermekneveléstől vonják el az idejüket, viszont anyagiakban számukra ez nem jelent olyan jövedelemforrást, mint amilyen áldozatot ezzel vállalnak. Indodokoltnak tartom elgondolkodni rajta, hogy ilyen jövedelemszinten progresszíven adóztassák ezeket a béreket. Tisztelt Országgyűlés! Némi megnyugvással vettem, hogy az előterjesztők is úgy látták, hogy a tavaly elfogadott jövedelemadó módosításra szorul. Örülök a sávok módosításának. De az egyenletes teherviselést elsősorban én nem ebben látom. Én az adókulcsok erőteljesebb módosítását tartanám igazságosnak. Ha figyelembe veszem az 1988. évi tényleges és az 1989. évre tervezett inflációs rátát, ennek alapján a 15 százalékos indítást tartanám reálisnak. Viszont egyetértek az anyagban azon megfogalmazással, hogy a szociápolitikában a rászorultság elvét a mostani adórendszeren kívül kell következetesen érvényesíteni. Nem értettem és most sem értek egyet a háromgyermeket nevelők és a két gyermeket egyedül nevelők adókedvezményével. Nagyon sok olyan családot ismerek, hogy gyermekeik száma nem éri el a hármat, és mégis nehéz körülmények között élnek, és nevelik gyermekeiket. Nem mindig az határozza meg az anyagi létet, hogy hány a gyermekek száma a családban. Ezért az igazi végső megoldást a családi jövedelemadó bevezetésétől várom. Szeretném, ha a kormány rövid távon előkészületeket folytatna ennek érdekében. Tisztelt Országgyűlés! Az anyagban olvasom, hogy a módosításhoz kapcsolódóan, önáló szempontként kellett kezelni az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjának és a pedagógusok túlóra díjának problémáját. Az ehhez szükséges, mintegy 2.5 milliárd forint forrást a személyi jövedelemadó bevételéből kell biztosítani. Félreértés ne essék. Nem azt kifogásolom, hogy ennek a rétegnek megoldódik ez a problémája. Csak örülök neki. Számomra az a szomorú, hogy a munkásrétegnek, aki értéket állít elő, megtermeli az elosztható jövedelmet, annak a hangját nem hallják meg. Lehet, hogy azért, mert nem kiabálnak hangosan. Egyelőre még türelmesen várnak és csendesen zsörtölődnek. De szeretném elmondani, mint ahogy a hozzászólásomban már említettem, hogy a fizikai dolgozóknál is a túlóra és a műszakpótlékok mennyire eltorzítják a kereseteket abban az irányban, hogy sok a bruttó és kevés a nettó kereset. Pedig a családoknak a nettó keresetből kell megélni, és ez a réteg egyre nehezebben birkózik meg ezzel a feladattal. Miért mondtam mindezt el? Azért, mert szeretném, ha a kormány odafigyelne és mint egy jó anya úgy cselekedne, hogy nemcsak annak a gyermekének a hangjára figyel oda, aki kiabál és toporzékol, hanem azét is meghallja, aki halk és türelmes. Azzal a reménnyel fejezem be hozzászólásomat, hogy a közeljövőben egy kifinomult, minden rétegnek megfelelő családi jövedelemadóról fogunk dönteni. A jelenlegi módosításnál a B-változatot támogatom azzal a kiigazítással, hogy a 17 százalék helyett 15 legyen az induló adókulcs. Gondolom, hogy ez a látszólag kicsi mérséklés millárdos bevétel-kiesést jelentene. Ha más megoldás nincs, akkor még olyan áron is javaslom az induló kulcs mérséklését, hogy a