Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-39

3279 Az Országgyűlés 39. ülése, 1989. március 8-án, szerdán 3280 Tanács. Úgy gondoltuk, hogy ez még nem reprezen­tálná teljesen az Országgyűlés összetételét, ezért java­soltuk, hogy az országos listán megválasztott képvise­lő társaink közül négy képviselőtársat vonjunk be a jelölő bizottságba. Mind a négy képviselőtársunk vál­lalta a részvételt. Ennek felel meg az önöknek kiosz­tott javaslat. Kérem, hogy fogadják el. Köszönöm. ELNÖK: Kérdem tisztelt képviselőtársaimat, hogy van-e valakinek a jelölő bizottságot érintő kérdése vagy észrevétele? Nincs. Tisztelt Országgyűlés! Következik a nyílt szavazás a jelölő bizottságról. Aki egyetért a jelölő bizottságra tett javaslattal, ké­rem, kézfelemeléssel szavazzon, ismét szektoronként. (Teremhang: ne szektoronként.) Kérem, nem tudok eltekinteni ettől, a Házszabályunk szerint minden kérdést, minden módosító javaslatot egyenként, külön-külön kell megszavazni. Következésképpen ké­rem a szavazást. Az igenlő szavazatokat kézfelemelés­sel jelezzék. Első szektor? (Megtörténik.) Második szektor? (Megtörténik.) Harmadik szektor? (Megtör­ténik.) Negyedik szektor? (Megtörténik.) Ki van ellene? Első szektor? (Senki) Második szek­tor? (Senki.) Harmadik szektor? (Senki.) Negyedik szektor? (Senki.) Ki tartózkodott a szavazástól? Egyes szektor? (Senki) Második szektor? (Senki.) Harmadik szektor? (Senki.) Negyedik szektor? (Senki) Megállapítom, az Országgyűlés a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a jelölő bizottságra tett javasla­tát egyhangúlag elfogadta. A jelölőbiztotság szünet után kezdje meg munkáját főemelet 37—38-as teremben. Képviselőtársaima jelö­lőbizottságot ott találhatják meg esetleges javaslataik­kal, vagy észrevételeikkel. Kérem a jelölő bizottságot, hogy az országgyűlés elnökére teendő javaslatokat még az ülésszak folyamán írásban szíveskedjenek az országgyűlés soros elnökéhez eljuttatni. Az országgyű­lés új elnökének megválasztására később kerül sor. Mi szeretnénk, hogy még ezen az ülésszakon kerüljön rá sor. Tisztelt Országgyűlés! Fájdalmas kötelességünknek teszek eleget, amikor bejelentem, hogy Miskó István, Bács-Kiskun megye 6-os számú választókerületének képviselője ez év február elsején tragikus körülmények között elhunyt. Miskó elvtárs élete egybeforrott Tiszakécskével; érett­ségi után dolgozott munkásként, volt termelőszö­vetkezeti dolgozó, majd 1967-ben tanácselnökké vá­lasztották. Fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy települése lakosai javára kiemelkedően gyarapodjék. Mint országgyűlési képviselő, s mint a megyei képvise­lőcsoport vezetője 1980-tól aktívan résztvett az or­szággyűlés munkájában is. Munkásságának elismerését több magas kitüntetés jelzi. Emlékét megőrizzük és megörökítjük. Kérem, hogy felállással adózzunk emlé­kének. (Megtörténik.) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Újvári Sándor, Zala megye 7. ! sz. választókerületének képviselője, Apró Antal, Csongrád megye 1. sz. választókerületének képviselő­je, Cservenka Ferencné, Pest megye 4. sz. választóke­rületének képviselője, Gajdos Ferenc, Budapest 43-as választókerületének képviselője, dr. Molnár Frigyes, Bács-Kiskun megye 3-as sz. választókerületének kép­viselője, valamint Losonczi Pál országos listán megvá­lasztott képviselő benyújtotta lemondását képviselői mandátumáról. Kérdem a Tisztelt Országgyűlést, hogy a lemondásokat tudomásul veszi-e? Aki igen, kérem kézfelemeléssel szavazzon. Ismét jön a tortúra. Első szektor? Kettes szektor? Hármas szektor? Né­gyes szektor? Ki van ellene? Egyes szektor? Nincs ellene senki. Második szektor? Senki. Harmadik szek­tor? Senki. Negyedik szektor? Senki. Ki tartózkodott a szavazástól? Egyes szektor? Második szektor, nem látok senkit. Harmadik szektor? Senki. Negyedik szektor? Tartózkodás nincs. Megállapítom, hogy az országgyűlés 336 igenlő szavazattal, ellenszavazat nél­kül, két tartózkodással tudomásul vette a képviselő mandátumokról való lemondásokat. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az országos választási elnökség javaslatot nyújtott be Újvári Sándor képviselőtár­sunk lemondása folytán megüresedett képviselői hely betöltésére. Kérem jegyző képviselőtársamat, szíves­kedjék felolvasni a javaslatot. DR. PESTA LÁSZLÓ: Az Országgyűlés Elnökének! A Zala megyei 7-es sz. országgyűlési képviselői választókerület lemondás miatt megüresedett. 1985. június 8-án a választókerületben dr. ördög Ferencet pótképviselőnek törvényesen megválasztották. Az új képviselő számára az illetékes választási elnökség a megbízólevelet átadta január 18-án. dr. Papp Lajos. ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Házszabályunk 5. §-ának 4-es bekezdése alapján bejelentem, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bi­zottság a választási elnökség jelentését tudomásul vet­te, s a választási jegyzőkönyvek alapján megvizsgálta dr. ördög Ferenc országgyűlési képviselő megbízó­levelét. A bizottság megállapította, hogy a megbízó­levél a törvényben előírt feltételeknek mindenben megfelel, ezért javasolja a képviselő igazolását. Kér­dem a Tisztelt Országgyűlést, hogy a jelentést tudomá­sul veszi-e és igazolja-e dr. ördög Ferenc képviselő megbízását. Aki igen, kérem, kézfelemeléssel szavaz­zon. Első szektor? Kettes szektor? Hármas szektor? Négyes szektor? — Köszönöm. Ki van ellene? Első szektor? Senki. Második szektor? Senki. Harmadik szektor? Senki. Negyedik szektor? Senki. Tartózko­dott-e valaki a szavazástól? Első, második, harmadik, negyedik szektor? Megállapítom, hogy az Országgyűlés a Választási Elnökség jelentését tudomásul vette és dr. ördög Ferenc képviselőt egyhangúlag igazoltnak jelenti ki. Valamennyiünk nevében köszöntjük új képviselőtár­sunkat és eredményes munkát kívánunk neki. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Magyar

Next

/
Oldalképek
Tartalom