Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1213 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1214 küszöböljük az elkerülhetőt. Ha ma késlekednénk, az holnap és holnapután sokkal súlyosabb következményekkel járna. Deák Ferenccel szólva: „Lehet, hogy egyik-másik tárgyban tévedünk, a tévedést helyreigazítja az idő, de az alapnak rendíthetetlennek kell maradnia, mert ha az alap megrendáttetik, előreláthatatlan bajok fognak bekövetkezni, melyek az országot veszélybe dönthetik." Az emberek ma gyakran kérdezik, hogyan kerülhettünk ilyen helyzetbe és kiket terhel ezért a felelősség? A választ tudományos igényű elemzés, nyugodt és tárgyilagos vizsgálat kell, hogy megelőzze. A tényleges okok nem kereshetőek csak az utóbbi két-három esztendő hibás döntéseiben, régebbi eredetűek, némelyikük szinte végigkísérte egész szocialista gazdálkodásunkat. Azt azonban máris elmondhatom, hogy az újkeletű problémákért a kormány is felelősnek érzi magát és levonja a szükséges tanulságokat. Ugyanezt meg kell tenniük az irányító, valamint a gazdálkodó szerveknek is. Különösen fontos ez azért, mert a gazdasági teljesítményekben indokolatlan különbségek alakultak ki, amelyeket nem lehet kizárólag az objektív okokra visszavezetni. A 80-as évek első felében például az ipari szakágazatok egyharmada dinamikusan, a többi alig fejlődött. Ezek a különbségek elfogadhatatlanok, s a kormányzati felelősség mellett a vállalati magatartás fontosságára és a gazdálkodás javításának nagyobb helyi lehetőségeire is rámutatnak. Tisztelt Országgyűlés! Milyen politikai helyzetben kell megtalálnunk a kivezető utat? Hazánkban a dolgozó, alkotó emberek döntő többsége a szocializmus keretein belül keresi a kibontakozást, elismeri az elmúlt négy évtized eredményeit, vágyik a boldogabb jövőre és számol a nemzetközi realitásokkal. Saját maga és családja gyarapodásáért, szocialista céljainkért akar dolgozni, cselekedni, alkotni, de igényli a világos útmutatást és a döntésekben való érdemi részvételt, őszinteséget, a célok egyértelmű megfogalmazását, gyorsabb döntéshozatalt, azok következetesebb végrehajtását és felelősségvállalást követel az állami vezetéstől. Elvárja, hogy a társadalmi életben tapasztalható nem kívánatos jelenségek ellen határozottabban lépjünk fel. Ez az igény a munkaprogram tervezetének vitája során is erőteljesen megnyilvánult és egybeesik a kormány szándékaival. Ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy a politikai hangulat, a társadalmi közérzet érezhetően rosszabb, mint néhány évvel ezelőtt. Rosszabb annál is, mint ahogy azt az átlagos színvonalon élő állampolgár helyzete indokolná. Társadalmunkban a szélsőséges nézetek is felerősödtek. A rosszabbodó közérzet oka, hogy az elmúlt években az életszínvonal jelentős rétegeknél stagnált, sőt egy nem lebecsülendő nagyságú körben csökkent. Sokan élnek nagyon nehéz körülmények között, miközben egy viszonylag kis réteg munkateljesítményével nem arányos mértékben jól és nem ritkán hivalkodóan él. A másik ok az, hogy a társadalom jelentős csoportjai bizonytalannak látják a holnapot, a jövőt. Nincs elég hitük abban, hogy nem vagyunk a kialakult helyzet foglyai, hogy van kibontakozás. Csökkent a vezetés iránti bizalmuk és előfordul, hogy a szocializmus életképességét vonják kétségbe. A közéleti emberek keveslik politikai intézményeink munkastílusának fejlődését, kifogásolják társadalomirányításunk merevségét. Egyik feltűnő ellentmondásunk, hogy bár csaknem két évtizede élünk a reform szellemében, az élet számos területén még mindig erős a konzervativizmus. Jelen van a változtatás igénye, de ellenállás tapasztalható mindenfajta komolyabb változással szemben. Különösen akkor, ha ezek nem járnak azonnali, kézzelfogható előnnyel, vagy netán átmenetileg hátrányos hatásai is vannak. Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gazdasági kibontakozás érdekében nemcsak a termelésben, hanem a politikai közéletben is változást kell elemünk. Továbbá: hogy a gazdaság stabilizálását a korábbinál ellentmondásosabb, bonyolultabb politikai viszonyok között kell megvalósítanunk. Erre figyelemmel kell lennünk a döntések meghozatalánál, de nem engedhetünk a hangulati hatásoknak, döntenünk csak az ország objektív érdekei szerint szabad. Tisztelt Országgyűlés! Ma a közvéleményt legjobban az foglalkoztatja, hogy képesek leszünk-e a gazdálkodás folyamatait a kívánatos irányban megváltoztatni, hogy milyen módszerekkel kerekedhetünk felül gondjainkon? Amire készülünk — hogy megállítsuk az adósság növekedését és közben korszerűsítsük gazdaságunkat úgy, hogy ennek terhei csak elviselhető mértékben háruljanak a lakosságra —, az sokak szerint szinte lehetetlen vállalkozás. A kormány meggyőződése, hogy több éves következetes, fegyelmezett, végiggondolt gazdálkodással céljaink megvalósíthatók. Ehhez azonban módosítani kell felfogásunkat, át kell csoportosítani eszközeinket, újra kell gondolni törekvéseinket, hatékonyabban, lényegesen több értéket teremtve kell dolgoznunk. Rendre, fegyelemre, és ami ennek alapjául szolgál: a teljesítményelv maradéktalan érvényesítésére van szükség mindenütt. A szocializmusnak az az alapvető célja, hogy az emberek jobban, kulturáltabban, boldogabban éljenek — nem változik. De ehhez a szocialista fejlődés új, hatékonyabb útját kell megtalálnunk és meg kell teremtenünk ennek anyagi feltételeit is. Az utóbbi időszakban megalapozott anyagi háttér nélkül helyeztük előtérbe az elosztást. Ezért most elsősorban a termelésre kell koncentrálnunk, mivel az elosztható javak ott jönnek létre. Ennek megfelelően tekintjük elsőrendű feladatunknak a gazdasági, műszaki haladást, a termelés fejlesztését. A stabilizációs szakaszban a gazdasági növekedés ütemét azoknak az eredményeknek kell meghatározniuk, amelyeket a szerkezetátalakításban, a hatékonyság és az egyensúly javításában elérünk. E szakaszban a megtermelt jövedelemnek tartósan meg kell haladnia a belföldi felhasználást. A megnövekedett adós-