Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2671 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2672 kell gondoskodnunk. Nekik pedig biztos jövőt szeretnénk tudni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik Szirtesné dr. Tomsits Erika (Budapest, 22. vk.). SZIRTESNÉ dr. TOMSITS ERIKA: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal kezdem, hogy a sok gond, a tengernyi olvasnivaló és a súlypontunkat igen próbára tevő ülésszakok ellenére örülök annak, hogy jelen lehetek ebben az országgyűlésben. Még akkor is, ha néha kabarétréfára alkalmas módon tanuljuk a demokráciát. Amiről viccelni érdemes, az már legalább nem érdektelen. Én annak ellenére is bizakodom abban, hogy munkánk nem hiábavaló, hogy infomáltságunkat, hozzáértésünket finoman szólva, nem felső fokban emlegetik. Nem vitatom, hogy ezen a téren bőven van még tennivalónk, mégis azt remélem, hogy kulcsszerepet játszhatunk a nemzeti egyetértés új rendjének megteremtésében. Ezért érdemes dolgozni. Elérkezett az az idő, amikor az elénk kerülő anyagokat abból a szempontból is meg kell vizsgálnunk, hogy mennyire felelnek meg az új kormányzati munkastílusnak, és menynyire segítik elő az új alkotmányos rend kialakulását. Ügy gondolom, hogy semmifajta politikai félsz nem lehet elég ok ahhoz, hogy ezt a munkát gátolják, szűk mederbe tereljék, mert hiszen a politikai pluralitás deklarált programja minél előbb alkotmányos következményekkel kell, hogy járjon. Más oldalról nézve rendkívül fontosnak tartom, hogy megáhjt parancsoljunk az olyan törekvéseknek, amelyek jöjjenek bárhonnan is, kiszolgáló vagy nevetséges helyzetbe hozzák az Országgyűlést, szemhunyorgató, vagy mégoly jószándékú félrevezetésekkel is. A Népszabadság szavaival élve, a parlament sem maradhat sokáig alkotmányos tudathasadásos helyzetben, felsőbbsége és kiszolgáltatottsága között őrlődve. Egy fordulat kellős közepén vagyunk. Magyarország ismét a nemzetek és közösségeik útkereszteződésében áll. Ezt látjuk mind a nyilatkozatban, érezzük munkahelyünkön és a piacon is. Sokran arról beszélnek, hogy a társadalom minden szintjén harc folyik a hatalmi pozíciókért. Bár ez a párt belső ügye, látnivaló, hogy az átrendeződés ott sem fejeződött be, és ez átterjed a kormányzati pozíciókra is. Fontos lenne, hogy a párt és az államelmélet szétválasztása minden szinten végiggördüljön, mert lassan a működést az akadályozza, hogy mindenki kivár, senki sem szeret, vagy tud olyan légkörben dolgozni, amelyben sorsa bizonytalan. Az is kérdés, hogy minden ellenkező szándék szóbeli kinyilvánítása ellenére meddig tartható az a gyakorlat, hogy a törvényhozás, vagy az érdekképviseletek, vagy éppen a vállalatok dolgaiban magasabb szinteken döntenek. Főként sík területű ország vagyunk, ezért ellene vagyok a magas döntéseknek. Igen, ellene vagyok annak, hogy magas döntések szülessenek, és az sem járható út, hogy az államéletben kevesek kezén koncentrálódjon a politikai hatalom. Örömmel hallottam új miniszterelnökünknek erre vonatkozó szavait, ő most nem hallhatja az enyémet. Ellenőrzésre is képes országgyűlés kell komoly szakértői háttérrel, egy rendkívül erős miniszterelnökkel és erős végrehajtói hatalommal. A kormányban nem folyhat tárcarészlegek egyeztetése, és barái kompromisszumok szövése vállalati lobbyérdekek között. Ezek ugyanis, mint láttuk, téves döntésekhez vezetnek, a rubelárfolyam emeléséhez, áremelési hullám elindításához, az eocénprogram folytatásához vagy kiterjesztéséhez, Bős-Nagymaroshoz, Tengízhez, vagy Fekete képviselőtársam tudott ehhez néhány példát szolgáltatni. A szigorú költségvetési politika milliárdok szétforgálcsolása mellett pedagógusokkal és egészségügyi szakdolgozókkal szemben érvényesül. Egyes részérdekek hol itt, hol ott áttörnek, vagy megfordítva. Ez látszik a költségvetési politika tervezett reformján és a nadrágszíjmeghúzó stabilizációs programon is. Gazdaságpolitika helyett részérdekek halmaza van. Nem dolgozható ki olyan változat - mondják, ami ne tenné szükségessé különböző érdekcsoportok, rétegek helyzetének lényeges átrendeződését és romlását. De miért nem vállaljuk nyíltan, hogy ez mikor, és kire vonatkozik, kinek az érdekében? Hogy lehet az, hogy a programot mindenki támogatja, de az elmondok és a felszólalók közül senki sem érzi sajátjának? A humán szféra előttünk lévő rombolási programjához sem én, sem a szociális és egészségügyi bizottság nem adhatja nevét. Különösen azért nem, mert már korábban világossá vált, hogy itteni mulasztásaink kibontakozásunk biztos akadályai lesznek. Olyan koncepció kell, amihez a kormány-tisztségviselők kötelező erővel igazodnak, és olyan gazdaságpolitikai szabályozás, ami nem kényszeríti a vállalatokat taktikai gondolkodásra, a vállalkozókat pedig a pénz mielőbbi elköltésére. Véget kell vetni annak a vitának, hogy kinek van igaza: a vállalatoknak, vagy a kormánynak? Hiszen nyilvánvaló, hogy a felelősség a kormányé és nem fordítva, a vállalatok csak azt teszik, amit a szabályozás és az érdekeik diktálnak. Nemcsak ellenőrzésre is képes parlamentre, erős kormányra van szükség, hanem a munkavállalók érdekeinek pontos megjelenítésére, ezeknek a gazdaságossági szempontoktól való világos elkülönítésére is, ha azt akarjuk, hogy a tervek érdekében az emberek dolgozni is akarjanak. Ugyanúgy nagyon fontos lenne, ha nem a főhatóságok, vagy a minisztériumok képviselnék a szakmai érdekeket, hanem az érdekképviseleti tömörülések. Ehhez persze ezeknek lényegesen fejlődni és sok tekintetben függetlenné kellene válni. Üdvözölnénk azt a gyakorlatot, ha egy-egy téma tárgyalása kapcsán elénk kerülhetne a munkavállalók, a munkáltatók és csoportjaik, illetve az állami szervek véleménye együttesen. Tisztelt Országgyűlés! Igyekeztem gondosan végigolvasni a sok tájékoztatót és próbáltam megérteni, hogy is van ez, hogy is lesz ez a stabilizáció. A leírtakból én azt fogtam fel, hogy ami előttünk van, az nem gazdaságpolitika, és mégcsak nem is stabilizáció. Először is két lehetőség közül választhatunk. Egy-